A garázs a boltokat is konzerválta

Sajátos társadalmi képződmény a garázsbolt. Pontos statisztikai felmérés még nem született, de számukat tetemesnek tartja a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének (Kisosz) társelnöke, Martonosi István. Számuk a tízezret is meghaladhatja. Kialakulásuk már a rendszerváltozás előtt, az első társasági törvény megjelenése után (1986) megkezdődött, de mégis rohamosan akkor hódítottak teret, amikor tömegesen zártak be a gyárak, termelőüzemek. Tipikusan a kényszervállalkozás melléktermékei, a foglalkozás és a kenyérkereset nélkülivé válás mentsvárai. Tizenöt-tizenhét négyzetméteres garázsokban alakították ki, főleg a panelnegyedekben, ahol eddig páratlan karriert értek el.
Az országban lévő száz multinacionális kereskedelmi központ sem végzett velük. A Kisosz társelnöke szerint a multik hatására a kíméletlen árversenyben leginkább a nagyobb üzletek mentek tönkre, de a garázsboltok megmaradtak. Martonosi István helyzetjelentése arról szól, hogy ebben a kategóriában csak a bevásárlóközpontok környékén ritkult meg a hálózat, esett ki a sorból néhány láncszem. Nemcsak a születésük, hanem a fennmaradásuk is a kényszernek köszönhető, emiatt működik a magyar kereskedelmi csoda. Bármilyen furcsán hangzik, a szegénység konzerválja ezt az alakulatot. Amíg a társadalom jelentős hányada a létminimum körüli színvonalon él, arra nem is lehet számítani, hogy a garázsboltok tömegesen lehúzzák a redőnyt.
Tulajdonosaik semmivel sem módosabbak, mint azok a „tömegek”, akik igénybe veszik szolgáltatásaikat: legfeljebb néhány lépcsőház, egy-egy paneltömb lakói. Martonosi István hivatalból is jól ismeri történetüket, ezért is hangsúlyozza, hogy kezdetben egyszerű holmik, bálás ruhák árusításával foglalkoztak. Ám amint tömeges lett a munkanélküliség, nagyon sokan nem tudtak mit kezdeni magukkal. Egymástól kölcsönözték az ötletet, garázsukat átalakították zöldség- vagy élelmiszerbolttá. Annyi pénzt még össze tudtak kaparni, hogy a legszükségesebb berendezést megvegyék, és az induló árukészletet előteremtsék. Azzal a követelménnyel nem törődtek, hogy a raktárakat szakosítsák, elkülönítsék egymástól. Persze ezeket az előírásokat a tizenöt-tizenhét négyzetméteren aligha tudják betartani. Így jobb híján raktár lett a lépcsőház elkülönített sarka vagy a közelben lévő lakás, mert a garázsboltosok többsége is panellakó. Martonosi szerint a hatóság is elnéző volt, hiszen a tét egyenlővé vált a lenni vagy nem lenni kérdésével. A munkanélküliek ezrei úgy oldották meg életük nagy problémáját, hogy elkezdtek kereskedni. Jó ideig nem kötötték szakképesítéshez az ott dolgozók működését. Ma már más a helyzet, kereskedelmi szakmunkás-bizonyítványt kell szereznie a személyzetnek. A Kisosz társelnöke úgy látja, legalább a garázsboltok harminc-negyven százalékában a teljes nyitva tartás idején (általában hajnaltól késő estig fogadják a kuncsaftokat) nincs szakképzett eladó most sem. Bizonyára a családból (mert ezek az üzletek családi vállalkozások) valaki megszerezte a szükséges bizonyítványt, de nem a teljes személyzet. Ne gondoljon senki népes gyülekezetre, a garázsban mindössze egy-két ember dolgozik. Csak így maradtak versenyképesek, ezért nem növekedtek jelentősen fenntartási költségeik.
A tulajdonosok zöme panaszkodik. Alig tudnak megélni, de azért tartják a frontot, guggolva kibírják a nehézségeket, mert nincs hova hátrálniuk, visszavonulniuk. Ha bezárnak, jobb esetben marad a néhány ezer forintos önkormányzati segély. Ennél azért többet keresnek, állítólag a minimálbér körül. Senki zsebében nem szeretek kotorászni, ezért nem is éleztem ki ezt a kérdést boltos riportalanyaim körében. Ám Martonosi István is megerősített abban a hitben, hogy a garázskereskedők nem Krőzusok. Ami biztos, a panellakók körében rendkívül népszerűek a pici „marketek”. Nagy előnyük, hogy ott vannak a lakóházakban. Papucsban, házi köntösben megközelíthetők. Csak a legszükségesebbet – parizert, sört, üdítőt – veszik meg ott. Nemcsak a betevőért keresik fel napjában többször is, hanem a jó szóért, a csevegésért, ahol összejönnek az emberek trafikálni. Helyettesítik a nem létező vagy már régen lelakatolt művelődési házakat. Bár művészeti vitákat nem folytatnak, nincs olyan téma, amiről szó ne esne. Terápia a magányosoknak, az egyedül élő időseknek, akik a panelnegyedek törzsgárdáját alkotják. A sajátos kereskedelmi forma egy speciális életmód kerete lett. Ez is hozzátartozik a garázsboltok megtartóerejéhez.
Hogyan tovább az uniós csatlakozás után? Martonosi István szerint semmiféle előírás, európai norma nem fenyegeti létüket, így a jogalkotás pallosa sem tornyosul vészjóslóan ezen alakulat feje fölé. Sőt, az új versenytörvény némileg a gazdaság stabilizálódását is előidézheti, aminek bevezetését szintén a Kisosz szorgalmazta, s azt írja elő, hogy a multik nem adhatják olcsóbban portékáikat a beszerzési árnál. Eddig ez volt az igazi mumusa a garázsboltosoknak. A valóságos veszélyt a jólét jelentheti, amikor a panellakó beülhet kényelmes autójába, és elfurikázik valamelyik bevásárlóközpontba. De hát ez még messze van, így garantált, hogy továbbra is a hétköznapok nélkülözhetetlen kellékei maradnak.