Tisztelt Szerkesztőség!

A Szfinx valóban mozdulatlan
A súlyos paksi üzemzavar ügyében a felelősség nem a környezetvédőket terheli

A Magyar Nemzet április 30-i számában érdeklődéssel olvastam Karátson Gábor írását A Paksi Szfinx előtt címmel a Vélemény rovatban. A cikkben leírtak valóban foglalkoztatják az embereket, két táborra szakítva a társadalmat; az atomenergia felhasználásának támogatóira és ellenzőire. Mindenki egyetért – legalább ismerőseim körében – azzal, hogy jelenleg minden politikai és gazdasági erő a status quo megőrzésében érdekelt, ahogy ezt Karátson Gábor írja cikkében, továbbá konszenzus alakult ki a tekintetben is, hogy „Paks ügyében a környezetvédők s az ellenzék is meglehetősen tétlenek”. Érdemes ez utóbbi megállapítást egy kicsit közelebbről megvizsgálni, mi lehet a tétlenség magyarázata?
Ha igaz – márpedig igaz – a status quóra vonatkozó megállapítás, akkor az ellenzék mint politikai erő nem tekinthet el állásfoglalásainak gazdasági következményeitől, jelen esetben például a paksi erőmű bezárásától, mert ez azonnal energiaár-emeléshez vezetne. A fogyasztói társadalom, amely felé a globalizáció és az EU hajszolja térségünket, egyszerűen nem tűrné el, hogy „végiggondoljunk néhány kérdést, többek között az energiához való viszonyunkat”, ahogy Karátson Gábor írja. (Pedig azt kellene tennünk.) A politikusoktól tehát presztízsnövelő nyilatkozatokon kívül mást nem várhatunk, különösen nem Magyarországon a jelenlegi politikai erőviszonyok ismeretében. De nem jobb a helyzet világviszonylatban sem, gondoljunk csak az USA szerepére a kiotói egyezmény kapcsán. Az önmérséklet és az anyagi javak ehhez kapcsolódó mértékű felhasználása mint fogalom és módszer még sokáig nem fog szerepelni a fogyasztói társadalom kelléktárában, egészen addig, amíg az életminőség mértéke a mindenáron való fogyasztásban testesül meg. Semmi jele annak, hogy az emberek gondolkodása – társadalmi méretekben – megváltozna, valami nagy kataklizmának kell történni ahhoz, hogy újragondoljunk mindent. Azt hiszem, nem szorul magyarázatra, miként súlyosbítja a helyzetet a mi esetünkben a megélhetési politikusok nagy száma.
Karátson Gábor írásának befejező mondata így hangzik: „a magyar környezetvédő mozgalmak hosszú időre való jelentéktelenségre kárhoztatják magukat, ha csak széttárt karokkal, vállvonogatva állnak a Paksi Szfinx előtt.” Magyarországon sok kisebb-nagyobb, a legkülönfélébb céllal létrejött környezetvédő szervezet működik, vagy csak nevében van meg. Vegyük sorba a kérdéseket: Mi kell ahhoz, hogy valaki megérthesse, mi is történt Pakson? Szakértelem, tehát szakértő és igazmondás az erőmű részéről. Hol dolgozik a szakértő? Az erőműben. Van független szakértő? Van. Van pénze a környezetvédő szervezetnek erre a célra? Nincs. (Az EU-szavazás népszerűsítésére is csak az igen szavazatokra futotta a milliókból.) Az pedig jogos kívánság, hogy a paksi balesettel kapcsolatban a környezetvédői állásfoglalás szakszerű legyen. Ezért én úgy látom, hogy a környezetvédelem lehetőségeihez képest megtette a magáét. Végül pedig szomorú látni, hogy Illés Zoltán javaslatait hogyan utasítják el.
Kedves Karátson Gábor, ugyan mit tehet egy olyan nem politikai szervezet, amelyet a hivatalos szervek lekezelnek, pénze, tömegbázisa nincs, csak néhány elkötelezett tagja? Mert emlékezzünk csak vissza, a csaknem kétmillió budapesti lakosból hányan jelentek meg támogatólag az emlékezetes Duna-parti fakivágás ellen tiltakozók segítségére? Ezren? Ötezren? Tízezren? Most, hogy egy kicsit talán árnyaltabb a kép, ugyebár azon sem lehetne csodálkozni, ha a környezetvédők vállvonogatva széttárnák a karjukat, mert kevesen vannak, nagyon kevesen, ha tenni kell, akkor még kevesebben. Ökológiai vagy ökonómiai katasztrófa kell ahhoz, hogy az emberek elgondolkodjanak jövőjükön, mi már csak ilyenek vagyunk, úgy is mint homo sapiens. De a felelősség ezért már nem a környezetvédőket terheli.
Sitery Csaba, Debrecen

