Előítéletek, utózöngék

– A madarak repülnek – aposztrofálta egy rasszista griff.
– Micsoda inszinuáció! – replikázott egy jogvédő strucc. – Látott tán engem valaha is röpülni maga? – azzal tüstént homokba dugta a fejét.
Bizony-bizony nagy a Szahara és véghetetlen a jog. Miként a lázadás a polgáriasságba s a környezetvédelem a fogyasztásba, úgy épül be észrevétlenül előítéleteinkbe az előítélet-mentesség. Márpedig ahhoz, hogy az előítélet-mentesség ne csador legyen a himlőhelyes gyűlölet arcán, hanem jó érzés a szó szorosabb értelmében, nos, ahhoz mindenekelőtt fel kellene fedni s tárni a tapasztalat és az előítélet közti viszonyt.
Ez a viszony ma: tabu. Az előítélet-mentesség apostolai úgy tesznek, mintha nem volna kapcsolat, avagy viszony az előítélet és a tapasztalat között. A jogvédő strucc úgy tesz, mintha semmi alapja nem volna annak a tételnek, miszerint a madár repül. Pedig hát a strucc joga ahhoz, hogy homokba dugja a fejét, csak akkor értelmezhető, ha előbb önmaga előtt is tisztázza, miért gondolják egyes palimadarak úgy, hogy a madár: repül.
Az előítélet szó már önmagában véve is félrevezető, prejudikatív, hisz azt sugallja: ítéletalkotás tapasztalás nélkül, előre megalkotott ítélet, míg valóságosan az előítéletek utózöngék, utóítéletek, téves summák, hamis általánosítások.
Küzdve az előítéletek ellen illő volna észrevételeznünk, hogy az előítélet keletkezéséért ugyanazok a szellemi erők felelnek, melyek amúgy a mítoszt és a természettudományt szülik. Mind a mítosz, mind a természettudomány általánosít. Sztereotip, ha mondhatom így, akárcsak a humor.
Miért pöttyös a jaguár? Mert a jaguár egyszer lusta volt, lefeküdt egy fa alá, aludt vagy három napig, s a levelek árnyéka rajta maradt. Ezért és ezóta foltos a jaguár. Hasamra ütöttem – és sütött a Nap –, csináltam jókedvemben egy mítoszt. Se szeri, se száma az ehhez hasonló mítoszoknak. Az eredetmítosz egy történettel magyarázza az épp tapasztalhatót. Ami miatt az eredetmítosz, az evolúciós eredetmítoszoktól eltérően, előítéletes, az a jaguárpéldán jól látszik, ti. két, látszólag össze nem függő tulajdonságot, a lustaságot és a pöttyös bundát rendel sorsi eréllyel egybe. Az, hogy az albínó jaguárok kivételével minden jaguár pöttyös, igaz, viszont az, hogy a jaguárok lusták, már vita tárgya lehet, az pedig, hogy a jaguárok amiatt pöttyösek, mert lusták, egy édes baromság, a néprajzkutatók örömére.
A természettudomány is előítél: személyes ismeretség nélkül feltételezni, hogy egy elektron az egyenletek által megszabott módon viselkedik bizonyos körülmények közt. Ez egyfajta előítélet. Ítéletalkotás, közvetlen ismeretség nélkül, viszont egykori tapasztalatok summája gyanánt. A kvantummechanika maximálisan előítéletes. Feltételezi, hogy a mikrorészecskék személy szerint megkülönböztethetetlenek. Az elektron tömege, töltése, spinje adott érték. Ha ezeket az értékeket egyszer megtudtad, akkor nincs elektron, „aki” eredetieskedéssel meg tudna lepni. Az elektronról alkotott előítéleteid akárhányszor beteljesülnek.
Az orvostudomány is előítéletekre épít. Arra épít, hogy ámbátor személyiségünk és immunrendszerünk különbözik, az egészség lényegi kritériumai s a betegségek főbb tünetei legtöbbünknél mégiscsak megegyezők.
Amikor valaki általánosítás útján közeledik egy elektronhoz avagy épp egy beteg emberhez, senki sem vádolja előítéletes gondolkodásmóddal, épp ellenkezőleg, az általánosítóképesség itt egy hivatást takar, a fizikusit és az orvosit.
A néprajztudomány is előítéleti szőttes: a csángók így, a székelyek amúgy, a palócok emígy. Nagy írók találóan jellemeznek egész népeket avagy leírják, hogy milyen a férfi és a nő.
Akkor hol kezdődik a rasszizmus avagy épp a szexizmus? Mondjam, hogy ott, ahol a part szakad? Mitől pszichológiai tétel az, hogy a depressziós beteg szomorúan bámul maga elé, s miért előítélet az, hogy a németek szeretik a sört? Mondhatnánk, hogy azért, mert korántsem minden német szereti a sört, míg minden depressziós szomorúan bámul maga elé, de ez nincs így, mert a pszichológia tételei sem abszolút érvényűek. Ami jellemző, az adott esetben miért sértő, más esetben miért találó? Az, hogy a cigányok és a feketék érzékenyebbek a zenére, miért előítélet? Azért, mert Mozart másképp volt érzékeny a zenére? Más zenére volt érzékeny? Más zene volt benne?
Történelmi háttér és hatalmi dimenzió nélkül a természetes tapasztalat az előítélettől nem megkülönböztethető. Hogy mi előítélet és mi nem, azt sohasem az agy, hanem mindig a heg mondja meg. Ezért fontos, hogy az előítéletek ellen fellépve ne a tapasztalatainkat kezdjük üldözni. A jog nem lehet karakterellenes. A kultúrák semmibe vétele ellen ne a kultúrák semminek látásán keresztül lépjünk fel. A sérültek semmibevétele ellen ne a tragédia szemantikai elmismásolásán keresztül lépjünk fel. Mert istenuccse, jobb egy túlpartra átvezetett vak, mint egy magára hagyott világtalan.