Szent Iván Polgári Kör

Amint közelgett a nyári napforduló, a sajtó egén mindinkább tornyosulni kezdtek a baljós viharfellegek. Az agyondotált, elvbaráti reklámokkal teletömött, abszolút politikasemleges orgánumok egymás után derítették ki bravúros tényfeltárással, hogy minden rossznak, ami csak éri ezt az országot – gazdasági mizériának, aszálynak, kormány közeli korrupcióhullámnak, fantáziátlan országvezetésnek, szellemi-erkölcsi lealacsonyodásnak –, kizárólag a polgári körök az okozói. A polgári körök, amelyekben egyszerre jelenik meg kielégíthetetlen lelki igényként a fasizmus meg a kommunizmus, de minden bizonnyal megjelenne még a dadaizmus is, ha azt annak idején nem kifejezetten a polgár pukkasztása céljából öntötték volna kiáltványba. Ezek a polgári körök elképesztően kártékony ötletekkel képesek előrukkolni: nincs jobb dolguk például, mint az alkotmányt olvasgatni, aztán kicsinyes, szőröző módon összevetni az olvasottakat a rideg magyar valósággal, a honi balpolgári kormányzás pihepuha mindennapjaival. Sőt még ezzel sem elégednek meg: mindezt papírra is vetik, jelentésbe is foglalják, s nem átallják kicsempészni a hermetikusan záró vasfüggönyön, hogy a legkevésbé sem tipikus tények manipulatív csoportosításával rossz hírét keltsék a közös hazának! Nem kétséges: ha nem léteznének ezek a független jogvédőktől abszolút független polgári körök, mi lehetnénk a jogállamiság etalonja, az unió éltanulója, Európa Steinmannja…
Ám a Szent Iván Polgári Kör (amely ilyen konspiratív időkben természetesen csak fedőnév, s mindig épp arról a napról nevezi el magát, amikor összejön) csöppet sem látszott zavartatni magát a szakadatlan médiamennydörgéstől. A tagok az őszt egy családias budai panorámateraszon köszöntötték, a tavaszt meg egy ceremoniális borkóstolással egybekötött ínyenc pincevacsorával. (Utólag nem kétséges: már ez is a földalatti tevékenység része volt.) Ezúttal egy kedélyes tóparti ház foglalta keretbe az alapszervi összejövetelt, amelyet csak átmenetileg árnyékoltak be olyan értetlenkedő fejtegetések, hogy vajon miként tudja leértékelni magát a forint, vagy hogy hol lehet biciklis verőlegényeket bérelni önmagunk provokatív célzatú véresre verésére. Az ideológiai elfajzottság azonban az önkényuralmi jelképek gunyoros célzatú átértelmezésében is megmutatkozott: a házigazda háromdimenziós sarlót és kalapácsot kötözött a kertkapura, s vendégeit az „Ez a harc lesz a végső…” ismert polgári körös induló taktusaival fogadta.
A Szent Iván Polgári Körben hamarosan – néminemű skót és nem skót égetett italok felbujtó hatására – határozott lelki igény fogalmazódott meg némely gondosan előpácolt tarjaszeletek és kukoricacsövek roston való sütögetésére. A nádfedeles szatellitben elköltött pazar vacsorához a libanoni saláta kölcsönözte a globális vonásokat, mindezt azonban bizonyos villányi fehérek és vörösek a gasztronómiai couleur locale libikókájával egyensúlyozták ki. A nyárköszöntő mozgalmi rendezvény éjféli kutyasétáltatásba, majd gyorsított pizsamaosztásba torkollott.
Másnap a megviselt polgári bélbolyhokat grappa (leánykori nevén: törkölypálinka) és baconszalonnás rántotta vigasztalta. Ezután hosszas, előre megfontolt ejtőzés vette kezdetét a tömény bukolikában, a madárcsicsergéssel teli nyitott verandán, amely csendes programot a polgári kör az ideológiai továbbképzés céljaira használta fel. (Hol lehet megfelelő minőségű kerti szerszámokat, illetve kerti munkást beszerezni; a liberális oktatási reform dacára mely iskolában nem kallódna el mégsem a gyerek; a szivarozás-e a stílszerűbb passzió az élemedett magyar polgár számára vagy a pipázás, és így tovább.) Később – a polgári körös ebéd hatékonyabb befogadása érdekében – korlátozott mértékű sportprogramra került sor a tó partján, amely egyes körtagok részéről úszást, más körtagok részéről passzív napkúrát foglalt magába. Egy kedélyes családi borkimérés érintése után a Szent Iván Polgári Kör tagjait már várta a házigazda által zsákmányolt pontyból és keszegekből készült felséges halászlé, amely szerencsésen és emlékezetesen egyesítette magában a műfaj szegedi és bajai iskoláinak legbravúrosabb elemeit. A búcsúsziesztát előkészítő sárgadinnye-kanalazást csupán egyetlen apróbb malőr árnyékolta be: az íjazás alapjaival ismerkedő körtagok túlbecsülték a lószőr teherbírását, s a szerszám e múlhatatlanul fontos alkotórésze kirojtozódott – pedig megtanulhatták volna a kormányzat kárán, hogy nem szerencsés folyvást túlfeszíteni a húrt.
A Szent Iván Polgári Körnek a fentiekben vázolt mozgalmi hétvégéje mindennemű dokumentum, állásfoglalás vagy emlékeztető elfogadása nélkül ért véget. (Hacsak ezt a szigorúan bizalmas, elolvasás után harminc évre titkosítandó beszámolót nem tekintjük annak.) Maximum abban egyeztek meg a résztvevők, hogy noha meglehet: ez a harc lesz a végső – ez viszont életfogytig tart. Egyöntetűen elítélték továbbá az élet minden szegmensét elborító átpolitizáltságot, s egyperces néma felállással adóztak a sajtó és a közélet ama fáradhatatlan zsoldosainak, akik Szent Iván varázslatos éjszakáján is roppant elhivatottságról téve tanúbizonyságot, rendíthetetlenül álltak a vártán, hogy megvédjék a nemzetet az elvetemült polgári körök alattomos támadásaitól.
Azt a bizonyos munkás-paraszt szimbólumot azért a házigazda a program végeztével akkurátusan leszerelte a kertkapuról. Más önkényuralmi jelképet (a jószomszédságtól függetlenül) a közeljövőben nem óhajt közszemlére tenni. Nyakunkon az uborkaszezon – az abszolút független és elfogulatlan sajtóban azzal a másikkal garantáltan címlapra lehetne kerülni. S ilyenkor még az sem igen számít, ha a legkevésbé sem tipikus tények manipulatív csoportosításával rossz hírét keltik a közös hazának…