Sötétségben kullog a sportpolitika

Megszületett a kormánydöntés az olimpiai pályázatról, s miként várni lehetett, a Janus-arcú baloldali kormány nem vállal garanciát a rendezésre, azaz az Orbán-kormány merész terve hamarosan a feledés homályába vész; mostantól merhetünk kicsik lenni, s két évtizedre elfelejthetjük az olimpiai álmokat. A pályázat felvetődése idején a támogatói aláírásban részt vevő Medgyessy Péter ismét ellentmondott korábbi állásfoglalásának. A kormány és képviselői a derengő tudatalatti ellenére sem ismerték fel, bár 2016-ra vagy 2020-ra szerintük is érett lehet Magyarország a rendezésre, ehhez 2012-ben is pályázni kell. Az oly sokszor emlegetett kontinensek közötti vetésforgó miatt 2012-re ugyanis semmi esélye nem lehet európai országnak, ám a jövő érdekében számos város jelentkezik most is. Isztambul például harmadszor pályázik, s a törökök a legutóbbi pályázat idején határozottan kijelentették, addig próbálkoznak, amíg sikerrel nem járnak. Pedig éppen Törökország esetében hallani, hogy a gazdasági recesszió miatt több milliárd dollárra lenne szüksége az országnak. Csakhogy azzal is tisztában vannak, egy ilyen pályázat kedvező képet fest az országról, s hatalmas reklámértékkel bír.
Nagyobbal, mint amennyit a Horn-kormány a súlyos hazai megszorító intézkedések ellenére elköltött külföldön az állampapírok reklámozására. Mert azoknak a milliárdoknak a hasznosulásáról semmit nem lehetett tudni, abból itthon semmit nem érzékeltünk. Egy olimpiai pályázat semmivel nem kerülne többe, viszont itthon is tudnánk, terveink vannak, reményeink, s elképzelésünk arról, miként fejlődjön az ország.
Azon nem csodálkozom, hogy mindezt az érettségit nehezen, de eredményesen letevő kormányszóvivő nem érti, azon már jobban, hogy a kvalifikáltabb kormánytagok sem. Mert abban biztos vagyok, hogy a 4600 milliárd forintos megvalósítási összeg előteremtésére legalább tizenkét esztendeje lett volna az országnak, s mivel minden nagy vállalkozás öngerjesztő folyamatot indít be a gazdaságban, ezt a pénzt nem is a mai állapotok alapján kellene előteremteni. Miközben az út-, szállás- és városfejlesztési koncepcióban a következő évtizedben egyébként is elköltik majd legalább ennek az összegnek a felét, Budapest átfogó fejlesztési terve ismét nem születik meg.
Hogy a most elvesztegetett idő valaha bepótolható-e még, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, Magyarország leghamarabb 2028-ra vagy 2032-re pályázhat eséllyel az olimpia rendezésére, hiszen az Athént követő legközelebbi európai olimpiának az álhatatosak közül adhat otthont valamelyik város. A harmadik évtized azonban reménytelenül messze van, hogy egy generációnak még esélye sincs megélni azt. Medgyessy Péter tőlük elvette az álmaikat, s helyette nem ad semmit, legfeljebb a tudatot, hogy – a rendszerváltás előtti évtizedekhez hasonlóan – ismét oly korban élünk, amikor felesleges a jövőre tervezni.