Egy magyar iskola a 137-ből, ahol nincs angol vécé. Kép és felirat az Oktatási Minisztérium honlapján. Miközben az Európai Unió rögzíti a sertések kulturált ólhoz jutásának jogát, nem ejt szót arról, milyenek legyenek az oktatás minimális tárgyi követelményei. Persze ez így színtiszta demagógia, hiszen ki más képviselje az állati jogokat, mint az ember. Ám mégiscsak el kell gondolkodni azon, nem illetnék-e meg a mainál lényegesen jobb körülmények kötelezően a gyermekeket, akik gyakran több időt töltenek az óvodában vagy az iskolában, mint otthon. S alighanem nagyon sok szülő inkább fizet az osztályterem kifestéséért szeptemberben, mint hogy az egész nap piszkos falak között tudja gyermekét. Mert rogyadozó falak, málló vakolat és huzatos ablaktáblák között nehéz elhitetni a gyermekekkel, hogy a XXI. századi Európába igyekszünk.
Lássuk tehát a tényeket. Torba Nándor az Oktatási Minisztérium megbízásából még az előző kormányzati ciklusban kezdett hozzá a hazai iskolaállomány állapotának felméréséhez. Jelentése szomorú képet fest a valóságról. Magyarországon 2001-ben
13 868 oktatási célú intézmény működött a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ennek negyven százaléka a második világháború befejezése előtt, tizenhárom százaléka pedig még 1900 előtt épült. Ezek az épületek minden bizonnyal korszerűtlen technológiai színvonalon állnak, belső térkialakításuk, belvilágításuk, méretük nem felel meg napjaink kívánalmainak. 1990 és 2000 között mindössze 854 új oktatási intézményt adtak át, ez a teljes állomány hat százaléka. Komoly probléma, olvasható a tanulmányban, hogy még mindig találunk szükségtantermeket és csoportszobákat (óvodákban 7,1 százalékban, iskolákban 5 százalékban.) Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vizsgálata ennél is rosszabb képet mutat. Felmérése szerint az oktatási épületek 65 százaléka nem felel meg az egészségügyi normáknak. Pest megyében az intézmények 13, Budapesten 11 százaléka balesetveszélyes.
A jelentés szerint az utóbbi tíz évben drasztikusan visszaesett a közoktatási beruházások aránya a költségvetés oktatási kiadásaiban. Míg ez 1991-ben az alapfokú oktatásban közel tíz százalék volt, 1999-ben csak valamivel több mint háromszázaléknyi. Állagmegőrzésre, felújításra még ennél is kevesebbet fordítottak a teljes oktatási költségvetésből (mindössze két százalékot). Nem szántak az oktatási intézményekre több pénzt a fenntartók sem, inkább más beruházások, az ivóvízhálózat, csatornázás kiépítése mellett döntöttek. Torba Nándor figyelmeztet: „Fennáll a veszélye annak, hogy bizonyos fenntartók körében az oktatásiépület-állomány egyfajta latens vagyonfelélés áldozatává válik.” További problémaként jelöli meg, hogy miközben a központi költségvetés évente öt–hétmilliárd forintot költ közoktatási intézmények rekonstrukciójára, bővítésére és építésére, korántsem biztos, hogy az elkészült épületek maradéktalanul megfelelnek a feladatuknak.
E felmérés nyomán 2002 elejére elkészült az az előterjesztés, amelyre ellenzéki politikusok ma szívesen hivatkoznak, amikor a Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztérium sikerpropagandáját hallgatják. Az előterjesztésből ugyanis az derül ki, hogy az előző kormány oktatási vezetése évi tízmilliárd forint állami pénzt kívánt fordítani az iskolafelújításokra. Ezzel szemben a jelenlegi kormány ötmilliárddal indította el a rekonstrukciós programot – igaz, az összeg az igények szerint növekszik –, de ez nem vissza nem térítendő támogatás, mint azt az Orbán-kormány tervezte, hanem hitel, amelyet az önkormányzatoknak – három év esetleges halasztás után – tizenhárom év alatt kamatostul vissza kell fizetniük. S mellé még maguknak is be kell szállniuk a költségek tíz százalékával.
