Paranorma

A történelmi egyházak megsemmisítésének számtalan kiváló módszerét dolgozták ki az elmúlt kétezer év alatt. Az egyik, már igen korán megjelent vád szerint a keresztények vallása ellentétes a józan ésszel: primitív és erkölcstelen. Magyarországon napjaink valláskritikája is ezeket az ismerős vádakat hangoztatja, egy kalap alá véve az ufókba vetett hitet a kereszténységgel.

Szent Ágoston a Vallomásokban arról számol be, hogy megtérése előtt gyermeteg dolognak tartotta a Szentírás forgatását, mivel írásmódja túlságosan egyszerűnek tűnt, Tullius méltóságával egybevethetetlennek. Más műveiben pedig bőséges magyarázatot ad a Bibliát ért különféle vádakra, megvilágít ellentmondásosnak vélt részleteket. Tévelygő ifjú korából jól ismerte a sztereotip vádakat, amelyeket a birodalomban széltében-hosszában terjesztettek. Ezután a kereszténység tudománytalan vagy kifejezetten tudományellenes voltáról való gondolkodás hosszú évszázadokra lekerült a napirendről. Csak a XVII–XVIII. század néhány gondolkodója porolta le a másfél évezredes vádakat. A puszta elmélkedést olyan toleráns felszólításokkal egészítették ki, mint az ismert „tiporjátok el a gyalázatost”. De a forradalmi mámor nem maradt meg a szimpla elmélkedések szintjén: tettekre váltották az egyház megsemmisítésének népboldogító gondolatát. A nagy XVIII. századi guillotine-kezelők munkássága hatásos volt, de a felvilágosítás igazi lendületét az egyedül tudományos világnézet feltalálása és a szép új világ felépítése jelentette száz–százötven esztendővel később. Ha már a hatalom is adva volt, időlegesen a gondolatoknál nagyobb sikereket lehetett elérni a tudománytalan tévelygők likvidálásával: a tudományos életből, a közéletből és az életből való kiiktatásukkal. Ez is megtörtént.
A szovjet blokk országaiban több – rendszerint a politikai fordulatokat követő – korszakra oszthatjuk az ateizmus ideológiatörténetét. A megsemmisítés, eltiprás kezdeti lelkesedése után a lényegesen differenciáltabb megosztás, elbizonytalanítás, korrumpálás technikáját alkalmazták. Ezt a hatvanas–hetvenes évekre jellemző módszert érdemes közelebbről is szemügyre venni, mivel hatásai sokkal erőteljesebben megmutatkoznak napjainkban is, mint azt gondolnánk. Az ateista propaganda jellemzően antiklerikális is volt. Olyan buzgalommal igyekeztek lerántani a leplet a katolikus egyházról, mint ahogyan ma hivatkoznak felszentelt papok állítólagos elismerő véleményére számtalan vallás(szerű) mozgalom terjesztőiről – az európai buddhistáktól az agykontrollhívőkig. A fő ellenség nem véletlenül vagy egyszerűen számbeli fölénye miatt lett a katolikus egyház, hanem azért, mert hívei kevésbé mutatkoztak fogékonynak a dialektikus materializmus egyedül tudományos nézeteinek befogadására.

