Vajúdó világ

Magyarországon ma senki és semmi nem tiltja meg az anyáknak, hogy otthon hozzák világra a gyermeküket. Csak éppen szakszerű segítséget nem vehetnek ehhez igénybe. Magyar orvosnak tervezetten, egészségügyi intézményen kívül szülést vezetni ugyanis tilos.

Több mint kétezren vannak azok a gyerekek, akik az elmúlt évtizedekben szaksegítséggel otthon születtek. Csaknem mindegyiküket Geréb Ágnes segítette a világra. Van közöttük gimnazista és olyan pici baba is, aki még a fejét sem tudja tartani. Május végén, A születés hete című rendezvénysorozat záró két napjára, amennyien csak tudtak, eljöttek, és a maguk egészségesen zajos módján, a szüleikkel és a testvéreikkel együtt, szinte megtöltötték a Millenáris Parkot.
Gálos Éva így mesélte el fia érkezését. „Éreztem, hogy baj nem érhet minket. Ági mellém ült az ágyra. Attól a beszélgetéstől akkor kitágult, ugyanakkor beszűkült a világ, a tér, a kis házunk, az ágy, amin ültünk. Ott voltunk a nagy pocakommal, és figyelni kezdtük, mi is történik itt. Nem sokkal később csak kicsusszant Lukács.”
Bár A születés hetét a háborítatlan szülés lehető legkedvezőbb feltételeinek megteremtését vállaló Alternatal Alapítvány szervezte, és ehhez csatlakoztak más civil szervezetek is, mégsem az volt a célja, hogy bárkit arra biztasson: az intézményi hátteret elutasítva váljon anyává, hanem a szülés, születés testi-lelki kultúráját mutatta be. Azt a legtechnokratább szülészeti szakirodalom is elismeri, hogy a gyermekek kilencven százaléka – ha hagynák – mindenféle beavatkozás nélkül is megszületne. A fejlett világban a császármetszések aránya – a WHO ajánlásának ellenére – mégis tartósan meghaladja a 15 százalékot. A második világháború után, ahogy egyre uniformizáltabb lett a föld civilizáltnak mondott helyein a születés, a várandós anyák közül egyre többen gondolták úgy, hogy ők inkább nagyanyáikhoz hasonlóan otthon maradnának, és ott úgy, ahogyan ők akarják, szép nyugodtan világra hozzák a gyermekeiket. Ezzel egy időben az egészségügyi intézményekben is megjelentek az alternatív szülészeti eljárások, a szülőszék vagy a vízben szülés és még sok egyéb, vajúdást könnyítő szülőszobai eljárás. És ez egyáltalán nem csupán Nyugaton volt így, a Szovjetunióban már a hatvanas években engedélyezték a vízben szülést, ami nálunk a mai napig tilos. Vajúdni ugyan szabad a kádban, de a gyerek nem bújhat ki a vízben, mert a szakmai kollégium állásfoglalása szerint ilyenkor nagy a fertőzésveszély, és a baba megfulladhat. Ez az érv azért érdekes, mert ha az anyja hasában nem fullad meg, ugyan mi baja lenne a kádban, amikor még működik a köldökzsinórja és a búvárreflexe, ami megakadályozza, hogy a magzatvizet odabent belélegezze?
A születés hetén a Kultiplex moziban mindennap születéssel kapcsolatos filmeket lehetett látni, ennek a sorozatnak Vajúdó világ volt a címe. Az egyik film arról szólt, hogy orosz asszonyok a Fekete-tenger partján szülőtáborokat hoztak létre maguknak. Az anyák, amikor már érzik, hogy közeleg az idejük, választanak maguknak egy meleg vizű öblöt, és ott, a tenger ölelésében édesanyjuk kezébe csúsznak ki a babák. Nyugat-Európában tíz és ötven százalék között mozog az otthon szülések aránya, a legmagasabb aránnyal Hollandia dicsekedhet. A fejlett világban az újszülöttek a statisztikák szerint otthon sokkal kevesebb komplikációval jönnek világra, mint a kórházban eszmélő társaik, de azt még a módszer legelszántabb hívei is elismerik, hogy az adatok azért ilyen jók, mert csak teljesen egészséges, nehézség nélküli szülés elé néző, testileg-lelkileg felkészült asszonyok esetében van lehetőség arra, hogy nemet mondjanak az intézményesített egészségügyre. Azt is tudni kell, hogy az otthon szülés a fejlett világban tudatosan vállalt, többé-kevésbé értelmiségi attitűd, a babák tehát eleve jó körülmények közé érkeznek.