Abban nincs vita, hogy milyennek kellene lenniük a XXI. század iskoláinak. Minden minisztériumi előterjesztés rögzíti, hogy az ideális oktatási intézmény többfunkciós (délelőtt iskola, délután oktatóhely, közösségi épület), harmóniában van a helyi igényekkel, biztosítja az egészséges életmódra nevelést (magyarul legalább tornaterme van, ám valójában húsz százalékukban ma sincs), komfortos, mint a társadalmi középosztály lakása, jó minőségű, környezetbarát anyagokból épül, illeszkedik a táj építészeti hagyományaihoz, esztétikus, mindezért büszke lehet rá a település. Ha manapság körülnézünk gyermekeink második otthonában, esetleg eltöltünk egy órácskát szülői értekezleten a kemény, kényelmetlen, harisnyaszaggató padokban és székeken, s meglátogatjuk a mellékhelyiséget is, bizony belátjuk, milyen messze van még az a XXI. század. S nem nehéz kiszámolni, hogy az isten pénze is kevés lenne arra, hogy egyhamar érzékelhető változások legyenek a hazai oktatási intézményben.
De mivel valahol el kell kezdeni, az iskolafelújítási program megindult, az első jelentkezési kör már le is zárult. Az erre fordítható állami hitelkeret az igények miatt már most hat és félmilliárd forintra nőtt. A pályázatokról hamarosan döntés születik, a hitelt nyújtó Magyar Fejlesztési Bank és az Oktatási Minisztérium már aláírta a szerződést. A pénz tehát hamarosan az iskolához és a fenntartókhoz kerül, és megkezdődhet a felújítás: tornaterem-építés, a fűtés, világítás korszerűsítése, akadálymentesítés, vagy amire épp a leginkább szükség van.
Nem jogtalan ugyanakkor azoknak az aggodalma, akik úgy gondolják, a hitelképes önkormányzatok már az első körben pályáztak – míg a többieknek nincsenek esélyeik. Őket nevezik a szakzsargonban „önhikeseknek”, vagyis önhibájukon kívül hitelképteleneknek. Éppen azokról a településekről van szó, amelyek a leginkább hátrányos helyzetűek, és amelyeknél a legjobban elkelne a kormányzati segítség. Az iskolafelújítási program tehát jelentős réteg problémáját nem kezelheti a jelenlegi hitelkonstrukciós megoldással. S nem segít azon önkormányzatok gondjain sem, amelyeknek egyre kevesebb gyermekkel kell működtetniük az óvodát, iskolát. Számukra egyértelműen az önként vállalt és megszervezett, a szomszédos településekkel társulásban működtetett oktatási intézmény lehetne a megoldás, mert közösen – gazdaságosabban – jobb körülményeket tudnának teremteni.
Van az Oktatási Minisztériumnak még egy programja, amely látszólag egészen más célokat szolgál, mégis szoros kapcsolatban áll az iskolafelújítási pályázattal. Ez az Információs technológia az általános iskolában című PHARE-program. Amikor az SZDSZ átvette az oktatási tárca irányítását, és megint Magyar Bálint került a tárca élére, újra különösen nagy súlyt kapott az informatikai társadalom víziója s ennek részeként az oktatás informatikai feltételeinek fejlesztése. „Nem az iskolaépület az oktatási infra-
struktúra egyetlen lényeges eleme – olvasható a PHARE-program előkészítő háttéranyagában. – A jelenlegi gazdasági fejlődési tendenciáknak megfelelően már az általános iskolában nagy hangsúlyt kell fektetni az információs és kommunikációs technológia (ikt) használatára. Az információs technológia és az e-tanulás fontos szerepet játszik az esélyegyenlőtlenségek ellensúlyozásában. A többszörösen hátrányos helyzetű gyermekek jobb eredményeket érnek el az ikt használatával tanított tárgyakban, mint hagyományos módszerekkel.”