A meggyőzés technikája sokféle: ironikus vallásismertetés; egyszerű marxizáló bölcselkedés a világról, a tér és idő végtelenségéről; tekintélyekre (nem elsősorban marxistákra) való hivatkozás. Kanizsai-Nagy Antal és Lengyel Dénes ateista és antiklerikális szöveggyűjteményében, amely Emberek és istenek… címmel jelent meg 1966-ban, olyan „ateista” gondolkodók írásaival ismerkedhetünk meg, mint William Shakespeare, Vörösmarty Mihály, Henrik Sienkiewicz, Ady Endre, József Attila, Kós Károly. A módszer nem különösebben eredeti, viszont annál hatásosabb: szövegösszefüggésükből kiragadott részleteket tárnak az olvasók elé azzal a szándékkal, hogy a tekintélyes szerzők elgondolkoztassák az ingatag, titokban hittanra járó diákokat a marxizmus igazságairól. A fenti kötetet a Tankönyvkiadó jelentette meg, mert a vérbeli ateista propagátorok mindig is tisztában voltak az ifjúság megnyerésének fontosságával.
A Mi a vallás? című, 1969-ben megjelent brosúra névtelen szerzői felsorakoztatják az összes vallás- és egyházellenes érvet a sokféle vallás létezésének botrányától (hiszen akkor mi az igazság?) az erkölcstelen papokig, Jézus Krisztus tagadásától – mint tudjuk, nem is élt, csak mitológiai alak – a tudomány meggyőző érveléséig a világ örök és végtelen voltáról. A KISZ-aktivistáknak szánt remekművet az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat jóvoltából forgathatjuk. De megcélzott más társadalmi rétegeket is a pártpropaganda, bár az életből kifelé botorkáló nyugdíjasokra érthető módon kevesebb pénz és energia jutott. Baranyai Árpád, a neves gondolkodó kifejezetten aktív korú dolgozóknak szánt könyvecskében cáfolta meg fél kézzel a főbb katolikus dogmákat. A hitetlenség apológiája című halhatatlan remekművét a Kossuth Kiadó jelentette meg 1961-ben. A sort a végtelenségig folytathatnánk: az ateista és antiklerikális művek címének puszta felsorolása is meghaladná jelen lapszám teljes felületét.
Az ateista propaganda hazai története mindenképp fontos kutatási terület. Sokkal érdekesebb lehet azonban az a folyamat, amelynek során a teljesen tudománytalan, hatalomorientált ideológiamonopólium felolvadásával ismét teret nyertek az üzletorientált áltudományos nézetek. Megjelentek a különféle keleti vándortanítók, a boldogságot, kiegyensúlyozottságot, megvilágosodást ígérő ilyen-olyan tréning- és kontrolltanfolyamok; csodagyógyítók és csodagyógyszerek, ismét hódít a homeopátia, néhány szerencsés kiválasztott csak úgy sugározza magából a bioenergiát beteg embertársai felé, ukrán csontkovácsok százai segítenek szerény díjazás ellenében a rászorulókon, jövendőmondók, csillag- és tenyérjósok vállalkoznak életünk szebbé tételére, titkos vízérsugárzásokat tudnak ágyunk alatt kikutatni és hatástalanítani avatott varázsvessző-kezelők. Szerencsére ismét közvetlen kapcsolatot létesíthetünk halottainkkal, nem kell titokban Putnokra zarándokolni, mint a nyolcvanas években, hiszen csaknem valamennyi nagyobb városunkban működik halottlátó vagy legalább egy kedélyes, asztaltáncoltatásra alkalmas médium, aki bármilyen megboldogulttal kapcsolatba tud lépni. Napjainkra természetessé vált, hogy televíziós műsorokban varázslók mondjanak véleményt hazai jogrendünkről, különös tekintettel a „megátkozás” rítusának szükséges és elkerülhetetlen intézményesítésére.
Valóságos önálló vallásként jelentkeztek a piramisjátékok elvére épülő kereskedelmi láncolatok, amelyekbe a belépést a biztos üzleti haszon ígérete mellett kívánatossá teszi a folyamatos kontroll kínálta boldogság is. S jó úton haladnak az egyre határozottabban keleti minták alapján szerveződő vállalatóriások is, hogy a maguk eszközeivel pótolják a szeretet- és gondoskodásigényt a kiiktatott társadalmi szerkezetek és a vallás helyett. A zsilipek felszakadásával beindult az egyházalapítás-üzlet: mintegy száz bejegyzett „egyház” létezik Magyarországon. Betűrendben A Jövő Hídja Szabadegyház az első, és az Univerzum Egyháza az utolsó. Ne firtassuk, mivel foglalkozik ez a rengeteg adókedvezményben részesülő eklézsia!

A társadalmi igény tehát tagadhatatlan. Azzal, hogy a közszolgálati televízió a közelmúltban ismét sugárzási időt adott egy „parajelenségeket” bemutató műsornak, nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy üzletből a politika sem maradhat ki. Ha igazán következetesek lesznek a közügyek irányítói, akkor az adófizetők pénzéből fogják finanszírozni nemcsak a vidám ufóhívők klubjának szeánszait, hanem azon szkeptikusokat is, akik bátran rántják le a leplet boszorkányokról és Jézus Krisztusról. Így együtt. No de ez már talán ismerős?!
Amikor ugyanis a rendszerváltás utáni káoszban gombamód szaporodott az üzleti áltudomány, nem maradhatott tétlen az egyedül tudományos világnézet sem. Vagyis e sajátos társadalmi közegbe ágyazódott bele a részint haladó hazai hagyományokra támaszkodó, részint amerikai gondolatimportként megjelenő szkeptikus eszme. Persze ne legyünk igaztalanok: az olyan kiterjedt társaság, mint a Tényeket Tisztelőké, értelemszerűen integrál sokféle szándékot, nem tekinthető Nagy Egyesítő Egyháznak. Egyháznak sem, csak hitnek.
A hazai szkepticizmus anyaszervezete, a Tényeket Tisztelők Társasága 1992-ben alakult, többek között nagynevű tudósok hozták létre, és Magyarországon biztosan ők tették a legtöbbet a szabadon burjánzó paranormalitás leleplezése terén. 1992-ben meghívott vendégük, James Randi egész sor bűvésztrükköt mutatott be, csupa olyasmit, ami ezekben az években kiemelten foglalkoztatta a hazai közvéleményt – Uri Gellertől a manilai csodadoktorok „műtétjeiig”. A Természet Világa megjelenési felületet biztosított számukra, és a Szkeptikus sarok számos értékes írást jelentetett meg.
Szigorúan a tényeket nézve azonban meg kell állapítanunk, hogy nemigen van olyan fóruma a társaságnak, ahol ne találkoznánk az ateista hithirdetés ugyanazon módszereivel (is), amelyeket nálunk leginkább a hatvanas évek propagandagépezete jóvoltából ismerhetnek az emberek.


