Forrongó indulatok Iránban

Legalább harminc tüntetőt vett őrizetbe az iráni rendőrség hétfőn Teheránban, ahol immár hatodik napjukba léptek az egyetemisták kormányellenes megmozdulásai.

Hétfőre virradóra diákok ezrei tüntettek Teheránban. Mint az előző öt éjszakán, hétfőn is emberek ezrei indultak el gépkocsikon az Amir Abad diáknegyed felé, amelyet szoros rendőrkordon vesz körül. Az Iráni Demokrata Front egyik szóvivője a Sark al-Avszat londoni megjelenésű arab napilapban elmondta, hogy szombaton az iráni Hezbollahot támogató szélsőségesek, valamint az úgynevezett Iszlám Milícia tagjai motorkerékpárokkal gázoltak bele a teheráni egyetemi negyed bejáratánál tüntető tömegbe, és ütlegelni kezdték őket, aminek következményeként hetven tüntető – közöttük 41 nő – súlyosan megsebesült. A dpa összesítése szerint az újabb letartóztatásokkal az őrizetbe vettek száma eléri a 140-et.
A fiatalok fő célpontja Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah, akit árulónak bélyegeznek meg. Kijut a bírálatokból Mohammed Hatami államfőnek is, akinek azt vetik a szemére, hogy hat évi elnöksége alatt nem ért el érdemi változást.
Irán hétfőn hivatalosan tiltakozott az Egyesült Államoknál az iráni belügyekbe való amerikai beavatkozás miatt, miután a hét végén maga George Bush elnök is támogatásáról biztosította a tüntetéseket. Az amerikai nyomásgyakorlás másik – hagyományos – irányának azonban talán enged a teheráni kormányzat. Fontolgatják, hogy a nemzetközi közösség követelésének eleget téve hozzájáruljanak atomprogramjuk szigorúbb ENSZ-ellenőrzéséhez: talán aláírják az atomsorompó-szerződés kiegészítését, amely váratlan ellenőrzést tesz lehetővé.
***


Viharfelhők Teherán felett

Sajátos világpolitikai játszmák közepette okoznak immár több mint egy hete teljes zűrzavart az iráni diákok megmozdulásai Teheránban és több más nagyvárosban. A nap mint nap utcára vonuló többezres tömeg követelései nem meglepők, hiszen a reformokat régóta sokan és sokféleképpen követelték már a konzervatív síita ország határain belül és azon túl is. A megmozdulások időzítése s intenzitása azonban igazán érdekes fejlemény.
A tavaszi háború kapcsán számos kérdőjel rajzolódott ki Teherán szerepvállalását illetően, hiszen – bár az utóbbi évtizedben számos változás ment végbe a térségben – a Washington által a „gonosz tengelyéhez” sorolt ország egyben ősi ellensége az éppen Washington által ostromolt Iraknak is. Szövetségről így egyik fél részéről sem lehetett szó, az esetleges háttéralkukról viszont számos találgatás látott napvilágot. Mára viszont sokat változott a helyzet, s a néhány hónapja a politikai diskurzusból még szándékosan száműzött Irán szerepe átértékelődött. A háború előtt Washington tömegpusztító fegyverek rejtegetésével vádolta Bagdadot, s követelte a végül csúfos véget ért alapos fegyverzet-ellenőrzés véghezvitelét. Az Egyesült Államok most Teheránnal szemben sorol megszólalásig hasonló vádakat, s a jövőre nézve ez nem sok jóval kecsegtet. Washington számára a jelenlegi helyzetben minden kedvez, ami megbontja a síita ország látszólagos stabilitását, a tüntetések szerepe így még inkább felértékelődik. Nem véletlen, hogy több magas rangú politikus mellett a hét végén maga George Bush elnök is megszólalt az ügyben, s támogatásáról biztosította a megmozdulásokat. Az óceán túlpartjáról persze egészen másként festenek az események, s az amerikai vezetés minden bizonnyal most sem szociális érzékenységének adott hangot, sokkal inkább a Teheránra nehezedő nyomásgyakorlás részének tekinti az eseményeket.
Washington és a reformpárti irániak céljai tehát csak látszólag esnek egybe, hiába látná mindkét fél végre a bukottak között a síita ország legfőbb vallási és politikai vezetőjét, a most árulónak bélyegzett Ali Hamenei ajatollahot. Az indulatokat tovább szítja, hogy – mint az várható volt – az ajatollah az egykori elnökkel, Hásemi Rafszandzsánival és más vallási vezetőkkel „karöltve” a tüntetők elleni legkeményebb fellépés híve. Igencsak kellemetlen szerepre kárhoztatott mindeközben a magát reformernek valló, s a brutális megtorlásokat elítélő államfő, Mohammed Hatami, akinek a tüntetők szintén távozását követelik, mondván, hat évi elnöksége alatt semmilyen érdemi változást nem tudott elérni a maradi iráni belpolitikában.
A szélsőséges Iszlám Milícia fellépései következtében eddig mintegy száz rendszerellenes felvonuló sérült meg, szóvivőjük ezért kilátásba helyezte, hogy az erőszak folytatása esetén ők sem maradnak meg mindvégig békés eszközeik mellett. A helyzet pillanatnyilag tehát mind a nagypolitika, mind a teheráni utcák szintjén igencsak képlékeny, s a felek fenyegetéseit hallgatva félő, hogy a pokol még inkább elszabadul.