A születés hete elsősorban kulturális rendezvénysorozat volt, még akkor is, ha gyakorlati kérdésekről esett szó. Legyen szó akár a bábák munkájáról vagy a magzattal való kapcsolatteremtésről, esetleg a kismamáknak szóló hastáncról, minden összejövetelnek – Pécsen, Tapolcán, Debrecenben, Érden, Pasaréten és még számos pontján az országnak és a fővárosnak – az volt a célja, hogy a születés, a szoptatás, a családdá válás méltóságát, sőt bármilyen meglepő, a halál méltóságát is visszaadja. Idegenek karjai közé születünk, és idegenek állnak a halálos ágyunk körül, sőt a lélekbúvárok azt mondják, hogy maga a születés is egyfajta halálélmény. Hogy az országnak gyakorlatilag valamennyi területe bekapcsolódott valamilyen rendezvénnyel a hét eseményeibe, azt bizonyítja, már beivódott a közgondolkodásba, hogy az élet nagy történéseiről beszélni kell. A hogyanok keresése azonban még folyik. Az Anyamadárnak ott kell lennie címet viselő kulturális eseménysorozatban a játékbaba-varrás pontosan olyan fontos helyet kapott, mint az ősi dallamokat dúdoló asszonykórus vagy a test erejéről szóló előadás. Volt, aki arról beszélt, hogy a szülést pontosan úgy lehet élvezni, mint a szeretkezést.
„Hogy az otthon szülés iránt ilyen nagy a lakossági érdeklődés, az a jelenlegi szülőszobai gyakorlat súlyos kritikája” – ezt Herz Péter, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium vezető főtanácsosa mondta, aki maga is szülész-nőgyógyász, és részt vett azon a kerekasztalon, amelyre az Alternatal Alapítvány munkatársai hívták meg a hivatalos álláspontot képviselő minisztériumi és orvoskamarai tisztségviselőket.
Az álláspontok sokat nem közeledtek, azon kívül, hogy mindenki egyetértett abban: kompromisszumot kellene kötni. Jövőre belépünk az unióba, ahol mindenki ott és úgy szül, ahogy akar, kivéve Hollandiát, ahol komoly indok szükséges ahhoz, hogy valaki a társadalombiztosítás terhére kórházba vonuljon. Nálunk viszont a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium 1999. február 26-i állásfoglalása az otthon szüléssel kapcsolatban nem éppen kompromisszumkész: „A szakmai kollégium szakmai okok miatt eddig is mindent megtett ezen új társadalmi kezdeményezéssel szemben, mivel ezen gyakorlat veszélyezteti a szülő nők és magzataik-újszülöttjeik életét.”
Annak, hogy a kölcsönös bizalmatlanság ilyen leküzdhetetlenné vált, megvan a maga története.
Geréb Ágnes – máig ő az egyetlen magyar orvos, aki vállalkozik arra, hogy tervezett otthon szülést kísérjen – 1992-ig Szegeden, az egyetem női klinikáján dolgozott szülész-nőgyógyászként. 1989-ben megkérte egy kismama, hogy a kilencedik gyermeke világrajövetelénél segítsen neki. Az előző nyolcat az asszony Kaliforniában, közülük néhányat az otthonában hozta világra, és a kilencedikkel sem akart kórházba menni. A baba egészségben megszületett, és a kilencgyermekes anya felajánlotta Geréb Ágnesnek, hogy menjen ki Kaliforniába tanulni az otthon szüléseket kísérő bába barátnője mellé. Geréb Ágnes úgy döntött, Amerikába utazik családostul, hogy megtanulja az otthoni szülésvezetést. Hosszú hónapokig nem kapta meg az amerikai vízumot. Erre az időre már fizetés nélküli szabadságot vett ki, tehát a klinikán nem dolgozhatott. „Közben nőttek a pocakok – meséli –, és azok az asszonyok, akiknek a várandósságát én kísértem végig, azt mondták, mindegy, ha nem a klinikán, de velem akarnak szülni.” Így kezdődött. 1992-ig tulajdonképpen nem szúrt szemet senkinek ez a gyakorlat, hiszen megtörténhet bárkivel, hogy nem ér időben a kórházba.