Semmi kétség, még a leghátrányosabb sorsú vagy legmotiválatlanabb gyermek is nagyobb örömmel megy iskolába, ha tudja, hogy ott számítógépezni lehet. S bizonyosan nagyobb eséllyel jelentkezik majd munkára, ha legalább némi számítógép-kezelői ismerettel rendelkezik. Mivel pedig a sokat emlegetett „e-tanulás” tekintetében éppen azok az oktatási intézmények vannak a legnagyobb lemaradásban, amelyek között, mint tudjuk, 137-ben még angol vécé sincs, nyilvánvalóan nem lehetett meghirdetni ezt a programot anélkül, hogy nem teremtik meg hozzá a technikai, műszaki, de akár a minimális építészeti feltételeket. Nincs hová tenni a számítógépet abban az iskolában, ahol összevont osztályok tanulnak, ahol beázik a tető, és gyakran áramszünet van. S nemhogy gyors átvitel, de semmilyen sincsen. A PHARE-program első alpontjában ezért az oktatási épületek rekonstrukciója, bővítése, valamint az információs és kommunikációs technológiai berendezések és eszközök beszerzése együttesen szerepel. A pályázóknak ez esetben is elő kell teremteniük a költségek tíz százalékát. Ha tudják.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke, Keszei Sándor is kételkedik abban, hogy a legrászorultabbakon segítenek a minisztérium programjai. Mint mondja, a hitel-visszafizetési konstrukció miatt éppen a legrászorultabb kistelepülések nem tudják majd igénybe venni a támogatásokat, márpedig a legrosszabb állapotú iskolák többsége ott működik. De nem tartja kizártnak azt sem, hogy az előre menekülés, a minden mindegy szemlélet jegyében éppen azok folyamodnak hitelért, amelyek tudják, semmi esélyük a visszatérítésre. Úgyis csőd következik. Az előző kormány húszmilliárdos, vissza nem térítendő keretet nyitott volna iskolafelújításra, mondja Keszei, most meg ötmilliárd van, az is hitel, de ennek is örülni kell.
Jócskán van munkája mostanában e civil érdekvédelmi szervezetnek. Az iskolabezárási hullámot ugyan meg nem állíthatják, de megkísérelik legalább a lendületét fékezni. Tanácsokat adnak a szülői közösségeknek, hogyan lehet helyesen, kulturáltan és eredményesen felvenni a harcot az önkormányzatokkal, a szabálytalan határozatokat jogi úton támadják meg – sok esetben nem is sikertelenül. Több önkormányzat képviselő-testülete visszavonta iskolabezárással kapcsolatos határozatát. Fellépésük eredményeként például a főváros egyik kerületében, ahol kilenc iskolát akart az önkormányzat megszüntetni, végül csak egyet zárt be. Az egyesület tapasztalatai szerint az önkormányzatok gyakran a legjobb állagú iskolát szüntetik meg, mert azt lehet értékesíteni. Az iskolabezárások hátterében nem kizárólag a gyermeklétszám csökkenése és a gazdaságtalan működtetést alátámasztó érvek állnak, hanem az, hogy az önkormányzatok az épületek eladásából kívánják fedezni költségvetési hiányukat.
Hasonló gyanút fogalmazott meg a közelmúltban az MDF is. Lezsák Sándor alelnök parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, hogy tekintsék át a párt tudomására jutott eseteket. Mint lapunknak elmondta, több mint tíz bejelentés érkezett mostanáig, de konkrétumokat nem kívánt mondani a vizsgálatok előtt. Azok bizonyíthatják ugyanis a gyanú alaposságát. Legutóbb – s ez csak szaporíthatja az MDF listáját – a Szegedi Közgyűlés döntött egy iskola bezárásáról és több összevonásáról, valamint elfogadta az előterjesztést, hogy 160 millió forintos pályázati alapáron értékesíti a megszüntetett Móricz Zsigmond Általános Iskola épületét, amely nemrég felépült tornatermével Újszeged frekventált helyén található.
A hatályos közoktatási törvény szerint oktatási célra használt épület „elidegenítésekor elővásárlási jog illeti meg azt, aki az intézményi vagyont továbbra is közoktatási feladatok ellátására használja fel. Az így megvásárolt ingatlanra tíz évre szóló elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni”. Hogy az önkormányzatok valóban követik-e a törvény szavát, s elsősorban a közoktatásban, de legalább a szociális szolgáltatási körben igyekeznek-e tartani az egykori iskolaépületeket, azt a parlamenti vizsgálóbizottság talán eredménnyel vizsgálhatja. Addig azonban ott lebeg ezen ügyletek fölött az ingatlanspekuláció gyanúja. Hogy például a jó helyen lévő, jó állapotú épületet kinézte magának egy bank.
