Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy Medgyessy Péter rájött-e már, hogy nem olyan könnyű kormányozni egy országot, miként azt hinni látszott a választási ígéretek, árokbetemetési imitációk és politikai nagyotmondások időszakában. Az MSZP-kormány gyengébb teljesítményt nyújt elődjénél, felélte az Orbán-kabinet által felhalmozott tartalékokat, önnön tehetetlenségével lefékezte a gazdaság fejlődésének az iramát, bebizonyosodott, hogy sem jövőképe, sem múltképe nincs, s képtelen az ország elé tárható gyakorlatias (pragmatikus) perspektívát kidolgozni és megvalósítani.
Félő, hogy a szocialisták megint felélik a jövőt is.
A populáció mindezt csak részben reagálta le. Ha bizonyos közvélemény-kutatók megkérdezik, a kormánnyal való elégedettségét fejezi ki, úgy érzi, egy ütemmel elkésve, hogy javulnak életlehetőségei, életérzései és kilátásai. Semmi sem javult. A makrogazdaság mutatói, amelyek általában hidegen hagyják az úgynevezett közvéleményt, fokról fokra, hónapról hónapra romlanak, az Orbán-kormány által sikerrel ösztönzött prosperitás immár nem egyéb, mint tavalyi hó.
Az még nem is lenne nagy baj, hogy Medgyessy képtelen betartani választási ígéreteit, sajnos lassan rá kell ébrednie, hogy a jóléti rendszerváltoztatás ugyanolyan csúfos kudarc előtt áll, mint annak idején a fejlett szocializmus építése. Azt mondja tehát miniszterelnökünk a maga szerény, a kisembernek annyira tetsző modorában, hogy 2004 a takarékosság éve lesz. Ez szinonimája a „ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot” és a „meg kell húznunk a nadrágszíjat” szólásoknak, ám Medgyessy 2005-re már javulást ígér, úgy látszik, az EU és a magyar országgyűlési választások felé haladván ilyen gyorsan tojik a tyúk.
Viszont én emlékszem rá, hogy 1968-ban, amikor Medgyessy épp hogy elkezdte ígéretes pályafutását és a III/akárhány még csak kerülgette, mint forró kása a macskát, egyik neves szocialista elődje – ha jól tudom, Nyers Rezső – már meghirdette a takarékosság évét, mintegy az új gazdasági mechanizmus első lépéseként. Nyers óriási és mindvégig beváltatlan ígérete volt a Pártnak, máig ragyogó csillag, aki mellett jelenlegi miniszterelnökünk minden fellángolása csak pislákolás. A Nyers-féle legenda még ma is él, a nagy gazdasági reformer itt van közöttünk, s ma már – vele együtt – történelmi távlatból emlékezhetünk rá, mi történt a takarékosság éve után. Félő, hogy ugyanúgy, mint most, a nemzeti takarékosság jegyében nemzeti adósságaink növekedtek, az új gazdasági mechanizmus is holtvágányra futott, csak a legenda élt tovább. Talán ha a nyersi zsenialitás elé a politika nem gördít akadályokat s Kádár apánk nem fél az új szelektől, nem is lett volna szükség arra, hogy megváltozzon a rendszer, máig a szocializmust építhetnénk.
S lám, most láthatjuk, mennyit fejlődtünk 1968 óta. Medgyessy Péter kezdő hivatalnokból kormányfő lett, a Hazafias Népfront jelöltjei most is befutnak az országgyűlési és önkormányzati választásokon, a népesség bízik a pártban és takarékoskodni kész. Ismét a régi nóta: a szocialista győzelmi induló. Fel, vörösök, proletárok, húzzuk meg a nadrágszíjat, mert különben fejre álltok. A populációnak ezt nem is kell elmagyarázni, máris tudja, hogy nem a kormány a hibás, hanem „begyűrűzött” a nemzetközi helyzet. Nem a szocialisták tehetetlenek, hanem a világpiac esetlenkedik.
Azt olvasom, hogy minden előrejelzést alulmúlt az ország gazdasági teljesítménye. Furcsa, hogy a mutatók mindig akkor kezdenek rosszul állni, amikor a szocialisták megteszik sajátos népjóléti intézkedéseiket, és végrehajtják reformjaikat. Jól érzi Medgyessy, hogy az elkövetkező három év nem lesz sétagalopp. Ennek persze mi ne örüljünk. Nem a kormány fog takarékoskodni, hanem a népesség. A kormány nem tesz mást, mint meghozza a „szükséges intézkedéseket”.
Hogy a helyesen szavazó nyugdíjasok hogyan és hányszor fogják visszafizetni a tizenkilencezer forint egyszeri juttatást, én nem tudom…