Szempontjaim Amerika mellett

Miért szidjuk az Egyesült Államokat? Talán azért, mert manapság ez a divat. Ha sokan mondják ugyanazt, nehéz számon kérni az egyéntől: ő éppen miért? Én is szívesen szidnám a marslakókat; úgy tudom, minden rosszat ők csinálnak a Földön. Persze még nem láttam egy marslakót sem, éppen ezért merem szidni őket, hisz’ akik hozzám hasonlóan nem láttak marslakót, valószínűleg el is hisznek minden rosszat róluk. Az amerikaiakat nem szidom, mert egyszer öt, máskor hat hónapot töltöttem közöttük, így volt alkalmam megismerni őket. És volt alkalmam meglepődni, hogy nem olyanok, amilyennek itthon képzeltük őket.
Először azon lepődtem meg, hogy a pénzükön az egycentestől a dolláros bankjegyekig rá van írva Isten neve. In God we trust – Istenben bízunk. Egyetlen európai vagy dél-amerikai pénzt sem láttam, amelyikre Isten neve van nyomtatva. (Az ázsiai vagy afrikai pénzeket nem ismerem. Lehet, hogy iszlám országok pénzén szerepel Allah neve.)
Másodszor: 1958–1960 között az USA-ban kiadtak egy bélyegsorozatot a szabadság bajnokai nevével és arcképével, s az elsők között szerepel Lajos Kossuth, „Champion of Liberty”. A többiek: Simón Bolívar és José de San Martín (Dél-Amerika), Gustav Mannerheim (Finnország), Garibaldi (Olaszország), Mahatma Gandhi (India) és mások. Valamennyien egy-egy ország vagy országok függetlenségéért harcoltak. Bélyeggyűjtő lévén hazánkon kívül nem találkoztam más országokban Kossuth-bélyeggel.
Harmadszor: Az Egyesült Államokban legalább két köztéri Kossuth-szobor van, az egyik New Yorkban, a másikat mostanában állították fel Clevelandben. Úgy tudom, a Kárpát-medencén kívül egyetlen más országban sincs köztéri Kossuth-szobor. Lehet Kossuthot szeretni vagy nem szeretni, de ő mindenképpen a magyar szabadságszeretet jelképe.
Negyedszer: sok országból települtek át tudósok az Egyesült Államokba ideiglenesen vagy véglegesen. Nálunk erre azt mondják: persze, mert ott magasabbak a fizetések. Akkor miért mennek oda Svájcból, Norvégiából, Svédországból, Dániából, Németországból, Angliából, Japánból? Egyáltalán nem a fizetés miatt! Nagy és gazdag ország képes olyan kutatási feltételeket biztosítani, amit kisebb országok nem. Az európai országok csak közös erőfeszítéssel tudnak olyan drága kutatási eszközöket biztosítani, amit az USA egyedül. Az 1970-es évek végén épült fel Angliában, Reading városban az Európai Középtávú Időjárás-előrejelző Központ kezdetben 15, később 18 ország erőfeszítésével. Az USA-ban ilyen több is van. Közép- és Nyugat-Európa egyesített erejéből képes műholdakat építeni és pályára állítani. Az USA ezt egyedül csinálja, sőt sokkal többet, mint Európa országai együttvéve. Az eredmény: jó hangminőséggel telefonálhatunk a világ bármely kontinensére, nézhetjük távoli országok tévéműsorait. Ehhez az USA-ban fejlesztették ki a telekommunikációs műholdakat, és amerikai tudósok állították pontosan meghatározott pályára őket. A jót természetesnek vesszük, és eszünkbe sem jut megköszönni legalább gondolatban, vagy azzal, hogy nem szidjuk azt, aki adta. Hollandia egy kellemes dallamú harangjátékot ajándékozott az USA-nak hálája jeléül, amiért a II. világháború idején az amerikai katonák szabadították meg országukat a németektől. Ez a harangjáték Washingtonban hallgatható, ott állították fel.
Egy országot az minősít, amit hajlandó másoktól átvenni. Ha csak a rosszat tudjuk utánozni, de a jót nem, az minket magunkat alacsonyít le, és nem azt, akitől átvettük.
Dr. Koppány György
egyetemi tanár, Szeged

