Kis nagy autó

A Mazda új kisautójánál manapság nemigen találni színesebb génállományú járművet: egyszerre két modell örökébe lépett, a vadonatúj Ford Fiestától örökölt műszaki alapokat pedig a Mazda6 személyiségjegyeivel gazdagították. Az eredmény egy egyedi megjelenésű jármű lett, amely szinte minden helyzetben feltalálja magát – igaz, némi kompromisszum árán.

A Mazda2 már puszta létével alapvető ellentmondásokba ütközik. A magas karosszéria láttán lágyan ringatózó, ámde tágas és praktikus városi autónak gondolnánk, miközben a gyári kommünikék sportos menetjellemzőket és valós vezetési élményt ígérnek – márpedig e két tulajdonság a legritkább esetben fér meg egymás mellett.
Az autót kívülről szemlélve úgy tűnik, a kételkedőknek lesz igazuk. A meredek oldalüvegek, a jellegzetes Mazda-ötszöget viselő, de inkább barátságos, mintsem agreszszív orrkiképzés, a csaknem függőleges, szélsőségesen mélyre nyúló hátsó ajtó divatos törpe furgont ígér, kedvező helykihasználással és bőséges térkínálattal. A csomagtér ajtaját felnyitva csak tovább erősödik ez az érzés: a kombikat idézően alacsony küszöb gyakorlatilag a padló síkjában van, a kerékdobok csak minimális mértékben lógnak be az egy méter széles, mintegy hatvan centiméter mély poggyásztérbe. Az osztott ülőlapokat és háttámlákat előredöntve csaknem vízszintes felületet kapunk, ha pedig a hossz a lényeg, a jobb első ülés támlája is lefektethető. Mindezt körös-körül fellelhető tárolórekeszek, polcok és üregek egészítik ki – a Mazda2-ben örömüket lelik a kacatgyűjtők.
Azonnal változik azonban a kép, amint helyet foglalunk a vezetőülésben. A Mazda6 stílusában kialakított műszerfal egy nagyobb kategóriás autónak is becsületére válna. Az ezüst színű középkonzol kezelőszervei, az ötletes, akár utólag is bővíthető moduláris audiorendszer, a fémbetétes váltókar és a rádió-távirányítóval felszerelt kormány kifejezetten sportos, prémiumhangulatot árasztanak.
A kínálat alapmotorja mindent meg is tesz azért, hogy betartsa ezeket az ígéreteket. A kissé kemény ellenrugóval felszerelt gázpedál határozott taposást igényel – amíg erre a trükkre rá nem jövünk, lomhának tűnhet a kis Mazda. A 75 lóerőtől persze később sem várhatunk csodákat, de a Fordtól származó négyhengeres némi vonakodás után, 2400 percenkénti fordulatszám környékén magára talál, 3000 felett pedig egészen meggyőzően, harsányan lelkendezve kezdi húzni az autót. Elég gyakran kell tehát a sebességváltó pontosan, bár korántsem vajpuhán kapcsolható karjához nyúlnunk, országúton még a negyedik fokozat is hosszúnak bizonyul a dinamikus előzésekhez.
Marad tehát a lendületből való autózás, amit messzemenőkig támogat az apró Mazda futóműve. A magas karosszéria oldaldőlése meglepően csekély, így gyors kanyarokat is könnyedén bevehetünk az autóval. Az iránytartás sík úton hibátlan, a kormánymű rásegítése nem olyan eltúlzott, mint a szervdonor Fiestáé, a hosszanti útegyenetlenségeken azonban táncba kezd a kocsi. Ugyanez a helyzet a macskaköveken, ahol még az utastér egyébként kifogástalanul összeszereltnek tűnő elemei is zörögni kezdenek.