Halotti beszéd

Ma temetjük Varga Lászlót, a magyar Országgyűlés korelnökét, a legtapasztaltabb magyar politikust, aki 1948 előtt és 1994 után is parlamenti képviselőként vett részt a magyar politikai életben, mert a Teremtő hosszú élettel áldotta meg, s megengedte neki, hogy utolsó mohikánként megélhesse múlt századunk mindkét diktatúrájának kimúltával, miként lehet ismét tevékeny részese a magyar nemzet jobbra fordításának.
Varga László ügyvéd volt, politikus és író. Nem kis dolog ez a hármas egység, amelyet életével megvalósított. Hatvan éve lett ügyvéd, s már e nem rövid ügyvédi életpályának is tiszteletre kell intenie minket, mert csak gyakorló ügyvédek tudják, mit jelent minden év e nehéz pályán. Mit jelent a harc méltatlan ellenfelekkel, nehéz ügyfelekkel, alkalmatlan kollégákkal és rossz bírákkal. Hát akkor még mit jelenthetett ügyvédnek lenni 1945 és ’48 között, amikor a kommunista párt átvette az irányítást az igazságszolgáltatásban is! Pártos ítéletek születtek, mert a jog a párt kezében az osztályharc eszköze volt. Amikor a politikai ellenzéket bírói ítéletekkel lehetett likvidálni, amikor politikai bűncselekménnyé nyilvánítottak olyan magatartásokat, amelyek demokratikus körülmények között polgári szankciókat sem vontak volna maguk után. Varga László ilyen helyzetben volt védője a kitaszítottaknak, a politikai justizmord áldozatainak, az ügyészi és bírói túlkapások ellen harcolt nemegyszer olyan sikerrel, hogy védencét még a manipulált bíróság is kénytelen volt felmenteni vagy büntetését jelentős mértékben enyhíteni. Hatvan év ezen a nehéz pályán, s Varga Lászlónak még az is megadatott, hogy emigrációjában is ügyvédként minősítette magát és huszonöt évig praktizált az Egyesült Államokban. Nem sok magyar ügyvéd mondhatja ezt el magáról.
Hazánk legjobb ügyvédjei azonban mindig többet tettek annál, hogy „csak” ügyvédek legyenek. Legjobbjaik – mint Varga László is – politikusként is megállták a helyüket bizonyítván, hogy a helyes ügyvédi gondolkodás, a tiszta ügyvédi világlátás, a tények ügyvédi kezelése mindenkor biztos garancia a sikeres politikai pályára is. Kevés azonban Magyarországon is az olyan ügyvéd, aki egyszerre praktizál is és politizál is. Eötvös Károly volt minden idők legkiválóbb aktív ügyvéd-politikusa, méltó utóda és rangsorban nem kisebb társa volt Varga László.
A józsefvárosi gyerekkor vezette őt a Prohászka-féle keresztényszociális világnézethez, s maradt e mellett hűségesen haláláig. Évtizedeken át próbáltak minket úgynevezett baloldali értékekkel traktálni, amelyek nem mások, mint a keresztényszociális politikai filozófia evangéliumból átvett értékeinek jó-rossz másolatai. A szegények segítése, a szolidaritás, a tisztességes munkáért járó méltányos bér, a megfelelő pihenőidő, a munkavállalók érdekeinek figyelembevétele, mindez a keresztény tanításból következő és XIII. Leó pápa által megfogalmazott keresztényszociális tanítás alapja. Ennek baloldali értékként történő deklarálása nem más, mint a keresztény tanítás kisajátítása a politika területén, amelynek sajnos nem kevés példáját láttuk és látjuk mind a mai napig a kommunista (szocialista) frazeológiában.
Varga László ízig-vérig politikus volt, sőt a politikusok azon nagyon kis létszámú csapatához tartozott, amelynek tagjai pontosan tudják, mikor mi a lényeges, mire kell összpontosítani, ezt jó stílusban meg is tudják fogalmazni úgy, hogy az embertársaiknak is kellően érthető és figyelemfelkeltő legyen. Aki sosem hallotta őt beszélni, csak tavaly április 13-án, a Kossuth téren, az is megérezhette és megérthette, mit jelent okos politikusnak lenni. Varga László nemcsak okos politikus volt, de tisztességes is (fájdalom, mily’ kicsi e csapat létszáma), aki nem saját magáért, nem a megélhetésért, nem a sarzsiért, hanem a nemzetért vállalta a politika manapság – és ötven-hatvan évvel ezelőtt is – hálátlan gyakorlását.
