Kudarcot vallott az útiterv?

Izraeli harckocsik nyomultak be a Gázai övezetbe, hat órán belül kétszer támadták rakétákkal a palesztinokat, a Hamász öngyilkos merénylői felrobbantottak egy buszt, tucatnyi ember halálát okozva – a megszokott izraeli életképek, s mindez éppen akkor, amikor az „útiterv” látszólag működésbe lépett, a kölcsönös bizalomépítő intézkedések pedig nagy reményre jogosították fel a békepárti közvéleményt. Azt ugyan még korai lenne kimondani, hogy kudarcot vallott az útiterv, de valószínű, hogy sok jó nem sül ki belőle. George W. Bush amerikai elnök állítólag nagyon le volt sújtva, mikor hallott a kölcsönös erőszakcselekményekről. Az Il Messaggero nevű olasz lap szerint úgy vélte, sikerült a Közel-Keletet újra békepályára terelnie, s most mégis csalódnia kellett. A lap emellett fontos elemét említi a békefolyamatnak: lehet, hogy nem egyedül a palesztin politikai elitet kell megreformálni, hanem az izraeli vezetést is.
Ariel Saronhoz eddig senki nem tudott hozzányúlni, mivel demokratikus választásokon győzedelmeskedett, a nép pedig bízik benne. Ugyanakkor nem lehet a zsidó állam miniszterelnökét úgy elmozdítani, mint ahogy a palesztin elnököt iktatták ki – névleg – a hatalomból. Pedig épp elég van már a rovásán, hogy elővegyék bizonyos emberi jogi bíróságok. Katonakorából származó rémtetteit ráadásul kormányfőként tovább súlyosbítja, követve elődei egyáltalán nem dicsőséges gyakorlatát. Az izraeli kormányok ugyanis az állam alapítása óta képtelenek megbirkózni a palesztin kérdéssel, amelyet kizárólag katonai úton kezelnek. Ötvenöt év alatt ugyan bebizonyosodott, képtelenség kizárólag fegyveres elnyomással elűzni egy népet szülőföldjéről, az izraeli elit mégis tartja magát a hagyományos módszerekhez. Ezek csak fokozzák a vérontást, a béke viszont nem került elérhető közelségbe, sőt távolabb van, mint valaha.
Így történhet meg az, hogy a feszült helyzetben, mikor mindkét fél lesi a másik minden mozdulatát, s nem akarják, hogy valahol eldördüljön egy puska, az izraeliek sikertelen merényletet hajtanak végre a Hamász vezetője ellen, gyakorlatilag kiprovokálva a fegyveresek válaszcsapását, amely után a kormányfő felteheti a kezét, kijelentve, hogy ilyen emberekkel nem lehet békét kötni. Az erőszak spirálja újra beindult, s várhatólag folytatódni is fog, akár újabb évtizedekig. A sokat dicsért útiterv pedig éppúgy értéktelen papírfecni lesz, mint elődei, az oslói megállapodás, a Wye-i memorandum s a többi, nagy reményekkel kecsegtető béketerv. A sok bába között elveszett a gyermek, azaz a béketervet kidolgozó hatalmasságok, elsősorban az Egyesült Államok, eleve használhatatlan programot terjesztettek elő a harcoló feleknek azzal az álságos indokkal, hogy legalább leülnek tárgyalni, s majd minden elrendeződik. A Közel-Keleten azonban nem lehet ezt az utat követni, s ha a diplomaták és politikusok továbbra is hasonló színvonalon fogják létrehozni életképtelen terveiket, előre borítékolható a háború fennmaradása.