Varga László

Örökifjú volt, bár a magyar Országgyűlés korelnökeként tisztelték. Nem szerette, ha a korát kérdezték. Mindig azt válaszolta, nem az számít, ki milyen idős, hanem hogy mennyire korszerűen gondolkodik. Sokan nem értették, hogyan lehet hatvan-hetven év távlatából is pontosan visszaemlékezni a történésekre, a nevekre, hogyan tudja pontosan idézni politikus kortársait. Neki sikerült. Egész életében másokért ügyködött. Ügyvédként azok közé a kevesek közé tartozott, akik az 1945 utáni években fel merték emelni szavukat a törvénytelenségek ellen. Kérem a vádlott felmentését! – hányszor hangzott el ez tőle a népbírósági tárgyalásokon, amikor ártatlant ítéltek el, csupán azért, mert az osztályellenség volt. Gyűlölte a diktatúrát, a terrort, az erőszakot, jöhetett az balról vagy jobbról. Talán ezért is vállalt korán politikai szerepet. Már 1937-től a Józsefvárosi Keresztény Munkásifjak Egyesületének elnöke volt, részt vett a németekkel szembeni ellenállásban, emiatt a nyilas számonkérőszék letartóztatta. A keresztény, polgári gondolkodás vitte őt a Demokratikus Néppártba, amelynek egyik alapítója volt és amely párt 1947-ben a kommunisták kékcédulás választási csalása ellenére elsöprő győzelmet aratott. Ekkor lett országgyűlési képviselője a DNP-nek. Ám ekkorra már lejátszották a nagyhatalmak a partit, a szovjetek által megszállt országban a magyar kommunistáknak idegen volt a demokrácia, politikaiakkal teltek meg a börtönök, napirenden voltak a kivégzések. Mint sok tízezer embernek, Varga Lászlónak is menekülnie kellett: kalandos körülmények között 1948-ban hagyta el hazáját. Nemcsak a hazáját, hanem szüleit is búcsú nélkül kellett itthon hagynia, akiket nagyon szeretett, s akikre nagyon büszke volt. Az emigrációban, az Egyesült Államokban sem hagyott fel a politizálással, küzdött az európai rab nemzetek szabadságáért, az 1956-os, vérbe fojtott forradalom után évekig harcoltak Varga Bélával, Nagy Ferenccel, Kéthly Annával és több neves politikus társával, hogy az ENSZ ne vegye le napirendről a magyar ügyet. A jog, a törvényesség, az igazság számára szent dolog volt, nem véletlenül alapította meg a Szabad Magyar Jogászok Világszövetségét, aminek 1956-tól elnöke volt, és nemzetközi szinten számtalanszor tiltakozott a kádári megtorlás ellen.
Lapunkban nemrég azt vallotta: „ahol gyűlölet van, ott nincs kereszténység, ahol hatalommánia van, ott nincs demokrácia”. Ő ezt komolyan is gondolta, nem véletlen, hogy negyven év után, 1989-ben a jogfolytonos Demokrata Néppártból újjáalakult Kereszténydemokrata Néppártban egy olyan pártról álmodott, amely megőrzi a kereszténydemokráciát, az emberi értékeket, és a megértésre, a szeretetre épül. Nem rajta múlott, hogy ez nem valósult meg. Igazi kereszténydemokrata volt, mindenkire figyelt, mindenkihez volt egy jó szava. Számára az emberség minden volt. Többször is leírta, feltette a kérdést: „Cipeljük-e tovább önsorsrontó viszályainkat, vagy megértjük azt, hogy nem hidak kötnek össze bennünket, embereket. Hanem az emberség és emberiesség”. Nemcsak szellemileg volt friss, fáradhatatlanul járta az országot. Dicsekedett is a választások előtt, hogy hetente három meghívásnak is eleget tesz. Nem szerette, ha Laci bácsinak szólítják, inkább a Laci bátyám megszólítást kedvelte. Imádott fiatalok között lenni, a fiatalok is imádták. Legutóbb is egy budapesti iskolában rendezett fórumot a helyi KDNP-szervezet. Az előadó Varga László volt. Többek között felidézte édesanyja emlékét, aki 92 éves korában hunyt el, és mindig aggódott a felnőtt fiáért, hiszen neki kisfia maradt. Amikor az iskolában a KDNP elnöke válaszolt a kérdésekre, nem kísérhették Varga Lászlót az aggódó anyai szemek. Ahány kérdést kapott az érdeklődőktől, a válaszadásra annyiszor állt fel az idős politikus. Hiába kérlelték, hogy a katedrán maradjon ülve a képviselő úr. Erre is megvolt a válasza: „Nem ülök le, mert akkor öregnek tűnnék.” Számára mindig is a másik ember tisztelete, értéke volt az irányt adó, nem a rangok vagy címek.
Prohászka Ottokár püspökként a szószéken halt meg. Varga Lászlót, a kereszténydemokrata politikust legszebb szolgálata teljesítése közben érte a halál. A XX. század egy fontos és hiteles tanúja hagyott itt bennünket.