1992 után azonban fegyelmi vizsgálatok sora indult meg Geréb Ágnes ellen, eljött Szegedről, azóta Budapesten dolgozik.
A harc 1995-től vált háborúvá. Ekkor történt meg a doktornő által csak Kinyíregyháza címen emlegetett eset. Geréb Ágnes 1995. november 5-én hajnalban világra segített egy kislányt Nyíregyházán, a család lakásán. A babával minden rendben volt, de amikor a méhlepény is megszületett, a doktornő látta, hogy hiányzik egy darabja. Megbeszélte az anyával, hogy be kell menniük a kórházba, mert a méhben maradt darab súlyos vérzést, illetve fertőzést okozhat, és ez esetben otthon nincsenek meg a feltételei annak, hogy a méhet kiürítsék. Bár a mentő gyorsan megérkezett, a kórházban az asszony fokozatosan vérezni kezdett, legalább 35-40 perc telt el, amíg bekerült a műtőbe, és ez idő alatt csakugyan rengeteg vért vesztett. Geréb Ágnes feljegyzése szerint mindvégig mindhármukkal – mert a baba is ott volt – lekezelően, kioktatóan viselkedtek.
1995. december 21-én Mocsáry Péter, a nyíregyházi Jósa András Kórház akkori osztályvezető főorvosa az eset nyomán etikai eljárást indítványozott Geréb Ágnes ellen a Magyar Orvosi Kamaránál, arra hivatkozva, hogy a doktornő súlyosan veszélyeztette a szülő nő életét. A szakmai testület első fokon megrótta Geréb Ágnest, és ötvenezer forintos pénzbírsággal sújtotta. Mocsáry doktor fellebbezése és különféle formai hibák miatt a kamara etikai bizottsága ismét összeült, és 1999. február 15-én három hónapra felfüggesztette a doktornő kamarai tagságát. Ezt követően fellebbezés követett újabb határozatot, időközben az ÁNTSZ is megvonta a doktornő működési engedélyét, ugyanis aki nem kamarai tag, az nem gyakorolhatja orvosi hivatását, ebből következően magánpraxist sem folytathat. Az elmúlt években a felfüggesztést a Magyar Orvosi Kamara újra és újra – mindig ugyanerre az esetre hivatkozva – meghosszabbította, legutóbb az idén tavasszal újabb hat hónapra. Az indoklás szerint a doktornő etikai vétséget követett el akkor, amikor a „lehetségesnél kevésbé biztonságos szakmai színvonalon” látta el a hozzá forduló anyákat.
Három évvel ezelőtt Hajós Éva V. kerületi tiszti főorvos feljelentette a doktornőt, hogy tudomására jutott: a kerületben négy esetben, illetve a főváros területén 22 esetben működési engedély nélkül magánlakásokon szüléseket vezetett. Ezt követően Geréb Ágnest a rendőrök jobbról-balról lefényképezték, ujjlenyomatot vettek tőle, és ezzel – az interneten olvasható dokumentumokból (www. szules.hu) legalábbis úgy tűnt – az ügy rétestésztaként kezdett nyúlni.
