Közszolgálati perzsavásár

Újabb epizódjához érkezett múlt pénteken a Magyar Televízió elnökválasztó szappanoperája. Címe: Halasztás keddig. A széria szakasztott olyan, mint a Vészhelyzet: ott lassan hírmondó sem marad már az eredeti szereplőkből – az egyetlen állandóság maga a vészhelyzet. A Szabadság téri végtelenített produkcióban ez most épp az ötödik sorozat a legutóbbi törvényes elnök távozása óta – ne furdaljon hát senkit a lelkiismeret, ha elveszítette a fonalat. Amúgy is: rövidesen jön a hatodik.
Az MTV a totális törvénytelenség állapotában leledzik, s ez túlnyomóan a kormányzó pártok érdeme, kisebb részben pedig az e területen klasszikusan kollaboráns szerepet játszó MDF-é. A választások óta minden lépés törvénytelen, de legalábbis morálisan elfogadhatatlan volt az MTV háza táján. Vélhetőleg törvénytelen az ügyvezető alelnök teljes ténykedése, a kuratóriumi elnökség feltöltése, a nagykuratórium szelektív sorsolása, s immár a csonka felügyelőbizottság is. Ám a „kritikai értelmiség”, amely az előző ciklusban agyonaggódta magát a honi médiaszabadság miatt, egy éve kínos passzivitásba süllyed: vagy nem érzékeli a permanens botrányt, vagy szántszándékkal falaz a törvénytelenségekhez. Szó nélkül hagyta a köztévé kormányzati megszállását s azt is, hogy az intézményt a balliberális kampányhősök leplezetlen kifizetőhelyévé degradálták. A kormánypártoknak e területfoglalás idején érdekük volt a káosz – most már rendet szeretnének, konzerválandó a hódítást.
Új elem, hogy az érintettek már leplezni sem próbálják, hogy a leendő tévéelnök személye politikai pártok alkujának tárgya. A médiatörvény épp a közvetlen pártbefolyást akarta kiiktatni a kuratóriumok létrehozásával – most viszont a három elnökségalkotó párt már nyíltan tárgyal a konszenzusos jelöltről. A törvény betűjét és szellemét felváltotta a politikai perzsavásár. Ha viszont a parlamenti pártok döntenek e személyről, akkor e döntés kézenfekvő fóruma egy négypárti egyeztetés lenne. De mint tudjuk, nem az. Az MTV kuratóriumi elnökségéből a Fideszt – a legnagyobb ellenzéki parlamenti frakciót – kiszorító MSZP és SZDSZ csupán saját magáról állított ki bizonyítványt többévi „MIÉP-kártyázás” után (Csurka Istvántól sokalltak két kurátort, Dávid Ibolyától négy is elcsúszik); az MDF viszont elindult azon a morális lejtőn, mint korábban Giczy György KDNP-je és Torgyán József FKGP-je. Könnyen lehet, hogy az erkölcsi botlásokra fokozottan érzékeny konzervatív szavazók ezúttal is büntetnek majd: e pártnak jövőre lesz ugyan négy kurátora a maga királycsináló mandátumával (csupán az MSZP-vel kell megegyezniük kétharmadosan „a kisebbik rosszban”, akár az SZDSZ-t megkerülve), de nem lesz egyetlen európai parlamenti képviselője sem.
A nézők (egyben választók) azonban kimaradnak e kisded játszmákból. Ők nézhető műsort, pártatlan közszolgálatot szeretnének – az alkudozókat meg éppen ez nem érdekli. A kormánypártok azt várnák az MTV elnökétől, hogy az exlex helyzetet kihasználva politikai alapon delegált műsorszerkesztőiket és egész műsorsávjaikat érintetlenül hagyja. Az MDF meg azt várja: zsaroló pozíciója segítse elő, hogy a párt átvarázsolja magát a bűvös ötszázalékos parlamenti küszöbön. Természetesnek tarthatja azt is, hogy az ellenzéket reprezentáló kirakatműsorok készítőit az ő holdudvarából verbuválják.
Egy határozott, valóban független elnök persze még a jelenlegi anyagi és erkölcsi csődhelyzetben is sokat tehetne a pacifikálásért: akár még egy, a műsorfolyamba simuló alternatívát is kidolgozhatna a Fidesz által javasolt kétcsatornás szeparációval szemben. Függetlenségről, pacifikálásról azonban szó sincs. Marad a perzsavásár.