KÖNYVESHÁZ

Hitbeszélgetések
Molnár Tamást kérdezte Járai Judit
D. B.

A magyarországi könyvkiadás utóbbi fél évszázados története egy eltorzult világ lenyomatait hagyta hátra. A könyvtárak polcain még fellelhetők azok a művek, amelyek a hitről való gondolkodás hamis képét rajzolták meg. 1950 után hosszú ideig csak a legdogmatikusabb marxista nézetek jelenhettek meg nyomtatásban, de a hatvanas évektől kezdve napvilágot láthattak korábban eretneknek kikiáltott baloldali gondolkodók kevésbé veszélyesnek gondolt művei is. A Kossuth Könyvkiadó egész sorozatot szentelt a témának Korunk világnézeti kérdései címmel. Roger Garaudy Sartre-ral folytatott polémiáját vagy Ernest Kahane Teilhard de Chardinról alkotott elgondolásait ismerhette meg a nagyérdemű többek között. Majd néhány évvel később megjelenthetett Sartre és Teilhard de Chardin is, legalábbis néhány kiválasztott művük, terjedelmes elő- és utószó kíséretében, nehogy valaki bohón eltévelyedjen a nagy ideológiai szabadságban. Ezekben a „tűrt” írásokban egyáltalán nem az volt az érdekes, amit a baloldal belső vitáiról megtudhattunk, még csak nem is az a fáradozás, ahogyan az etikát próbálták megragadni a szakállas félistenek útmutatásai nyomán; hanem az, hogy miként vélekedtek a hitről, legfőképpen a keresztény hitről azok, akiknek lehetőségük volt véleményük szabad kifejtésére.
A hit ugyanis divatos csevegési témává vált: nemcsak elsőéves egyetemisták akartak a titok közelébe férkőzni, hanem komoly, elismert, tűrt-támogatott hazai gondolkodóink is. A hit érdekesebbé vált, mint a hit tárgya; hála a Lukács köpönyegéből előbújtaknak. A diskurzus azonban csak szigorúan kijelölt mederben folyhatott később is, amikor megindult a „párbeszéd”. Valódi diskurzusról persze szó sem volt, csupán arról, hogy a kiválasztottak elmondhatták véleményüket a közös alapról. Ez a ma már nevetségesnek tűnő szócséplés a húzd meg, ereszd meg politika része volt.
A rendszerváltást követően profilváltás történt a nagy ideológiai könyvkiadónál is; a kisebb-nagyobb új könyvkiadók pedig jócskán kivették a részüket a négy évtizednyi hiányok pótlásából. A hit azonban csak addig volt érdekes kérdés, amíg a változás éveiben néhány baloldali őskövület azzal érvelt a marxi dogmák gyakorlati megvalósításának helyessége mellett, hogy a kereszténység is sok embert irtott ki a „hit” nevében, érthető, hogy a kommunizmus felépítése is áldozatokat követelt. A mind pragmatikusabbá váló új világban viszont a hit kérdése már nem volt közkedvelt szalontéma, majd kisvártatva megjelentek a hitet leleplező könyvek az ateizmus új, harcos eszméinek szószólóiként.
Mindebből látható, hogy a Kairosz Könyvkiadó új sorozata – amely a Miért hiszek? címet viseli – meglehetősen terhes örökség után próbálkozik közérthetően artikulálni a legnehezebb problémát. A tervek szerint a sorozat könyveiben Járai Judit kérdéseire fog válaszolni egy-egy kiválasztott prominens magyar gondolkodó. A Miért hiszek? első könyvecskéjében Molnár Tamás professzor vall az emberi létezés legnagyobb kalandjáról, a hitről.
(A beszélő Isten. Prof. Molnár Tamással beszélget Járai Judit. Kairosz Könyvkiadó, Budapest, 2003. Ára: 1200 forint)