Mocsáry Péter, a nyíregyházi kórház egykori főorvosa ma már nyugdíjas, de ma is úgy gondolja, hogy helyesen tette, amikor feljelentette és közvetve kizáratta Geréb Ágnest az orvosi kamarából. Azt mondja, nyolc évvel ezelőtt az a kismama életveszélyes állapotban került a kórházába, és ezért ma is a szülést vezető doktornőt teszi felelőssé, miközben arra is emlékeztet, hogy a világon még ma is évente 600 ezer nő hal bele abba, hogy primitív körülmények között kénytelen szülni. Nyíregyházán működik az ország legnagyobb szülészete, Mocsáry doktor nem kevés nőt látott, akik azért hozták világra otthon a gyermeküket, mert a nyírségi falvakból nem értek be időben a kórházba (ezek az asszonyok egyedül, nem szakemberrel együtt szültek, mint a tervezett otthon szülés esetében). A főorvos teljes szakmai felelősséggel ki meri jelenteni, hogy ezek az asszonyok – elsősorban a nagy vérveszteség miatt – sokkal rosszabb állapotban voltak, mint azok, akik a szülőszobában váltak anyává. Sőt, tette hozzá, a magzat sem éli túl mindig ezt a tortúrát. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint teljesen elutasítja-e az otthon szülést, azt válaszolta, hogy személy szerint annak a híve, hogy a szülőszobák a lehető legjobban hasonlítsanak az otthoni környezethez, és az újszülött az anyja mellett maradhasson – ez egyébként Nyíregyházán ma már így van –, de csak akkor tartja megengedettnek az intézményekből való teljes kivonulást, ha majd olyan hihetetlenül jól felszerelt rohammentők verik fel a nyírségi utak porát, amilyenek Hollandiában állnak az otthon vajúdók rendelkezésére.
A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium még ennyire sem megengedő. Már idézett állásfoglalásukban azt állítják, hogy az otthon szülés törvényellenes. Indokaik között szerepel, hogy a szülő nő önrendelkezési joga nem állhat szemben a magzat vagy újszülött testi épséghez való jogával. Az egészségügyi törvény azt is kimondja, hogy „a beteg kötelessége tartózkodni minden olyan magatartástól és tevékenységtől, amely a társadalmilag elfogadható kockázati szinten felül, köztudottan mások egészégét veszélyezteti”. Ilyen lehet adott esetben a kórház elhagyása. A törvény arról is rendelkezik, hogy a várandós anya nem utasíthat vissza életfenntartó vagy életmentő beavatkozást. Az állásfoglalás, amelyet Papp Zoltán, a szakmai kollégium elnöke írt alá, így zárul: „az a szülész szakorvos, aki tervezett otthon szülést vállal, és bármely dolgozót erre biztat, vét hivatásának esküje és a fennálló szakmai irányelvek és protokoll ellen”.
Az idézett állásfoglalás alapján utasították el a hatóságok Geréb Ágnes, illetve Bálint Sándor szülészorvos kezdeményezést, akik úgynevezett születésházakat szerettek volna létrehozni. Ezek az intézmények felszereltségüket tekintve alapvetően nem sokban különböznének bármelyik otthontól, elsősorban a születés szellemiségével foglalkozó szellemi műhelyek volnának, ahol felkészítenék a családokat a gyermek érkezésére, és ide jöhetnének vajúdni az asszonyok. Tény, hogy császáros műtő nélkül.
A születés hetének zárórendezvényén, a születésfesztiválon azért vállalták a művészek a fellépést, hogy Nagykovácsiban felépülhessen az új születésház. Erre az Országgyűlés a kilencvenes évek elején megszavazott több millió forintot, amit aztán soha sem utaltak át az Alternatal számlájára.
