A Pakson dolgozó szakemberek nagy része szerint több mint tíz évvel ezelőtti eseményekre vezethetők vissza a paksi atomerőműben kialakult üzemzavar gyökerei. 1989-ben a finn atomerőmű üzemeltetői jelezték a paksi létesítmény vezetésének, hogy a hasonló konstrukciójú és működési elvű atomerőművükben súlyos problémákat tapasztaltak a gőzfejlesztők tápvízkollektorainál. Felhívták a figyelmet arra, hogy ezek az alkatrészek kilyukadhatnak, jókora hősokkot okozva az úgynevezett primer köri forróvezeték-rendszerben, amely beláthatatlan következményekkel járhat.
Koltai Tamás Tolna megyei fideszes országgyűlési képviselő, aki állandó kapcsolatban van az erőmű régi szakértőivel, úgy tudja, hogy a finnek és az erőmű orosz gyártói már 1992–1993-ban javasolták a gőzfejlesztők tápvízkollektorainak cseréjét, és az akkori rendszertechnikai főosztályvezető be is tervezte ezt a munkafolyamatot, megkezdve az előkészítést, az orosz féllel pedig szerződést kötöttek a kollektorok legyártására.
1994-ben azonban hatalomra jutott a magát szakértői kormánynak nevező szocialista-szabad demokrata koalíció. A Horn-kabinet már az év végén a saját emberét, Szabó József jelenlegi szocialista országgyűlési képviselőt ültette az erőmű vezérigazgatói székébe. Az igazgató azonnal befagyasztotta a kollektorcsere-programot, arra hivatkozva, hogy a karbantartás miatt négy-öt nappal növekedne a reaktor leállási ideje, és az erőmű nem képes elviselni a több tízmilliós bevételkiesést.
A Szabó-féle vezetés viszont már más, nagyobb tervekben gondolkodott. Annak ellenére, hogy a szakemberek szerint a már említett kollektorcseréket 2000-ig fokozatosan el kellett volna végezni, hogy az alkatrészek ki ne lyukadjanak, a vezetők egy másik nagyberuházás mellett döntöttek, évekre elhalasztva a biztonsági szempontból égető feladatokat. Ekkor tette meg Szabó József és a rendszerváltás előtt igazgató Pónya József „nagy dobását”, az úgynevezett kondenzátorcsere-üzletet. Az előző ciklus felügyelőbizottsága hiába állapította meg, hogy ez a felújítás elhalasztható, a vezetés mégis ragaszkodott ahhoz, hogy a kondenzátorok kiváltására költsék a forrásokat.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a paksi atomerőmű szekunder (a nukleáris berendezésekkel nem érintkező) körénél vízhűtési funkciót ellátó hatalmas csőrendszerek, azaz kondenzátorok cseréjét a francia Alstom multinacionális vállalat, illetve annak leánycége, a Delas Ltd. végezhette el, pedig az erőmű gépészeti igazgatósága a kondenzátorajánlatokat értékelő jelentésében leszögezte, hogy az ajánlattételkor az Alstom e téren nem rendelkezett gyártási tapasztalatokkal, s pályázatuk bizonyos pontokon ellentétes volt a kiírással. Az atomerőmű műszaki igazgatóságának 2001. június 26-i tájékoztatójából az is kitűnik, hogy a nyolc kondenzátor cseréje a tervezett 4,9 milliárd forint helyett 7,6 milliárdba került, így megdőlt az Alstom–Delas ajánlata mellett szóló egyetlen korábbi érv is, miszerint a cég fizetési feltételei voltak a legkedvezőbbek. Az Alstom Pakson egy rögtönzött összeszerelő üzemet hozott létre, ahol zömében az alvállalkozóként közreműködő Neutron Kft. emberei dolgoztak. Ráadásul ez a cég az atomerőmű atyjának tekintett Pónya József érdekeltségébe tartozott, aki ez idő tájt – összeférhetetlen módon – Szabó József vezérigazgató tanácsadójaként is tevékenykedett.
Az Alstom–Neutron-féle munkáról már a Paksi Atomerőmű Rt. felügyelőbizottságának 1999-es vizsgálati jelentése is igen becsmérlően írt, leszögezve, hogy a cég részéről nem állt rendelkezésre megfelelő szakembergárda. Még súlyosabban fogalmaz a gépészeti igazgatóság 1997. évről szóló beszámolója, amely az addig elkészült munkákról kijelenti, hogy a franciák szerelési és gyártási dokumentációi „igen alacsony színvonalúak voltak”, ami „helyszíni improvizálást” követelt meg az alvállalkozóktól. Szabó József egy 1996-os igazgatósági ülésen tett kijelentésével szemben, miszerint a Delas végzi a világon a kondenzátorcserék hatvan százalékát, azt írták: „A munkavégzés során kiderült, hogy a Delas a korábbi időben sem gyártást, sem helyszíni szerelést önállóan nem végzett, a paksi projekt így részéről kísérletnek volt tekinthető.” Az alvállalkozók tapasztalatlansága pedig „igen nagy, előre nem ismert kockázatot jelentett a feladat végrehajtásában”. Az eset kísértetiesen hasonlít a Framatome ANP mostani megbízására, amely során egy újfajta tisztítórendszert alkalmaztak, a világon először a Pakson.