A nyugdíjakat senki nem rendezte

Nyugdíjas létemre a televízióban hallgattam a május elsejei ünnepségek szónokait. Megdöbbentett az a sok öntömjénezés és hazugság, ami elhangzott. Például a külügyminiszter pártelnök kijelentette, hogy a kormány rendezte a nyugdíjakat. Ez a rendezés a valóságban úgy történt, hogy a januári nyugdíjemelés összege nem fedezi az áremelések következtében keletkezett többletkiadásokat. Magyarul mondva, a nyugdíj reálértéke csökkent. A fő szakszervezeti vezető kijelentette, hogy a nyugdíjasokat kárpótolták. Ez a kárpótlás többek között abból áll, hogy megszüntették a nyugdíjasok részére korábban biztosított kedvezményes üdülési csekket. Ha egy nyugdíjas el szeretne menni egy hétre üdülni, az körülbelül egyhavi nyugdíjába kerül a közpénzből épült valamikori szakszervezeti üdülőben. Miniszterelnökünk bejelentette, hogy a Magyar Televíziót sikerült közszolgálati televízióvá alakítani. Ebben a tévében az a közszolgálati, hogy miután a jó szakembereket elküldték, közpénzen alkalmaztak sztárnak kinevezett kormánybemondókat, és sok százmillióért vásároltak külső gyártású, nívótlan műsorokat. Egy közepes hírolvasó havi fizetése megegyezik az én négyéves nyugdíjam összegével. Azt mondja a pártelnök, hogy most már senkinek sem kell félnie a hatalomtól. Én azelőtt sem féltem a hatalomtól, de ismervén az elmúlt hónapok rendőri atrocitásait, most nem mernék kimenni az utcára egy táblával, ami nem a baloldalt dicsőíti. Ideje volna már, ha Kovács úr és társai abbahagynák végre az előző kormány és Orbán Viktor volt miniszterelnök pocskondiázását, és inkább a sok ígéret betartásán fáradoznának. Vajon hány nyugdíjas fogja megérni a nyugdíjak EU-szintre emelését, vagy a 13. havi nyugdíjat? Kovács úr végre tudomásul vehetné, hogy minden magyar állampolgár tulajdonképpen polgár, akár jobboldali vagy baloldali érzelmű. Én szintén magyar állampolgár vagyok, polgárnak érzem magam, lakótelepen lakom, és kikérem magamnak azt, hogy lakótelepi proletárnak tituláljanak. Ezt a címet meghagyom Kovács úrnak.
Várnai Ferenc, nyugdíjas
Budapest

A Malév „lapválasztéka”

Pár nappal ezelőtt a Malév Róma–Budapest esti járatán utaztam. Még várakoztunk a fölszállásra, amikor két légikisaszszony újságokat kezdett kínálni, köztük három magyar politikai napilapot: a Népszabadságot, a Népszavát és a Magyar Hírlapot. Én Magyar Nemzetet kértem, ezután a következő beszélgetés zajlott le:
Egyik légikisasszony: Nincs.
Én: Miért nincs?
Egyik légikisasszony: Mert levették.
Másik légikisasszony: Volt, de elfogyott.
Én: Tessék jelenteni, hogy kerestem a Magyar Nemzetet.
Egyik légikisasszony: Már sokszor jelentettük, mert sokan kérték.
Két perc múlva hoztak egy aznapi érintetlen Magyar Nemzetet, és kéretlenül egy Heti Választ is. Ezek szerint a lap mégis van, bár levették vagy elfogyott?
Kósa László, egyetemi tanár Budapest

