Röviden

MN
2003. 06. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedden találkozik Orbán és Dávid
Várhatóan kedden találkozik Orbán Viktorral, a Szövetség elnökével Dávid Ibolya, az MDF első embere. A tervek szerint a négyszemközti megbeszélés mellett a két párt delegációja is egyeztet az együttműködésről. Orbánt elkíséri Schmitt Pál és Pokorni Zoltán alelnök is. A találkozó célja olyan stratégia kialakítása, amely 2006-ban maximalizálhatja a voksokat. (MN)

Warvasovszky „lelki kényszere”
A Jobbik székesfehérvári szervezete „őszinte sajnálattal értesült, hogy a város szocialista polgármesterét erősen terhelik a templomi adománygyűjtések során kiadott súlyos összegek”. Szerintük az egyházaknak felmentést kellene adniuk a polgármesternek a perselypénzfizetés alól, mivel „az adományozásnak ez a lelki kényszere nem sodorhatja megélhetési problémák szélére Warvasovszky Tihamért”. Több bizottság javasolta: vegyék figyelembe a polgármester költségtérítésénél a perselypénzt. (S. Á.)

Országúti demonstráció
Forgalomlassító demonstrációt tartottak tegnap az FKGP és a Jobbik Magyarországért Mozgalom szervezésében a 41-es főút Nyíregyháza és Beregszász közötti, apagyi szakaszán. A kormány nem teljesíti ígéreteit, s a szaktárca gazdaellenes – vélik a szervezők. (MTI)

Bírált kórházeladások
A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság elvárja: a kórházrivatizációt megnyitó eljárásokat a kormány csak a hatástanulmányok elkészülte és nyilvánosságra hozatala után léptesse életbe. Aggályosnak tartják, hogy a kórházak olyan befektetők befolyása alá kerülhetnek, amelyek saját termékeik eladásának rendelhetik alá a gyógyítást. (MN)

Csurka István ellenállást szervez
A kormány megbuktatásának érdekében ellenállási mozgalom megszervezésére hívja fel a nemzeti pártokat a MIÉP. Csurka István pártelnök kijelentette: a választási csalással, a maga számára kisajátított sajtó- és pénzhatalommal uralomra kerülő kabinet módszeresen szűkíti a magyarság életlehetőségeit. (P. G.)

Otthon menekült gyerekeknek
Mádl Ferenc államfő és Lamperth Mónika belügyminiszter adta át tegnap Békéscsabán a Kísérő Nélküli Kiskorúak Otthonát. A városban évtizedek óta működik menekülteket befogadó állomás, most a föld különböző részeiről érkezett, szüleiket elvesztett gyerekeknek alakítottak ki otthont. Ez az egyetlen ilyen jellegű intézmény a térségben. (M. L.)

Üdülési csekk nyugdíjasoknak
A nyugdíjasok július elsejétől igényelhetik a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 30 ezer forint értékű üdülési csekkjeit. A kedvezménnyel azok élhetnek, akik az idén nem részesültek üdülési támogatásban, s havi ellátásuk nem haladja meg a 80 000 forintot. Az igénylők az Idősügyi Tanácsban részt vevő országos hatáskörű szervezetek által megjelölt irodában jelentkezhetnek. (MTI)

Szili kiegyensúlyozná a köztévét
Szili Katalin párbeszédet kíván kialakítani a Magyar Televízió (MTV) vezetésével annak érdekében, hogy az MTV kiegyensúlyozott és élvezhető csatornává váljék – az Országgyűlés elnöke erről a televízióban tett látogatásakor beszélt. Ragáts Imre, az MTV Rt. elnöke állította, az intézmény szigorú üzleti terv szerint működik, s a közelmúltban 1,3 milliárd forintos megtakarítást sikerült elérniük. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.