Magyarok harca Budapesttel

Szombat este úgy hat óra körül széthullás fenyegette az 1999 februárjában létrehozott Magyar Állandó Értekezletet (Máért), azt az intézményt, amely éppen a magyar nemzet egységes álláspontjának kialakítását hivatott megteremteni. A szétesés végül nem következett be, de a Máért hetedik ülése egy egészen más mederbe térítette az össznemzeti együttműködés ezen intézményesített formáját.
Szombaton a mindössze háromórásra tervezett, de végül hétórásra nyúló tanácskozáson adott volt egy, a kormány által megfogalmazott törvénymódosítási tervezet és az ezzel szembeni éles ellenállás. Azaz a határon túli szervezetek – karöltve az ellenzéki pártokkal – vért izzadva próbálták elérni azt, hogy az anyaország vezetése ne vegye el tőlük azokat a jogokat, amelyeket a státustörvény révén egyszer már megadott. Röviden összegezve, nem volt ez más, mint a magyar jogokért folytatott harc a magyar kormánnyal szemben. A magyar kormány pedig hellyel-közzel kegyet gyakorolt vagy éppenséggel engedett a megszerzett jogaiért síkraszállók nyomásának. Tény, a Medgyessy-kabinetnek edzett ellenfelekkel kellett farkasszemet néznie. Romániában, Szlovákiában, Szerbia-Montenegróban vagy Ukrajnában a magyar pártok, szervezetek már hosszú évek óta élesben gyakorolhatják az érdekérvényesítésért, a jogokért folytatott harcot. Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban, Kijevben is van úgy, hogy a hatalom – különféle megfontolásokból – néha enged. És olyankor egy kicsivel jobb lesz az adott országban élő magyaroknak. Olyankor úgy érezhetik, talán mégis van esély a megmaradásra. De ezek ritka pillanatok.
A szomszédos országok hatalmon lévő politikai erőivel folytatott érdekérvényesítésben megizmosodó határon túli szervezeteknek szombaton este Budapesten minden erejüket, tapasztalatukat össze kellett szedniük ahhoz, hogy a Kovács László külügyminiszter által képviselt magyar kormánnyal szemben legalább részben megvédjék megszerzett jogaikat. Azokat a kedvezménytörvényben megfogalmazott jogokat, amelyeket egyszer már meg kellett védeniük. A Medgyessy-kormány tavaly ősszel indította első offenzíváját a státustörvény ellen. A novemberi Máért-ülésen még sikerült kivédeni a támadást. A határon túli szervezetek egységes nyomásgyakorlásának eredményeként olyan módosítástervezet született, amely nem érintette a jogszabály lényegét. Ez a tervezet mégsem került az Országgyűlés elé. Günter Verheugen EU-bővítési biztos egyetlen levele elég volt ahhoz, hogy a kormány végre hivatkozási alapot találjon a magyar nemzet határok feletti újraegyesítését célzó státustörvény elleni hadjárat felújítására. Az ügyben egyébként legilletékesebb Határon Túli Magyarok Hivatalát teljes egészében mellőzve, a Külügyminisztérium elkészítette az újabb módosítástervezetet. A dokumentum semmibe vette a Máért novemberi ülésén létrejövő kompromisszumot, s ennek következtében újraindult a határon túliak harca, amely a szombati Máért-ülésen csúcsosodott ki.
