Nőtt a műtárgyak iránti kereslet

Decemberi aukcióján a két piacvezető árverezőház, a Kieselbach Galéria és a Mű-Terem Galéria együttesen csaknem egymilliárd forintos forgalmat ért el. Sokakban felmerült ekkor a kérdés, hogy a gazdasági recesszió és az akkor már valószínűsíthető háború vajon visszaveti-e a hazai műtárgypiacot. Az esztendő első harmadában történt események megadták erre a választ: a negatív külső körülmények ellenére tovább nőtt az érdeklődés a festmények és a régiségek iránt.

Áprilisban a Mű-Terem Galéria és a Kieselbach Galéria árverésein a leütési árak összege 1,3 milliárd forint körül alakult, amely decemberhez képest harmincszázalékos növekedést jelent. Ha pedig ebből az összegből kivesszük A baba látogatói című Munkácsy-festményért kifizetett 160 millió forintot – hiszen valóban rendkívüli eseménynek számít, hogy a Magyar Nemzeti Galéria faláról aukcióra kerüljön egy műremek –, akkor is 15 százalékos bővülést állapíthatunk meg, amely ugyancsak figyelemre méltó.
A május elejéig lezajlott többi árverésen ugyan különösebb szenzáció nem történt, de elmondhatjuk, hogy más műtárgytípusok is kelendőbbek lettek. A magyarországi könyvpiac egész Európát tekintve egyedülálló azáltal, hogy több mint húsz antikvárium tart rendszeresen árveréseket. Természetesen a műtárgy-kereskedelem ezen szegmense is strukturált, de a hat jelentős forgalmú társaság mellett a többi szereplő is sikeres aukciókat rendez. A szezon már február elején elkezdődött – júniusig minden hétre esik egy aukció –, s a könyvek világában is folyamatos áremelkedésről számolhatunk be.
A bélyegpiacon három aukciósház verseng, s az RFR Profila júniusban már az idei második nagyárverését rendezi meg; jelenleg még tart a gyűjtés. Áprilisban – az elsőn – csaknem tízezer darab képeslap s vagy nyolcezer tételnyi filatéliai anyag és papírrégiség került kalapács alá – az árverés katalógusa másfél kilót nyomott –, nem véletlen, hogy ezen az eseményen a társaság hetvenmillió forint körüli forgalmat bonyolított.

Numizmatikában tavasszal 2,6 millió forint volt az egyetlen érméért kifizetett legmagasabb összeg – augusztusig ezen a területen nem várható jelentősebb árverés –, s ez jócskán elmarad az eddigi rekordnak számító hétmillió forinttól. A három aukcionáló mégsem panaszkodhat, hiszen meghirdetett tételeik zöme elkelt.
Míg korábban három társaság is tartott néprajzi árveréseket, ma már csak a Nagyházi Galéria és Aukciósház vállalkozik erre. (A néprajz a műkereskedelemben tágabb fogalom, hiszen például a gyárakban készült konyhai és egyéb használati eszközöket is rendszerint ebbe a kategóriába sorolják.) Nagyháziék áprilisi néprajzi árverésén az 550 ezer forintos induló áron kelt el a csúcsdarab, egy 1831-es datálású, ónmázas, fajansz felvidéki céhkancsó, amely ahhoz képest, hogy ilyen típusú tárgyak közül XVII. századiak is fordultak már meg aukciókon, jó árnak tekinthető. S hogy ne csupán a legnagyobb értékű műtárgyakról szóljunk, érdemes megemlítenünk a XIX. századi, dróthálóval ellátott, színtelen üveg szódásballon esetét, amelyet 28 ezer forinton kiáltottak ki, s 95 ezren (plusz 15 százalék közvetítői jutalékért) ütöttek le. Márpedig egy ilyen darabot úgy öt évvel ezelőtt a Nagykőrösi úti használtcikk-piacon (köznyelven: az Ecserin) 15 ezer, a pécsi vásáron pedig tízezer forintért kínáltak, s ebből még alkudni is lehetett.

Nemzetközileg elfogadott becslés szerint az árverések a jéghegy csúcsát jelentik, a műtárgy-kereskedelem forgalmának tíz százalékát. Hazai specialitás, hogy míg nyugaton magas kvalitású tárgyak bolti forgalomban épp úgy előfordulnak, mint árveréseken, a magyar közönség szinte kizárólag aukciókon kívánja értékesíteni az eladni kívánt, nagy értékű darabjait. A kereskedők ezt az igényt maximálisan kiszolgálják. A tőzsdétől már korábban elfordult a befektetők jelentős része, s a jelenlegihez hasonló bizonytalan helyzetekben ugyan a hagyományos befektetési objektumok kerülnek előtérbe, az arany, a gyémánt, a briliáns – ezek könynyebben mozdíthatók, gyorsabban pénzzé tehetők, mint egy nagyméretű festmény, amely esetleg védett is, így ki sem vihető az országból –, honfitársaink mégis kitartanak a műtárgyak mellett.
Másik érdekesség, hogy bár küszöbön áll az ország uniós csatlakozása, a hazai közönség mégis a magyar művészek festményeit részesíti előnyben, nem pedig a nemzetközi hírű, európai alkotásokat. Márpedig a csatlakozással megnyílnak a piacok, s most is kiszámítható, hogy a ma még forintért, viszonylag alacsony áron megvásárolható olasz, német, osztrák, németalföldi festők műveit három-öt esztendő múlva a jelenleginél jóval többért el lehet majd adni, ráadásul euróért. A tavaszi szezonból hátravan még Nagyháziék régi mesterek műveiből rendezendő nagyárverése, kérdés, tapasztalhatunk-e majd ezen a téren változást.