Kutatási anyagok politikai kézben

Ellehetetlenül a Kádár-korszak tudományos kutatása, hiszen előbb bezárta kapuit a Történeti Hivatal, a napokban pedig elmozdították posztjáról Hankiss Ágnest, a Kádár-korszak kutatását végző Hamvas-intézet főigazgatóját, aki szerint a szocialista–szabad demokrata kormányzat offenzívát folytat a polgári oldal intézményei ellen.

Valójában a Károlyi Palota Kulturális Központ és egyben a Hamvas-intézet igazgatójával szerettem volna interjút készíteni. Miután az egyik megszűnt, a másik pedig beolvadt egy múzeumba, most mi is az ön státusa?

– Néhány napja már nem vagyok a Károlyi Palota Kulturális Központ és a Hamvas-intézet főigazgatója, minthogy április 30-án Görgey Gábor megszüntette a központot, és erről a dokumentumot is kézhez kaptuk. A minisztérium elképzelése szerint a továbbiakban a Hamvas-intézet a Petőfi Irodalmi Múzeumba (PIM) beolvadva, jogi nyelven részjogkörű egységként működne tovább. Erről küldtek is egy alapító okiratot, amely azonban megfosztaná az intézetet minden szakmai és jogi önállóságától. Az intézet munkatársainak nem én lennék a munkáltatója, hanem Ratzky Rita, a PIM főigazgatója. Az intézet képviseletében is csupán a PIM mindenkori vezetői lennének hivatottak eljárni. Ez vállalhatatlan! Görgey Gábor mindvégig arról beszélt ugyan, hogy a Hamvas-intézet érintetlenül működhet tovább, így fogalmazott például az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt is, és most ez lett belőle.

El lehet-e hinni azt, hogy ha valóban meg akarták volna oldani az intézet továbbélését, akkor ennek a kidolgozásához nem lett volna elegendő az előző fél év, amit a kifárasztásunkra, a felszámolásunkra fordítottak? Azzal, hogy csupán az utolsó napon kézbesítették nekünk ezt az alapító okiratot, teljesen lehetetlenné vált a szerves átmenet. A kincstári számlánk nem működik tovább, megbízási szerződést kötni nem tudok. Az intézet kutatóinak a munkaviszonya egyik napról a másikra megszűnt, semmiféle mozgásterünk nem maradt. Megszűnt a Hamvas-intézet de jure, hiszen megszűnt maga az intézmény, amelynek részegysége volt, és de facto is megszűnt, hiszen nincs számlánk. Ha elfogadnám az ajánlatot, magam írnám alá a halálos ítéletet, amit mások mondtak ki rá. Nem tudom, például a könyvállományunkkal mi lesz.
– A könyveket említette. Hány saját kiadású könyvet jelentetett meg a Hamvas-intézet fennállása folyamán?

– Tizenegy könyvünk jelent meg, ebből három kiállítási katalógus. Az Eisenberger-gyűjteményhez készült katalógus, az Örményország kincsei és Antal Imre gyimesi csángó festőművész albuma. Ezenkívül a Hamvas-intézet két könyvsorozatot indított, ezek kifejezték a két fő kutatási irányunkat. Az egyik az Arc és álarc címet viseli, amely a hatalom és kultúra címen öszszefoglalható témakörben mozog, a másik pedig a Sziget, amely a nevében utal Hamvas Béla és Kerényi Károly egykori körére és folyóiratára, a Szigetre. Ez utóbbi a szellemtörténet és a magyar hagyomány nevet viselő témakörünkbe vágó könyveket öleli fel. A nyolc könyv ebbe a két sorozatba illeszkedik.
– Milyen volt a könyvek kritikai visszhangja, illetve a közönség reakciója? A Hamvas-füzetek fogadtatásáról még nem tudnak, mert az a napokban jelent meg, a Hamvas-intézet hattyúdalaként.
– A kritikai visszhang nagyon jó volt. Bíráló vagy elmarasztaló recenzió egyik könyvünkről sem jelent meg, értő és értékelő írások viszont annál inkább. Március 15-én a Várban a polgári oldalnak voltak ünnepségei, és ott nekünk is volt egy asztalunk, ahol nagyon sok könyvünk elfogyott. Van olyan kötetünk, például a Viszszaemlékezések Hamvas Bélára, amely nagyon gyorsan elfogyott, vagy megemlíteném az örmény katalógust, amelyet több ezer példányban újra kellett nyomatnunk.
– Tudományos kutatások is folytak az intézetben. Ezek most megszakadnak?

