Arccal a börtön felé!

Rengeteg igazságtalan vádaskodás éri mostanában a magát baloldalinak becéző kormányt. Mondhatni, rájuk jár a rúd, és sokak emlékezetében – csetlés-botlásaikat figyelve – felrémlik többek kedvenc filmhőse. Igen, Pierre Richard-ról van szó, aki nemcsak a Magas, szőke férfi felemás cipőben, de az Ahová lépek, ott fű nem terem című filmben is különösen emlékezetest nyújtott. Nos, hogy mi terem lépteik nyomán, azt nehéz megmondani – a szellemi hiánygazdálkodásnak köszönhetően –, de hogy még fű sem, az elég bizonyosnak tűnik. Amibe belefognak, minden balul üt ki. Még sorra venni is szédítő a sikertelenségi lajstromot, a mezőgazdaság hazavágásától az Oktatási Minisztérium anomáliáin keresztül a forint bulldogszívóssággal végbevitt alulértékeléséig. A fokozottan pikírt lelkületű emberek azt is megkockáztatják, nemcsak a paksi atomerőmű fölé kellene betonszarkofágot építeni, hanem a miniszterelnöki hivatalra is, így talán elejét lehetne venni a további rontópálos tempóknak.

De más szempontból is üdvös lenne egy ilyen megoldás. Az ország gazdasága nem lenne kiszolgáltatva a kormány hektikusan változó hangulatának és érzelmi hullámzásainak. Medgyessyékben meglenne az illúzió, hogy ők irányítanak, a gazdasági és üzleti élet szereplői, no meg az ország lakosságának túlnyomó része pedig föllélegezhetne: senki nem próbálja nap mint nap kedvét szegni a munkától, sőt az egész élettől. Ha pedig mindezt a jó közérzetet történelmi tradíciókból következően fájdalmas lenne látni a botcsinálta álszakértői kormánynak/vezetésnek, a szarkofágötlet ilyen szempontból is optimális lenne. Mert – ahogy a mondás tartja – amit nem látok, az nem fáj.

A zárt terekhez egyébként nagy a vonzódása, affinitása az MSZP–SZDSZ-nek. Ami a nyílt térhez kötődik, az valahogy mindig elakad a kabinet tevékenységében. Gondoljunk csak bele, mit szidalmazták az Orbán-kormányt, hogy egyetlen méter autópályát sem adtak át, holott hatalmas ütemben épültek utak, hidak szerte az országban. Most az elkészült műveket a baloldali kormány adja át, fapofával learatva a sikereket. Medgyessyék viszont egyetlen millimétert sem építettek több mint egyéves működésük alatt.

Most azonban meglelték a kitörési pontot, s erre utaltunk, mikor a zárt, körülkerített dolgok iránti szimpátiájukat emlegettük. Végre építettek valamit. Börtönt adtak át Veszprémben a napokban, s maga Bárándy Péter igazságügy-miniszter méltatta az ország perspektívája szempontjából oly fontos, új létesítményt. Az ügyvéd-miniszter nem állt meg félúton, lelkes, bár kissé komplikáltnak tűnő kijelentést tett: szerinte a közeli jövőben további két magánbörtön is épülhet hazánkban.

Aki iróniát vél felfedezni sorainkban, csalódhat. Éppen ellenkezőleg. Örvendezzünk együtt, hogy a már-már maradék önbizalmát is elvesztő kormányzat rátalált a neki leginkább testhezálló megoldásra. Hisz ki fogja itt hiányolni az autópályákat, iskolákat, sportlétesítményeket, kórházakat, ha az egy főre jutó börtönkapacitás terén ismét visszatornázhatjuk magunkat Kelet-Európa élvonalába. De úgy ám, hogy még a régi szovjet elvtársak is csak elégedetten csettinthetnek. Egyszóval jó ez a börtönbéli pálya, de a kormányzati profiltisztítás jegyében egy-két rokon területet is fölfedezhetnének. A küszöbön álló kierőlködött kórház-privatizációhoz kapcsolódóan új temetők nyitására, hamvasztók építésére, esetleg magánosítására is gondolhatna a szociálisan érzékeny kabinet.

Valami tehát megmozdult a kormányzat tájékán. Egyelőre még csak állami fegyházra telt. De ne legyünk kishitűek. A privatizációban a határ a csillagos ég.