Vakárkád és ívkoszorú
Művelődéstörténeti barangolások a Felvidéken
Csontos

Ludwig Emil felvidéki műemlékkalauzát lapozgatva régi poétai zsenge jutott eszembe. Azon a nyáron citromsárga Babetta nyergében jártam az odaátra került színmagyar gömöri falvakat, s egy nap az osgyáni vár tövében talált a szürkület. Akkor született ez a versezet, amelynek morzsáit megpróbálom az emlékezet iszákjából összecsipegetni: „Gurultam tízen, húszon át, / bejártam Galsát, Guszonát, / és most a tolvaj alkonyat / itt ért e romló vár alatt. / Cserepe, tornya, fala ép, / csak belül csupa omladék, / s büszke lovagi udvarán / hajladozik száz fűzfalány…” És így tovább. Kerestem az osgyáni várkastélyt a Ludwig-kötetben, de sajnos nem találtam. Leltem benne viszont egy sereg más csodát. Megvilágosító összefüggéseket nem csupán a gömöri bányavidékről, de például a Selmec környéki bányavárosokról is. Meg a Vág-vidékről meg a Szepességből s no persze a Csallóközből…
Ludwig körülbelül akkor kezdett a Felvidéken barangolni, amikor jómagam azzal a sárga robogóval. Csak őneki már összeálltak egésszé a mozaikok. Szemmel láthatóan otthon van a német, tót és magyar vidékeken, s a műemlékek csak ürügyet jelentenek számára, hogy Európa e festői darabját a történelmen átszűrve, az itt élő népek „összjátékaként” fesse le. Hangvétele higgadt, picit tanáros, de ez jól áll neki. Nemcsak bemutatja, hanem le is skicceli a legjelentősebb templomokat, s olykor még az alaprajzzal sem marad adós (ez híven mutatja, évszázadokon át micsoda rend volt a fejekben) – mégis jobban izgatják az összefüggések. Hogy az élet miféle rendjébe illeszkedett a szóban forgó épület. Hogy amit hajlamosak vagyunk önmagában vizsgálni, az része volt valami organizmusnak. Gyakorló történelemhamisítók számára aligha van bosszantóbb tevékenység, mint az ilyesfajta nagyvonalú, mégis ráérős kutakodás.
A higgadtság mögül ugyanis süt a Felvidék iránti szerelem. Miközben a szerző leírja a látványt, nem rejti véka alá érzelmeit sem. Olyan túlcsordulóan informatív mondatok képződnek így, mint például a süvétei Szent Margit-körtemplomról: „Elnézegetve a lehámlott-levert habarcsvakolat alól előbukkanó, jókora méretű, egyedileg formázott idomtéglákat, amelyekből úgynevezett lizénákat s rendkívül pontosan kiszerkesztett, ívkoszorúban végződő vakárkádot raktak ki, eltöprengve a hatalmas kupola beboltozásának gyakorlati kérdésein annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy akik ezt a templomot építették, a munkának nem a könnyebbik végét fogták meg.” Ez még akkor is szép, ha csupán sejtjük, mi lehet az az ívkoszorú meg vakárkád. S az is bizonyos: a kalauzát huszonnyolc éven át író Ludwig sem a munka könnyebbik végét fogta meg.
(Ludwig Emil: Felvidéki műemlékkalauz. Maecenas Kiadó, 2003. Ára: 1500 forint)

I. Miklós segítő keze
Mi lett volna az oroszok nélkül 1849-ben?
Stier Gábor

Nehéz megjósolni, mi lett volna a Habsburg Birodalommal, ha az orosz kormány nem nyújt segítséget 1849-ben – írja 1880-ban Szentpéterváron megjelent monográfiájában Ivan Ivanovics Oreusz orosz hadtörténész. Az 1848 elejére tetőfokára hágott forrongás alapjaiban rengette meg a fennálló rendet Európában, amelynek jelentős államai közül az osztrák birodalom volt kitéve a legnagyobb veszélynek. A forradalmi mozgalmat ugyanis itt a birodalom politikai felépítéséből adódó sajátos okok is bonyolították, kilátástalan helyzetbe hozva az osztrák kormányt, amelynek nemcsak a lázadó városok lecsillapításával kellett foglalkoznia, hanem az Itáliával és Magyarországgal folytatott kettős háború terhe is a vállára nehezedett. Ekkor lépett színre I. Miklós, segítő kezet nyújtva bajban lévő uralkodótársának.
Hazánk területére 1849 nyarán 584 löveggel mintegy 192 ezer fős orosz hadsereg vonult be. Kevéssé ismert az a tény, hogy az orosz birodalom ilyen hatalmas hadsereget Európában először Magyarország ellen vonultatott fel. Az 1792-es lengyel–orosz háborúban is csak 100 ezer fő alatti hadsereg vett részt, míg I. Sándor az 1805-ös Napóleon elleni koalícióban ugyanekkora, az 1813-as kaliszi egyezményben 150 ezres egységet ajánlott fel, az 1830–31. évi lengyel szabadságharcot pedig 115 ezres hadsereg verte le. Ha a Moldvában, Havasalföldön, Galíciában és Bukovinában állomásozó egységeket is figyelembe veszszük, akkor 1848–49 folyamán Európában mintegy negyedmilliós orosz haderő harcolt vagy látott el megszállási feladatokat a birodalom határain kívül.
Nagyszabású, magyarul most megjelent hiánypótló munkájában Oreusz e fellépés részleteivel ismertet meg bennünket. Az alapos monográfiában választ kaphatunk arra a kérdésre, milyen szerepet játszott a cári hadsereg Magyarországon, miként minősítik Paszkevics működését maguk az orosz kortársak, mekkora volt valójában Görgey mozgástere és egyáltalán: győzhetett volna-e az osztrák sereg az oroszok segítsége nélkül? A mű leszámol a Guszev kapitányok hamis mítoszával, eltöröl számos fehér foltot, s mint bevezető tanulmányában a kérdéskör jó ismerője, Rosonczy Ildikó is megállapítja, a szerző a kor színvonalán álló, tisztességes és tárgyilagosnak tekinthető munkát végzett, amelynek erényei és korlátai elsősorban az általa elérhető forrásanyagból fakadnak, s amely éppen a felhasznált orosz levéltári anyag miatt értékes számunkra.
(Ivan Ivanovics Oreusz: Oroszország háborúja a magyarok ellen 1849-ben. Ford.: Rosonczy Ildikó. Balassi Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 2500 forint)

KEDVES OLVASÓK!