– Az intézetet kezdettől fogva úgynevezett keretintézményként képzeltük el. A modellje az angolszász világban honosodott meg, leginkább az Egyesült Államokban. Az angolszász intézeti modell abból indul ki, hogy melyek azok a témakörök, amelyek az adott pillanatban a világot, a társadalmat, az embereket kiváltképp foglalkoztatják. Ehhez hozzátartozik az is, hogy nem állandó kutatókkal dolgoznak az ilyen intézetek, hanem van egy menedzsmentjük, egy szűk stábjuk, és mindig az adott témakörhöz keresik meg a legjobb embereket és szakértőket.
– Hány kutatója volt a Hamvas-intézetnek?

– Többtucatnyi ember. Voltak cserélődések, de sok kutatónk volt. A kutatások több irányban haladtak. Az egyik tematikánk a Hatalom és kultúra, ahol azt próbáltuk valahogy körüljárni, hogy a kádárizmus évtizedeiben milyen viszony fűzte egymáshoz a hatalmat és az értelmiséget, milyen értelmiségi szerepek, magatartásminták alakultak ki, vagy más oldalról a hatalom milyen nyomásgyakorló mechanizmusokat működtetett. Ami a hatalom problematikáját illeti, a mi érdeklődésünk leginkább a kommunista állambiztonság nyomásgyakorló mechanizmusai és technikái felé fordult. Ennek valószínűleg az az oka, hogy itt egy olyan anyagról és jelenségkörről van szó, amely sokáig nem volt hozzáférhető és kutatható. Még legalább egy fél év kellett volna ahhoz, hogy ilyen jellegű kutatási anyag megjelenhessen.

– Hogyan zajlottak a végórák a Hamvas-intézetben?
– Április végén a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója összehívta a munkatársaimat, a közalkalmazottakat, és rövid úton közölte: papíron áthelyezi őket a múzeumba. Ez egy exlex állapot volt nekünk legalább egy hétig. Mindez úgy zajlott le, hogy közben nem voltam leváltva, továbbra is a munkáltatójuk voltam, s ez a jogköröm nem szűnt meg. Kiszervezték alólam előbb az intézetet, az intézményt. Volt egy olyan hét, amikor a dolgozóknak két munkáltatójuk és két munkahelyük volt. Végül is született egy alapító okirat, amelyből viszont minden garanciális elemet kihúztak. Ez elfogadhatatlan, és azt jelenti, hogy a Hamvas-intézet megszűnt! Az, hogy ténylegesen megszüntetik-e, vagy találnak valakit, egy volt KISZ-kádert, szt-tisztet vagy ügynököt, egyszóval valakit a szokásos repertoárból, akit kineveznek a Hamvas-intézet élére, édes mindegy. Hamvas Béla szelleme és szellemisége úgyis ott van, ahol értik őt. Hamvas Bélának lehet, hogy a nevét bitorolni fogják, de neki semmi köze nincs hozzájuk. Egy biztos: azt tűztem ki magam elé, hogy ha már ők fárasztottak engem, én is szerettem volna minél tovább megtartani a munkatársaim, a fiatal kutatók munkaviszonyát és az egzisztenciáját. Ilyen célom volt mielőbb kiadni a hat, kutatásainkat összefoglaló füzetet. Ez teljesült! S most jutottunk el a végkifejletig.