Tizennégy darab a nagyszentmiklósi leletegyüttesből. 1799. szeptember 18-án Neumann abbé, a Császári és Királyi Régiségtár igazgatója kérte, hogy a császár intézkedjék, mert a Bánátban páratlan aranykincs került elő, s ennek megszerzésére a régiségtárnak „mindenek előtt joga van”
Igenlő barátaim: a ti Európátokról fogok beszélni. Arról, amelyről minden brüszszeli propagandista hallgatott, s nagyon is érthető, hogy hallgatott. Egy család sem szokott büszkélkedni azzal, hogy a nagypapa rabló volt, urambocsá!, tolvaj, netán orgazda, és az ebédlő berendezése, beleértve az ezüst étkészletet, lopásból származik.
Csodálkoznak, hogy így beszélek?
Ha igen, akkor rossz az emlékezőtehetségük.
Elfelejtették például, hogy ujjongott a magyar sajtó, mikor Ausztriától tavaly megkaptuk pár hetes láttatásra a nagyszentmiklósi kincseket. Mentünk a kasszához, leszurkoltuk a csinos jegyárat, hogy csurgathassuk a nyálunkat az előtt, ami valójában a miénk. Nem tévedés, barátaim, az a kincs minket illet.
Ausztriának egyszerűen nincs joga, hogy megtartsa a huszonhárom aranyedényt, hiszen még csak nem is fizetett érte. Egyszerűen felpakolta, és elvitte tőlünk. Amit egyenjogú viszonyok közt rablásnak hívnak; hiszen minket Bécs előtte odakötözött a birodalom fájához. Fontolgatom, hogy be kéne perelni érte. Nekem vagy másnak, valójában mindegy. Az a fontos, hogy elkezdjük.
Úgy, ahogy Melina Mercouri tette, mikor tetemre hívta az angol királyságot. Ismerik a történetet? Ó, fölöttébb pikáns história. Ha leveszem a zakómat és a nyakkendőt, akkor azt mondom: mocskos história. Elmondom egészen az elejétől, mert az Elgin-márványokról kevés szó esett felénk.
budavári palota
Grandiózus fejlesztések 15 éve: kormányzati forrásokból nyerte vissza békebeli fénykorát a budai Vár
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!