Ülök a képernyő előtt, és régi videoszalagokat nézek. Az 1994-es, az Országgyűlés megnyitóülésén elmondott beszédét, ahol azt mondta: „Tisztelettel hajtok fejet minden Saulból lett Pál előtt, elfordulok a Pálként beszélő Sauloktól, és irtózom a gyűlöletben és revánsvágyban élő Sauloktól.” 1994 tavaszát írtuk, az utódpárt akkor tért vissza először a hatalomba. Tele voltunk Saulokkal, akik Pálként beszéltek, és tele revánsvágyban égő Saulokkal. Azóta kilenc év telt el, de a helyzet nem változott. Nem csökkent a Pál köntösébe bújt Saulok száma, s még kevésbé a keresztényeket tovább üldöző Sauloké. S hol vannak az igaz Pállá lett Saulok? Pedig hogy szeretnénk fejet hajtani előttük. De miért indulnának el a damaszkuszi úton, amikor így is övék az ország, a hatalom és a dicsőség. Hogy mennyire nem a politikából, hanem a politikának élt, bizonyítja, hogy képviselői fizetését nem vette fel, hanem – felesége beleegyezésével – a Nemzeti Színház építési költségeire és a nélkülözők megsegítésére fordította. Volt-e az elmúlt tizenhárom esztendőben és van-e ma is még egy ilyen ember a magyar parlamentben?
Hajtsunk most fejet a sírnál, mert mi még életében sem tudtunk Varga László lába nyomába lépni. S ha mindezt szemlesütve elmondhatjuk mint átlagos, magukat tisztességesnek gondoló emberek, akkor mit érezhetnek most a Kereszténydemokrata Néppárt azon volt vezetői és őket támogató tagjai, akik szégyenteljes politikájukkal szétverték a KDNP-t 1994 és 1998 között, nem figyelve az egykori Demokrata Néppárt soraiból a KDNP vezetésébe került alelnökre, mert politikai törpeségük, dilettantizmusuk és szégyenteljes megbízásuk nem engedte, hogy elfogadják Varga László segítségét.
Varga László az a politikus volt, aki sosem rejtette véka alá jobbító véleményét, még akkor sem, ha az a saját politikai platformján álló vezetők kritikájában is megfogalmazódott. Antall Józsefnek 1991. november 8-án írt levelét azzal zárja: „Végezetül szeretném megemlíteni, hogy abban a szerencsés helyzetben voltam: mint fiatal politikusét, véleményemet többször kikérte Mindszenty bíboros és dr. Eckhardt Tibor is. Az utóbbi többször figyelmeztetett: ha munkatársaid bírálnak, és hibáidra rámutatnak – köszönd meg, mert jó úton maradsz. Ha viszont ezek folyton dicsérnek, magasztalnak – rúgd ki őket, mert félrevezetnek.” Bizony jó lenne, ha e tanácsot mai politikai vezetőink megfogadnák saját táborunkban is, mert a jó szándékú kritika többet ér, mint a hallani jó, de semmire sem való tömjénezés.
Lezárult hát ez a hosszú élet. Varga László több mint kilencven éven át harcolt a magyar nemzetért a legnehezebb körülmények között. Dacolva a nemzetiszocialista, a bolsevista diktatúrával, de mindvégig kitartva a hit, a becsület és a nemzet mellett. S ebben nem kis segítségére volt kiváló stílusa, mert Varga László író is volt, tucatnyi színdarab, több könyv alkotója, mert ezzel a hármas élettel lett igazán tagja a nagy magyar politikus-ügyvéd-írók szűk körének.
Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk, akik most itt maradtunk? Látjátok, mit veszítettünk? Egyik utolsó képviselőjét egy ma már ismeretlen embertípusnak, amely egykor nem volt oly ritka a magyar tájon, amikor még ép és egészséges volt a nemzet, amikor még ügyvédnek lenni nemes hivatás volt, amikor írónak lenni tisztesség volt, és amikor a legkiválóbbak lettek politikusok, mert szolgálni a nemzetet becsület kérdése volt. Ma már egyik sincs így, Varga László halála jelképes intés nekünk, ittmaradottaknak. Ha még megérti valaki.
Bizony, por és hamu vagyunk.