Geréb Ágnes különleges asszony, végtelenül nyugodt. Szinte zavarba ejt, annyira figyel rám. Bába, javasasszony, jó boszorkány – igen, ez ő, ez jár a fejemben. Mesél tovább, hogy nemrégiben egy édesanya, akinek segített, anynyira elfáradt a kitolási szakaszban, hogy nem volt képes világra hozni a babáját. Bementek a kórházba, ahol oxitocint (méhösszehúzódást fokozó hormon) kapott. Kérdem az orvosnőt, hogy ő miért nem adott hormont? Azt feleli, a természetes folyamatok többé-kevésbé kiszámíthatóak. Neki és annak a segítőnek, akivel együtt ott ülnek a vajúdó anya mellett, semmi dolguk nincs azon kívül, hogy az anyával legyenek, ezért a legkisebb bajra utaló jeleket is észreveszik. Sokkal előbb, mint az orvosok, akik csak néha kukkantanak be a szülőszobába. Ha bármivel beavatkoznak a természet rendjébe, kiszámíthatatlan folyamatok vehetik kezdetüket, például fellép egy erős vérzés, amit tényleg csak a műtőben lehet elállítani. Ő ilyesminek nem tesz ki senkit, magát sem. Abban az orvosi táskában, amit a vajúdóhoz visz, homeopátiás gyógyszerek, fertőtlenítőszerek, újszülöttélesztő felszerelés és néhány egyszerűbb orvosi eszköz van, például a gátseb ellátásához szükséges varrószerszámok, de többnyire egy apró öltésnél többre nincs is szükség. Van infúzió, infúziós készülék, oxitocin, de csak akkor használják, ha anélkül rosszabb állapotba kerülne az illető. Azt mondja – és ez az, amit hiába magyaráz a test mechanikája bűvöletében élő kollégáinak –, hogy a szülés kimenetele a nő tudatában dől el. Ha a lelke nem nyílik meg, a méhe sem fog, ezért együtt készülnek fel a szülésre, ő, az anya, az apa és az asszonytársi segítő. Azt mondja, nagy tévedés, hogy felelőtlen, felkészületlen családok választanák a szaksegítséggel történő otthon szülést. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Akik úgy döntenek, hogy otthon maradnak, általában sokkal több információt gyűjtenek a születésről, mint azok, akik mindent a szakemberekre bíznak. Azt mondja, az volna a jó, ha a bába szó visszanyerné eredeti jelentését, és olyan asszonyokra gondolnánk ezt a szót hallva, akik végigkísérik a várandósságot, ott vannak a szülés idején, ők tanítják az új édesanyákat szoptatni, és a babagondozásban is segítenek.
Azt mondja, az ellene zajló szakmai háborút azért képes ilyen nyugalommal viselni, mert érzi, hogy jó úton jár, és erőt tud meríteni a születésekből. A születés hete sok száz rendezvényének a sikere is azt bizonyította, hogy szükség van erre a szemléletre. Ami pedig a dolog gyakorlati részét illeti: a doktornő elmosolyodott, amikor a tiltásokról kérdeztem, aztán azt mondta, hogy ha belépünk az unióba, és szabaddá válik a munkavállalás, képtelenség lesz bárkinek is megtiltani, hogy ide jöjjön otthon szülést kísérni, és a mi bábáink is úgy dolgoznak majd, ahogyan mindig is szerettek volna.
Herz Péter, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium vezető tanácsosa azt mondja, a minisztérium szeretne konszenzusra jutni az otthon szülés kérdésében, de addig nem tudnak megfelelő szabályozást kidolgozni, ameddig az alapítvány nem hajlandó elfogadni a szakmai kollégium véleményét. Azt kéri, mielőtt érdemben beszélgetnénk, ismerjek meg néhány adatot.
1950-ben Magyarországon 68 434 szülés zajlott intézményben és 131 295 otthon. Ebben az évben 173-an haltak meg szülés közben, olyan okok miatt, melyeket csak azonnal, műtőben lehetett volna elhárítani. 1970-ben 150 503 szülés zajlott intézményes keretek között – ebben az időben már jobbára megszüntették a műtő nélküli szülőotthonokat –, tehát az asszonyok többsége kórházba ment, csak 2836-an maradtak otthon. Ebben az évben 38 anya halt meg szülés közben, és az 1950-es 46,3 ezrelékes csecsemőhalandóság 33,3 ezrelékre esett vissza. Herz doktor fenntartja azt a véleményét, hogy baj esetén nem elegendő a kórházba jutáshoz a Geréb Ágnes által feltételül szabott 20 perc, szerinte ugyanis 5-6 perc is túl hosszú lehet, elég csak arra gondolni, hogy a műhibaperek jó részét késedelmes vagy elmaradt császármetszések miatt indítják. A minisztérium illetékesei nagyon nehezen tudnak bármit is tenni ebben az ügyben addig, ameddig nem kapnak választ az Alternatal Alapítványtól arra a minisztériumi levélre, amelyben arról kérnek felvilágosítást, hogy hány otthon szülés történt az elmúlt 10-12 évben? Kérik ezeknek a dokumentációját, a szülés vezetésének szakmai protokollját, a kiválasztás feltételeit, a finanszírozás módját, a terhesgondozás mikéntjét és az alapítvány ellen indult vizsgálatok, bírósági eljárások iratait és az ezeket az ügyeket lezáró határozatokat, illetve ítéleteket. Herz Péter nagyon fontosnak tartja, hogy pontos felvilágosítást kapjanak arról, hogy az otthon szülésről milyen tájékoztatást kapnak a várandós asszonyok, különös tekintettel arra, hogy az mindenben megfelel-e a valóságnak?
