Egyenlő erőviszonyok

Az alkotmánybíróság mai teljes ülésén új elnököt választanak. Szakmai körök a jobboldal jelöltjeként 1998-ban a testületbe bejutott, 64 éves Erdei Árpád büntetőjogászt, illetve a jelenlegi helyettes elnököt, az MSZP javaslatára 1996-ban bíróvá választott, 60 éves Holló Andrást tartják esélyesnek.

2003. 06. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hónapok óta tartó találgatások után ma várhatóan eldől, hogy ki lesz az Alkotmánybíróság (Ab) harmadik elnöke. Szakmai körökben nyílt titoknak számít, hogy alapvetően kétesélyes a választás: a július 30-án nyugdíjba vonuló Németh János jelenlegi elnök székére az 1998-ban jobboldali jelöltként bejutott, 64 éves Erdei Árpád büntetőjogász, illetve a jelenlegi helyettes elnök, az MSZP javaslatára 1996-ban bíróvá választott, 60 éves Holló András az esélyes. A két bíró mellett szóba került még Harmathy Attila, az Ab egyetlen akadémikus tagja és Bihari Mihály neve is.

Az elnökjelölést illetően az Ab gyakorlatában nincs jelölés. Tisztújítás idején minden alkotmánybíró kap egy listát, amely a testület tagjainak a nevét tartalmazza, és azon szavaznak a számukra megfelelő elnök és elnökhelyettes személyére.
Az Ab történetében ez lesz sorrendben a hatodik elnökválasztás. 1990-ben, 1993-ban és 1996-ban Sólyom Lászlót, 1998-ban és 2001-ben Németh Jánost választották meg vezetőjüknek az alkotmánybírák. A korábbi elnökválasztásokon gyakorlatilag nem volt vita a vezető személyéről. A mostani választás a jelek szerint megosztja a testületet: információink szerint rendkívül kiélezettnek ígérkezik a titkos szavazás eredménye Erdei Árpád és Holló András között, így elképzelhető, hogy 6-5-ös arányban dől el az új elnök személye. Úgy tudjuk: az egyik oldalon Bagi István, Bihari Mihály, Czúcz Ottó, Holló András és Kiss László, míg a másikon Erdei Árpád, Harmathy Attila, Kukorelli István, Strausz János és Vasadi Éva áll. Így elképzelhető, hogy a leendő elnök személyét Németh János szavazata dönti el, aki a hírek szerint inkább Erdei Árpádot szeretné utódjának.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.