Az intézményesített tanácskozás négyéves történetében nem volt még példa olyan feszült légkörre, mint amilyen a hét végi ülést jellemezte. A határon túli szervezetek és a kormány képviselői ellenfelekként estek egymásnak. Szombat este kevéssel kilenc óra után végül megszületett a kompromisszumok kompromisszuma. A kormány eredeti elképzeléseihez képest kétségtelenül előrelépést jelent a Máérten módosított tervezet. Az oktatás és a kultúra területén a kedvezmények nem szűkülnek, az erre vonatkozó kitételek majdhogynem azonosak a novemberben elfogadott változtatásokkal. Ennek az egyáltalán nem elhanyagolható előrelépésnek a keresztülvitelében oroszlánrészt vállalt a felvidéki Magyar Koalíció Pártja, s személyesen Bugár Béla elnök, aki az ülés során emelt hangon kérte számon a Külügyminisztérium jelen lévő képviselőitől a konszenzuskeresés hiányát. Igen fontos sikere a határon túli szervezeteknek az is, hogy a státustörvény Magyarország uniós csatlakozása után is hatályban marad. A kedvezménytörvény eredeti célját, szellemiségét ugyanakkor súlyos csapás érte azzal, hogy a törvény preambulumából kimarad az egységes magyar nemzetre való hivatkozás. Megingott továbbá a magyarigazolvány szerepe a kedvezmények igénybevételekor, ami nemcsak azt a hétszázezer magyar embert érinti hátrányosan, aki már a dokumentum birtokába jutott, hanem megbontja az eddig működő rendszert, s a korrupciónak ad teret a támogatások odaítélésekor. Elsősorban ezért mondott nemet a legújabb tervezetre a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt. Annyi bizonyos, hogy a módosított törvény – amelynek végleges formája természetesen csak a parlamenti vita után alakul ki – összességében visszalépést jelent az eredeti státustörvény tartalmához, céljaihoz és szellemiségéhez képest egyaránt.
A Máért hetedik ülése a kedvezménytörvény módosításáról szólt, s talán túl kevés szó esett arról, hogy miért nem működött az utóbbi egy esztendőben. A jogszabály végrehajtása tavaly nyár óta elakadt, pedig ezt – a Pozsonnyal folytatott vitát leszámítva – semmilyen külső tényező nem akadályozta. Ukrajna, Szerbia-Montenegró, Horvátország és Szlovénia egyetlen pillanatig sem tiltakozott a kedvezménytörvény ellen, az Orbán–Nastase-megállapodást követően pedig Románia is rábólintott. Az oktatási-nevelési támogatások átutalása megkezdődött, majd a tavalyi kormányváltás után leállt. S míg ez itt, Budapesten csak éles politikai vitatéma, addig például Erdélyben kisebb emberi tragédia. A Zsil-völgyi magyar oktatók panaszolják, megint egyre több magyar szülő akarja román osztályba adni a gyerekét. Amikor megszavazták a magyar Országgyűlésben a státustörvényt, sokan vállalták, hogy magyar iskolába adják gyereküket, akkor is, ha esetleg több tíz kilométeres utat kell ingázniuk naponta a diákoknak. Abban reménykedtek, legalább az ingázás költségeit fedezni lehet abból a húszezer forintból, amit a státustörvény oktatási-nevelési támogatása jelentett. A pénzre azonban mindhiába várnak. A kolozsvári Krónika hét végi számában adta hírül: hárommillió forintot gyűjtött össze magyarországi magánszemélyektől a dévai Szent Ferenc Alapítvány azért, hogy a magyar státustörvényben megígért oktatási támogatás elmaradása miatt ne érje csalódás a Zsil-völgyi, magyarul tanuló óvodások és iskolások családjait. Az adományok egyelőre arra voltak elegendők, hogy a magyar állam által ígért húszezer forint helyett tízezret valamennyi Zsil-völgyi magyar diáknak kiosszanak.
Nem tudom, hallottak-e erről a történetről Brüsszelben, s azt sem tudom, járt-e Kovács László vagy Medgyessy Péter a Zsil völgyében, de az eredeti státustörvény éppen arról szól, ami ott, azon a sors által többször is sújtott erdélyi vidéken történt, történik. Magyarságról, megmaradásról, nemzeti összetartozásról, szolidaritásról. Ez az, amiről a státustörvényt brüsszeli, pozsonyi és bukaresti rendelésre gyomláló szocialista–szabad demokrata kormánynak halvány elképzelése sincs.