Minderről persze szó volt A születés hetének otthon szülési kerekasztalán, ahová a minisztérium illetékesei is hivatalosak voltak, és szó volt erről a háromnapos bábakonferencián is, ahová igazi nagyágyúkat sikerült meghívni, például Michel Odent-t, aki az első otthonias szülőszobát rendezte be évtizedekkel ezelőtt Franciaországban. Ugyancsak neki köszönhetik a vízben szülés lehetőségét a francia asszonyok. Most, hogy sebészként nyugdíjba ment, otthon szüléseket kísérő bábaként dolgozik. Eljött Budapestre az angol Wendy Savage, aki a szabad szülés első harcosainak egyike, a hatvanas években őt is felfüggesztették, sőt szakmai meggyőződése miatt csaknem börtönbe került. Miután rehabilitálták, a Royal London Hospital professzora lett, egyébként ő maga is négy gyermeket szült. Azért is fontos az ő példája, mert az egyik bába a fülem hallatára sóhajt fel: meg ne tudják Debrecenben, hogy ő a Geréb Ágnes-féle Alternatal Alapítványnál is kísér otthon szülést, mert azonnal repül a munkahelyéről. Pedig ő a kórházban is csak segíteni akar. Azért szereti, ha bábának és nem szülésznőnek nevezik, mert ez kifejezi, hogy nemcsak a testműködést ismeri, hanem birtokában van annak az ősi tudásnak – segítő simogatásnak, illatos kenéseknek, odaillő szavaknak –, amit az élet kezdetének titkairól az asszonyok évezredek alatt egymásnak továbbadtak. Egy gyakorlott bába nem ijed meg a megtekeredett köldökzsinórtól vagy a rossz fekvésű babától. Bár azt mindenki elismeri, hogy a hazai szülészek kitűnően felkészültek, de a régi fogásokat nemigen tanulják, hiszen ha nem halad minden a maga útján, legfeljebb császármetszést alkalmaznak.
A dúlák a szülést lelkiekben segítő kísérő asszonyok. A hagyományos világban nem maradt egyedül a vajúdó. A legtöbb helyen mellette volt – a bábán kívül – az anyja vagy néhány tapasztalt barátnője, akik fogták a kezét és biztatták. Őket ma dúlák helyettesítik, akik évekig tanulják az élet átadásának pszichés folyamatait, ugyanakkor ösztönös megérzéseikre is hallgatnak. Azt mondják, a leggyakrabban lelki okai vannak annak, ha egy nő nem képes elengedni a gyermekét. Ha ez így van, annak a nőiesség elutasításától a saját szülés rossz élményéig ezerféle oka lehet. Az egyik dúla azt mesélte, egy vajúdójának akkor akadt el a magzata, amikor már majdnem kint volt. A fiatalasszonynak volt kislánykorában egy babája, amit kidobott az ablakon, és akkor nem ment le érte. Most megijedt attól, nem lesz-e ilyen kegyetlen anya? A dúla azt javasolta, képzeletben induljanak el, és keressék meg az elveszett babát. Mire megtalálták, az igazi baba is felsírt.
A Születésfesztiválon volt egy hatalmas papírlap, amire mindenki leírhatta azt a gondolatot, ami a várandósságról eszébe jut. Voltak persze vicces apukák, akik olyanokat írtak, hogy bekapta a legyet, meg lenyelte a dinnyét, de egészen biztos, hogy nekik is az tetszett a legjobban, hogy: jövője van.