Szabó kondenzátorlobbiját támogatta a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Villamos Művek Rt. is, amelynek igazgatóságában ugyancsak helyet foglalhatott Pónya József, aki magas rangú MSZMP-vezetőként a kezdetektől 15 éven át, 1991-ig ülhetett az atomerőmű vezérigazgatói bőrfotelében.
Pónya sertepertélése az erőmű körül azonban csak az egyik oka lehetett annak, hogy a választás az eredeti ajánlatát 2,7 milliárd forinttal megfejelő francia Alstomra esett, mert forrásaink egybehangzó állítása szerint a Medgyessy-féle „francia kapcsolat” térnyerése is döntő szerepet játszott. Ismert: Pónya 1991-ben negyedévenként 1,5 millió forintos áron írt alá tanácsadói szerződést Medgyessy Péter kormányfővel, aki akkor a francia Magyar Paribas Rt. vezetője volt. Pónya József később maga is elismerte, hogy Medgyessyék kézzelfogható munkát nem végeztek a pénzért, hiszen a „pénzügyi tanácsokat” ő maga személyesen és szóban hallgatta meg. A francia bankóriás hazai kiscégét Medgyessy az MSZP–SZDSZ kormány megalakulása után otthagyta, és Horn Gyula tanácsadó testületének élére szegődött. Ez idő tájt döntöttek a kormányzati szinten is jelentős kiadásnak számító kondenzátorberuházásról.
Azt is megtudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc sportminiszter, a kormányfő stratégiai főtanácsadója nevével fémjelezhető Altus-birodalom egy tagja még az 1998-as választási kampány előestéjén elnyert egy nyolcvanmillió forintos megbízást „szemléletformálásra” a paksi atomerőműtől, Szabó József vezérigazgató aláírásával. Egy vizsgálati jelentés erről is megállapította, hogy a munkavégzés megtörténte kétséges. A Medgyessy Péter képviselte Paribas bankóriás nemzetközi színtéren ugyanakkor visszatérő finanszírozója a kondenzátorberuházást elnyerő Alstomnak.
Miközben Szabó József szocialista politikusnak – korábbi vezérigazgatónak – és a francia lobbinak köszönhetően az atomerőmű közel tízmilliárd forintot költött a prognózisok szerint még 2010-ig ráérő kondenzátorcserékre, a gőzfejlesztők kollektorainak annál sokkal fontosabb cseréjére nem maradt idő és pénz. Az átmeneti kezelésként a primer köri lerakódások meggátolására alkalmazott dömpingszerű vegyszeres tisztítás, azaz dekontaminálás ugyanakkor azt eredményezte, hogy szinte az összes kazettát elszennyezték az egyes, kettes és hármas blokkban. A 2002-től végül beindult tömeges kollektorcserék miatt ugyanakkor előállt szinte valamennyi kazetta tisztításának igénye, mert a szennyeződések okán csak csökkentett üzemmódban lehetett üzemeltetni a reaktorok nagy részét.
Ekkor rendelték meg a Framatome ANP nevű francia cégtől a harminckazettás eljárást, de ezt már nem egyeztették az orosz gyártókkal. Értesüléseink szerint a feszített tempónak köszönhetően döntött úgy a biztonsági igazgatóság, hogy a hatóságot is elkerüli, és csak ABOS III-as kategóriába sorolták a berendezést, amelyhez csupán elvi hozzájárulás kell az OAH részéről.
Az eredmény ismert. Elfogadtak és alkalmaztak egy olyan berendezést, amelynek Aszódi Attila miniszteri biztos szerint is kétséges volt az alkalmazhatósága. A kötegeket úgy helyezték el a tisztítótartályban, hogy azok perforációin keresztül a hűtőfolyadék egy része szinte a beérkezés előtt kiáramlott a rendszerből, így nem volt képes hűteni a kazettákat, amelyeket ráadásul órákra magukra hagytak egy szivatytyúval, mert a reaktorban lévő daru éppen más munkát végzett. A kötegek felforrósodtak a berendezésben, és súlyos üzemzavart okoztak, amikor a tartályfedél leemelése után hősokkot kaptak, és összetörtek a beáramló víztől. A berendezés üzemeltetői nem vették észre a hibát, többek között azért, mert a tartályt úgy engedélyezték, hogy nem voltak megfelelő mérőműszerek. A szakemberek a mai napig nem tudják, hogy a radioaktív anyagok valójában hogyan helyezkednek el a tisztítóedényben, mert abban nincs beépített kamera sem. A tartályból kiáramló radioaktív gázok szűrés nélkül kerültek ki a légtérbe a kettes blokk kéményén, mert az erőmű egyetlen kürtőjén sem működik szűrőberendezés, megsértve ezzel egy magyar kormányrendeletet, az atomtörvényt és az atomerőművekre vonatkozó nemzetközi szabályokat.
Az üzemzavar május 6. óta naponta ötvenmillió forint bevételkiesést jelent az erőműnek és az államnak. Mivel az elhárítás több mint egy évig is eltarthat, a végösszeg húszmilliárd forint is lehet az elhárításig.
origo.hu
Szánthó Miklós levelet írt David Pressman távozó nagykövet-aktivistának
