Strandnyitány

Néhány nappal ezelőtt kinyitottak strandfürdők, a legtöbb medencéibe vizet is eresztettek, akkor szép a magyar, ha ázik.
A gond onnét ered, hogy a megnyitással az árakat is megemelték, vagyis árhullám van a strandfürdők környékén, csak úszógumival tessék megközelíteni, esetleg anyahajóval. Nem tudom, mi indokolta az áremelkedést (úszómestersztrájk, aszály?); félek, rutinból dolgoztak a fürdészek, és ez felháborító. Magyar embert a gyomrán és a fürdővizén keresztül lehet sakkban tartani. Ha elsózzák a tárkonyos bablevesét, vagy túlforralják a bükkfürdőjét, abból könnyen forradalom is kitörhet – ellenben ha rendben a leves, és a vízhőmérséklet is stimmel, futni hagynak szakácsot, úszómestert.
Fáradt, agresszív világban élünk, feleim, áradnak a strandok, meg a belépők árai. Goromba lett a világ, szemtelenül piszok, hogy törné rájuk az APEH a kapupántot… Nagyjából ezer forintért eresztenek be a huszonhat fokos nagymedencébe. Nem tudom, hogy kihez tartozik a strandjegyárak szabályozása, de bárki legyen is az, ne érezze magát biztonságban, rezegjen körülötte a borókabokor, jöjjön rá a szükség… Fürödni szeretne a magyar. Felüdülni, megtisztulni, mint Keresztelő Szent János és az ő követői azokban a nehéz időkben. Ránk fér a megtisztulás – de nem ezervalahányszáz forintért. Álljon már meg a menet, bajsza van a szomszédasszonynak. (Az áfáról most nem ejtettem szót, azért majd kijönnek.)
Jaj, úgy élvezem én a strandot!