Minden szerkesztőség megszokott hétköznapjait valósággal fölkavarhatja egy-egy olyan, egész országra átlényegíthető megbízatás, amely fölerősíti a szolgálat teljesítését, mert nem mindennapi. Ilyen értékű megbízatás tisztelte meg közösségünket, amikor a nemrégen eltávozott professzorunk, Balogh János akadémikus, egyetemi tanár életútját megörökítő vallomását úgy mutatták be nekünk, hogy életében úgy rendelkezett: avatott kezek által megszerkesztetten megjelenhet.
Nagy tisztesség érte szerkesztőségünket, hogy éppen mi, a Szabad Föld alkotó testülete lehetünk az életvallomás kiadásának előkészítői, és a Nemzet Kiadó vállalása nyomán a 2003. évi könyvhétre letehetjük olvasóink elé népszerű tudósunk, a nemzet tanítója és nevelője élet-összefoglalását.
Balogh János tanár urat sem bemutatni, sem az ország színe elé idézni nem nehéz feladat. A Magyar Televízió, a Magyar Rádió, tudományos folyóiratok, az ország egy-egy városában tartott előadásai ifjak vagy felnőttek körében ismertté tették „megsebzett bolygónk” legismertebb védelmezőjét. A tudományos munka és ismeretterjesztés területén mindig egyforma hőfokon izzottak szavai, érvei az emberiség védelmében.
Most, a könyv megjelenése nyomán azt az alkotó embert ismerjük meg, aki szavakba foglalta, amit egyébként sohasem titkolt: honnan indult, hová érkezett, a hosszú életkor gazdag tapasztalatai hogyan rakódtak élményként és felfedezésként tudományos munkásságának felépített értékrendjévé.
Született Nagybocskón, azon a csodálatos felvidéki tájon, Kárpátalján, ahol a Tisza még kicsiny folyócska, de az erdők a felhőkig érnek. Felnőtt Mezőtúron, ahol a nagyszülők oltalma vigyázta apró gyermek napjait, hiszen a háború és a járvány mindkét szülőjét elszólította a világból. A pesti árvaházi diák a fasori híres gimnázium tanulójaként készült az életre, a felfedezésekre, őserdők rengetegeibe, ahová a világjáró magyarok eljutottak, s nyomukban ő is, nehéz megpróbáltatások után. Amikor kiteljesedhetett a világot gazdagító hatalmas munka, a talajélettan-kutatás addig ismeretlen anyaga, akkor úgy összegződik „az életet már megjártam” igazsága: történt mindez az ember, a harmadik évezredbeli ember javára. Majd ha a világméretű pusztítás egyre több és egyre nagyobb sivatagokat formál a Föld arcára, eljönnek a kutatók Budapestre a Magyar Nemzeti Múzeum egyedülállóan gazdag földtani gyűjteményének tanulmányozására, amelyet a mi professzorunk gyűjtött össze és hozott haza hét esztendővel mérhető tanulmányútjain Túrkevétől Óceániáig.
Erről szól ez a könyv.
Ha volt – mert mindig volt – a magyar könyvnapoknak feledhetetlen munkája, Balogh János könyve ilyen lehet június 12-i megjelentetésekor. Diákoké, felnőtteké, történelembúvároknak érdekesség, a tudomány művelőinek példamutatás – kár is volna részekre bontani: az egyetemes olvasó emberé lesz, minden bizonynyal olyan érdeklődéssel olvassák, mint ahogy a szerző elénk tárja, az őszinteség, a világosság, a gazdag nyelvi fordulatok felhasználásával mindenki megértésére és szíve-lelke gazdagítására.

A Helikon Könyvesház sikerlistája

1. Baricco, Alessandro: Novecento – Helikon 1180 Ft
2. Kedves Tibor: Márai Sándor és Simányi Tibor levelezése, 1969–1989 – Helikon 2800 Ft
3. Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora – Magvető 2490 Ft
4. Vámos Miklós: Sánta kutya – Ab Ovo 2300 Ft
5. Lángh Júlia: Egy budai úrilány – Magvető 1890 Ft
6. Riefenstahl, Leni: Emlékeim, 1902–1945 – Nagyvilág 3600 Ft
7. Dalos György: Szahalin – Csehov szigete – Helikon 2500 Ft
8. Janos, Andrew C.: Haladás, hanyatlás, hegemónia Kelet-Közép-Európában – Helikon 4200 Ft
9. Ortega y Gasset, José: A tömegek lázadása – Nagyvilág 1900 Ft
10. Varga Csaba: A kőkor élő nyelve – Fríg 3950 Ft