Egy nagy forgalmú, és főleg kispénzű emberek által látogatott budapesti, Batthyány téri élelmiszerbolt bezárása okozta a szomorúsággal vegyes felháborodást. Akadt levélíró, aki a környékbeli kocsmasűrűséget sérelmezte, szembeállítva az élelmiszerboltok ritkaságával, mások üres üzlethelyiségeket ajánlottak az állítólag idetervezett bankfiók helyére, hozzátéve, bankfiókból amúgy is van elég a környéken. Született írás, amely azt feltételezte, hogy a külföldi tulajdonú szupermarket egyszerűen „lenyelte” a magyar tulajdonú boltot, többen pedig napokon át a megszűnést hírül adó felirat előtt, az utcán hangoztatták – általában nem leírható – markáns véleményüket.
A sikertelenség oka
A jelenség nem ritka. Ilyen és hasonló levelek, beadványok gyakran kelnek útra egy-egy kis bolt bezárásakor. Címzettjük az önkormányzat, valamely kereskedelmi cég, esetleg a térség országgyűlési képviselője – eredményük azonban szinte mindig a nullával egyenlő, hiszen minden szabály szerint, a törvények betartásával történik. Mindenesetre a Batthyány téri boltbezárás jól szemlélteti a megállíthatatlannak tűnő folyamatot, az egész „kiszorítósdit”.
Az élelmiszerüzlet magyar tulajdonosa 1998-ban kezdte fejleszteni élelmiszerprofilját, addig csupán kisebb zöldségüzlete volt. Akkor jelent meg napilapokban a hirdetés, hogy a fővárosi tulajdonú Csarnok- és Piacigazgatóság, a CSAPI eladná a Batthyány téri bolt bérleti jogát. Jelentkeztek és meg is kapták minden járulékos költséggel együtt mintegy húsz-huszonöt millió forintért a helyiséget, öt évvel ezelőtt, tíz évre.
Az épületben azonban működött még egy élelmiszerüzlet, a 3200 négyzetméteres, az emeleti szinten árusító német tulajdonú SPAR szupermarket. Tavaly megkeresték a magyar céget, a G’Robyt azzal az ajánlattal, hogy átvennék az üzlethelyiséget. Az ajánlat mögött minden bizonnyal az húzódott meg, hogy a SPAR az emeleti 3200 négyzetméteren nem tudott nagyobb árbevételt produkálni, mint a G’Roby a földszinti 300 négyzetméteren, és úgy vélték, hogy az üzleti sikertelenség oka a földszinti kis bolt.
A német szupermarket tulajdonosai ezt követően elvállalták, hogy rendbe hozzák, felújítják az egész épületet – az ajánlatot a CSAPI feltehetően örömmel fogadta –, csakhogy ott volt még két bolt a házban, azokkal kellett valamit kezdeni, hogy a SPAR-é legyen az egész létesítmény. Az egyiket, egy baromfiboltot sikerült kivásárolni, a G’Roby azonban elzárkózott a bérleti jog átadásától, hiszen jól ment az üzlet, nem érezték indokoltnak a megszüntetését.
A kicsik kapaszkodhatnak
Idén tavasszal azonban kiderültek az átépítés részletei. A CSAPI által jóváhagyott tervek – a „kis” bérlővel egyáltalán nem egyeztetett, sőt, előtte szigorúan eltitkolt tervek – szerint az árkádok oszlopai közötti területet beépítik, megszűnik a bolt portálja, sőt, utcai bejárata is, marad egyetlen bejutási lehetőség az épületbe – éppen a SPAR-ral szemben. Innen tehát, a földszintre leköltöztetett, minden bizonynyal nagyon szép, új SPAR élelmiszerüzletből kellene majd befordulni egy oldalsó mellékfolyosóra, amelyből a vásárló, ha nagyon akar, eljuthat a G’Roby új helyére, az üzlet előtti részen pedig egy bankfiók kap helyet… Mindez azonban csak feltételes módban értendő, ugyanis az utcai bejárat elvesztése a vevők ide-oda terelgetése és még néhány apróbb részlet kész helyzet elé állította a magyar céget, amely ha fájó szívvel is, de eladta bérleti jogát az „erősebbnek”.