A nagy múltú Természet Világa januári számában például Paul Kurtz Kompatibilis-e a tudomány és a vallás? című írásában világít rá ravaszul, hogy csak abban az értelemben, mint a nép ópiuma, vagyis lényegét tekintve: dehogy. A bizonyítás olyan színvonalú, hogy kár lenne foglalkozni vele. A szerző valószínűleg nem egyszerű tudatlanságában véli úgy, hogy antagonisztikus ellentét húzódik meg hit és tudás között; nem tévedésből kever angyalokat ufókkal, nem véletlenül véli úgy, hogy a paranormalitás és a vallás közötti határ elmosódni látszik. Szándéka van mindezzel.
De ez a propaganda a lap alacsony példányszámából következően csak kevés emberhez jut el. Sokkal hatásosabb, ha a nagyobb publicitást jelentő tévécsatornákon vagy napilapokban hirdetik a tudományos ateizmus tételeit. Szegény Szále László például egy napilapban tette közzé, milyen nagyon szeretne hinni, hiszen olyan nagy emberek is hívők voltak, mint Einstein. Szeretne, de sajnos nem megy neki. A helyreigazításban egy meggyőző ateista propagátor sem késik a válasszal: nincs ok aggodalomra, hiszen a nagy tudósok, így Einstein is, mindig ateisták. Hurrá, örvendezik Szále, legalább van egy közös vonásunk. Mulatságos vagy szomorú? Megsirassuk-e a szellem eme bajnokait, vagy nevessünk azon, hogy a méltán elfelejtett Kanizsai-Nagy Antal és Lengyel Dénes-féle szöveggyűjtemény-készítők módszere ismét eleven valóság?
Az említett konszolidált ateisták mellett valóságos unikum Tóta W. Árpád jegyzete a nemzet aktuális szkeptikus bölcsének új, áltudományokat leleplező televíziós műsora kapcsán. Szerzőnk viszont – szemben a Természet Világában megjelent Paul Kurtz-írással – vélhetően csakugyan nem tehet arról, ha kisebb hiányosságok mutatkoznak ismereteiben. „Ugyanaz az agnoszticizmus, amely nem tagadja a bakonyi ufóbázis létét, de nem is fogadja el – ha saját medrében marad –, kénytelen azt is odabökni, hogy a rendelkezésünkre álló adatok szerint Pumukli és Darth Vader létezése épp ugyanannyira sanszos, mint Jézusé vagy Allahé, a vízen járás pedig, mint a jedicsodák” – tett vallomást csodálatos őszinteséggel. A probléma jól látható a rövid részletből is: felnőtt egy nemzedék (talán már több is), amely az oktatási rendszer szándékolt torzulásai és az idősebbek hanyagsága következtében ugyanannyit és ugyanúgy tud a mesealakokról, mint a kereszténységről. Talán expressis verbis már nem oktatták őket arra, hogy azonosítsák a meséket, legendákat és a vallásokat, de elegendő nekik egészen kis lökés is ahhoz, hogy hézagos ismereteik alapján ezt megtegyék maguktól. Felelősségük korlátozott, mégis ők azok, akik kimondják a programadó lényeget, amely megdöbbentő hasonlóságot mutat a vallást előre megtervezett pontossággal lejárató marxista propagandával.
Minden jel arra mutat, hogy az új norma szerint a vallás magánügy, de az ateizmus nagyon is közügy. Sokkal inkább tartozik a sötétségben tapogatózó felvilágosítandókra, mint az idejétmúlt istenhit. Ezzel kell megismertetni mindenkit. Az ateizmus rendszerváltás utáni mind határozottabb megerősödése éppúgy fontos társadalmi jelenség, mint az áltudományos nézetek üzleti burjánzása. Hiba lenne az új ateista paranorma fontosságát lebecsülni, és úgy tekinteni, mint mindenféle anyagi vállalkozástól mentes, merőben emberbaráti szervezkedést. A hivatkozás is sántít az amerikai minták esetleg meggondolatlan lemásolására. A magyar és az amerikai társadalom múltja és szerkezete közötti csöppnyi különbség miatt ugyanis elvethetjük a tengerentúli előképeket. Óhatatlanul az ismert hazai ateista előzmények jutnak eszünkbe. Most már csak az a kérdés, hogy az ugrásra kész mozgalom mikor kap olyan gazdasági és/vagy politikai támogatást, amelynek segítségével valóban ütőképes propagandagépezetté formálódhat.