Keszei Sándor szerint sem lehet véletlen, hogy éppen a jó állapotú iskolaépületeket ürítik ki, a rosszak pedig megmaradnak a közoktatás számára. Kérésünkre ezt a véleményét tovább árnyalta. Elmondta: egy-egy iskola megszüntetése eleve rosszabb állapotot teremt, hiszen a gyermekeket másik intézménybe helyezik át, ahol nagyobb lesz a zsúfoltság. Emiatt megszűnik a csoportbontások lehetősége, a gyerekek megtöltik a szaktermeket is, az iskolák kénytelenek megszegni a közoktatási törvény rendelkezéseit. Pedig mamutiskolák helyett éppenhogy a kisebb, gyermekléptékű, minőségi oktatásra, műhelymunkára alkalmas épületeket kellene meghagyni, véli Keszei Sándor. A gyermeklétszám csökkenésére hivatkozni pedig azért is etikátlan, mert az önkormányzatok a csökkenést a maximális létszámhoz képest mérik, pedig az átlaglétszámhoz kellene. Tehát csak a maximális létszámhoz képest kevesebb a gyerek. Így tervezni azonban súlyos oktatáspolitikai baklövés.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének számításai szerint nem a kelleténél több, hanem a szükségesnél ötezerrel kevesebb osztályterem van ma Magyarországon. Az iskolabezárás súlyos következménye az is, hogy a felújítások alatt nincs hová elhelyezni a diákokat. Budapest VI. kerületében az önkormányzat lakásokat volt kénytelen bérelni az egyik két tannyelvű iskola diákjainak a felújítás idejére, amint kiderült, hogy csúszik az építkezés.
Az egyesület elnöke felemlíti azt a vizsgálatot is, amelyet még Gönczöl Katalin végzett ombudsmanként több iskolában. Javasolta például a nagy hírű miskolci Földes-gimnázium bezárását, mert életveszélyes állapotban volt. Nem végződhetne Keszei szerint jobb eredménnyel egy általános szakmai felmérés sem. A magyar iskolák, illetve az iskolafenntartó önkormányzatok ugyanis kényszerből, fizikai korlátaik vagy éppen túlzott ambícióik miatt tömegesen szegik meg a közoktatási törvény idevonatkozó előírásait.
Annyi bizonyos, hogy szinte minden iskolabezárás mögött más-más ok rejtőzik. Van, ahol politikai bosszú áll a háttérben (a politikai funkcióba került beosztott pedagógus bosszúja volt igazgatója ellen), van, ahol a büdzsé hiányát kell az épület eladásával fedezni (Győr, Szeged példája), és van, ahol az önkormányzat csak menekülni akar a feladat elől, az intézmény működtetésének és egyre sürgetőbb felújításának költségeitől. Ezért még arra is hajlandó, hogy akár ingyen túladjon az épületen. A Pedagógus Szakszervezet előrejelzése szerint 2003-ban háromszáz településen terveznek iskolabezárást.
Itt állunk tehát a XXI. század kapujában, európai körülmények után vágyakozva, s nem az oktatás javításán kell törnünk a fejünket, hanem a balkáni körülmények felszámolásán dolgozni. Amikor a gyermeklétszám csökkenéséről érkeztek hírek, sokan azzal vigasztalódtak, hogy végre megvalósulhat Magyarországon is a minőségi oktatás, a kevesebb diák nagyobb odafigyelést, jobb fizikai feltételeket kaphat. Ezzel szemben az oktatás körülményei romlanak, még mindig a harminc–negyvenes osztálylétszám a kívánatos, mert akkor érkezik a legmagasabb állami normatíva, amelyből ki lehet talán festetni, és el lehet hárítani a közvetlen életveszélyt. Magyarországon ma minden hangzatos politikai ígéret ellenére sem a magasabb színvonal felé halad az oktatás. És egy bezárt iskolaépület örökre elvész a közoktatás számára. Megnyerheti talán a bankrendszer. De annak sem lesz mindegy, hogy milyen színvonalú magyar munkatársi gárdát tud majd toborozni.
kormány
Sorsdöntő év lesz 2026
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!