*
Dr. SÁRDY GYULA, belgyógyász főorvos (Tapolca): A hírek nap mint nap közlik, milyen elkeseredett harcot vívnak a hatóságok a drogterjesztőkkel. Aztán értesülünk, hogy Budapesten anyák napján drogliberalizáló felvonulást szerveztek lelkiismeretlen, balliberális értelmiségiek. Érthető ez? Igen. A drogfogyasztás betegség, mely függőségen, demoralizáló tudatbeszűkülésen át egyenesen vezet a bűnözésbe. Ezért először mint orvos, majd mint jogtisztelő állampolgár háborodtam fel. Aztán megnéztem, kik ezek a fiatalság erkölcsi érzékét alattomosan támadók. Olvashatatlan szövegek írói, nézhetetlen filmek rendezői, nemzeti arculatunkat kül- és belföldről szeplősítők, tehát azok, akik mindenáron feltűnni kívánkoznak. A magyar ifjúságot, akire a jövőnket kellene építenünk, kívánják bármi áron felhasználni, maguk mellé állítani. A drogfüggő, lágy vagy kemény, mindegy, bármire kapható, bármire felhasználható. Akinek először a legfinomabb agyi funkciói épülnek le, a morális értékek. Erre megy ki a játék.
*
Dr. SIMOR ISTVÁN, nyugalmazott jogtanácsos (Szekszárd): Csütörtök esténként új műsort sugároz a közszolgálati televízió 1-es csatornája. A műsor címe, „A tévé ügyvédje”, azt a reményt kelthette a nézőben, hogy egy jól képzett, nagy gyakorlattal rendelkező, bejegyzett ügyvéd szánta rá magát arra, hogy a televízió megbízásából, megfelelő díjazás ellenében, jogi tanácsokat adjon azoknak, akik azt igénylik. Ezzel szemben az a szomorú valóság, hogy Juszt László újságíró adja ki magát ügyvédnek, és ehhez – sajnos – a televízió illetékes műsorszerkesztője is segítséget nyújt. Azt gondolhatná minden jogi képzettséggel rendelkező, de elsősorban ügyvédi gyakorlatot folytató kolléga, hogy az Ügyvédi Kamara tiltakozik az ügyvédi cím ilyen felháborító bitorlása ellen, és annak következtében a közszolgálati televízió megváltoztatja műsorának ezt a megtévesztő címét. Nem tudni miért, de ez a mai napig nem történt meg. Bízom abban, hogy ami késik, az nem múlik, és az ügyvédek érdekképviseleti szerve végre elszánja magát arra, hogy a szakma ilyen megcsúfolása ellen megtegye a szükséges intézkedéseket. Juszt László úr ügyvédi cím használata nélkül is szerepelhet a televízió közérdekű tájékoztató és tanácsokat adó műsorában. Hasznos tanácsokat adhat például azoknak az elvált asszonyoknak, akiket brutálisan bántalmaz volt férjük, aki esetleg közéleti szereplő. A vadásztársaságok tagjai is minden bizonnyal örömmel fogadnák ötleteit arra vonatkozólag, hogyan védhetnék meg a leghatásosabban a területükön lévő vadállományt a vadorzóktól.

Nemzet-lap és Könyvkiadó Kft.

Mellékelten visszaküldjük a
2003/505/13749. sz. számlájukat, mely a „Magyar Nemzet” c. újság 2003. június 1-től 2004. május 31-ei időszakra szóló előfizetésének kiegyenlítésére érkezett Főigazgatóságunkhoz.

Tájékoztatom, hogy 2003. június 1-től nem kívánjuk a „Magyar Nemzet” c. újságot előfizetni, ezért a számlát mellékelten visszaküldjük.

Imre János, főigazgató
Miniszterelnökség, Központi Üdülési
és Oktatási Főigazgatóság (Budapest)