A több tízezer üzletet magáénak tudó, és magyar szemmel nézve hihetetlenül segítőkész pénzügyi háttérrel rendelkező multinacionális cég tehát ezúttal is könnyen nyert az öt-hat üzletet működtető hazai tulajdonúval szemben – a folyamat azonban jóval korábban kezdődött. Ezek a magyar élelmiszer-kereskedelmi vállalkozások ugyanis, amelyekből azért már van néhány száz, a kilencvenes évek elején, a privatizáció indulásakor startoltak. Mindenki a meglévő, vagy akkor éppen összeszedhető tőkéjével igyekezett megszerezni a felkínált, korábban állami tulajdonú boltokat, üzlethelyiségeket. Eközben Nyugat-Európában hatalmas és befektetésre áhítozó tőketömegek halmozódtak fel, sokkal kedvezőbb (3 százalékos hitelkamat!) banki lehetőségekkel – csoda-e, hogy az amúgy is „kivérzett”, az olykor egymillió forintos kft.-alapító tőkét is alig összekaparó magyar vállalkozók labdába se tudtak rúgni a diadalmasan beözönlő multikkal szemben. Aki nem volt a „húsosfazék” közelében, akinek nem volt meg a megfelelő, korábbi évtizedekből átörökített kapcsolati tőkéje, akárhogy kapaszkodott, csupán kívülről szemlélhette a szuper-, majd a hipermarketek látványos felvirágzását.
A magyar vásárló a sor végén
Napjainkra ez annyiban változott meg, hogy az utóbbi évek kedvezőbb pénzpolitikájának – meg persze saját üzleti eredményeinek – köszönhetően több magyar vállalkozó megerősödött, tudna fejleszteni, azonban már szinte nincs mit megvenni. Sajátossága ugyanis a kereskedelmi, főként az élelmiszer-kereskedelmi üzletágnak, hogy elsősorban forgalmas helyeken, azaz lehetőleg belvárosban, közlekedési csomópontokon hoz megfelelő eredményt. Más kategória a város szélén, külső területeken is eredményes hipermarket, ahol nagyobb mennyiségű, hosszabb időre elegendő ennivalót szereznek be – ebbe az üzleti szférába magyar vállalkozónak esélye sincs bejutni. Következő kategória lenne a szupermarket, de a jó helyen lévők ezek közül is, hogy, hogy nem, idejekorán külföldi kézbe kerültek – gondoljunk csak az egykori Csemege-hálózat, vagy a Belvárosi Közért Vállalat szinte bagóért multiknak juttatott élelmiszer-áruházaira. Marad a napi, kisebb bevásárlások színtere, a legfeljebb néhány száz négyzetméteres, tömegközlekedési eszközökkel megközelíthető élelmiszerbolt.
Mindezt azonban a multinacionális cégek tulajdonosai is felismerték, és a legkülönbözőbb módszerekkel, kerül, amibe kerül alapon igyekeznek ezeket a „jó helyeket” is megszerezni, fokozatosan kiszorítva a kevésbé tőkeerős magyar kereskedőket a forgalmas belterületekről a mellékutcákba, a külvárosba – ezeknek a műveleteknek lehetünk tanúi napjainkban. A kisebb boltok magyar tulajdonosai aztán, ha kellően találékonyak, talpon tudnak maradni, aki viszont nem sokat tehet, az a sor végén a folyamat igazi vesztese, a vásárló. A külföldi tulajdonú szupermarketlánc ugyanis, gyakorlatilag egyedül maradva a piacon, tetszése szerint alakíthatja az árakat, amelyek ilyen esetekben általában nem lefelé mozdulnak el.
Az európai uniós csatlakozást követően ez a helyzet nem sokat változhat, legfeljebb annyiban, hogy átrendeződik az élelmiszerkínálat struktúrája. Több lesz az import, és a hazai termelők aligha fogják bírni a vámmentesen beérkező gyümölcsök, húsáruk, tejtermékek versenyét. A külföldi bolttulajdonosoknak nyilvánvalóan nem sok érdekük fűződik a magyar áruk előtérbe helyezéséhez, kiváltképp, ha az kevesebb nyereséget is ígér. És megint a magyar vásárlónak kell beállni a sor végére…
Japán
Ezt csinálja utána valaki! A világ legidősebb profi futballistája váratlant húzott
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!