Bár tanárnak tanultam, de sehol nincs munka, szóval tényleg szeretném megkapni ezt az utcaseprői állást – nyilatkozta az újságíróknak Maria dos Santos, akit arról faggattak, miért áll sorba napok óta a Rio de Janeiro tisztaságáért felelős Comlurb vállalat által meghirdetett állásért. A kétezer szabad helyre jelentkezők közül az asszonyhoz hasonlóan sokan már napokkal a hivatalos meghallgatás előtt a helyszínen gyülekeztek, s éjszakákat az utcán töltve várták sorukat. A hatalmas érdeklődés miatt a meghallgatás napokig húzódott, de a tömeg nemhogy csökkent volna, hanem a harmadik napra csaknem negyvenezresre nőtt. A hatóságok ekkor úgy döntöttek, ekkora sokaság már veszélyezteti a közbiztonságot, és a rohamrendőrség könnygázzal feloszlatta azt. A történtek után a város polgármestere, Cesar Maia ígéretet tett arra, hogy 2005-re további 4000 szemétgyűjtői állást teremtenek, és akik nem kapnak munkát az első körben, felkerülnek egy listára, és előnyt élveznek a jövőbeli álláshirdetésekkor.
Bár a világ boldogabbik felén talán furcsának tűnhet a hatalmas érdeklődés e köztiszteletnek igazán nem örvendő munka iránt, az óriási méretű munkanélküliséggel küszködő Brazíliában nemcsak az alsó osztály tagjai, de az állástalan tanárok, diplomás értelmiségiek hada is ott tolongott a brazilok millióinak álomszerű, százhúsz dolláros (körülbelül huszonhétezer forintos) fizetésért. Ez jól mutatja az ország és főként a félmillió munkanélkülit számláló tengerparti város helyzetét. Noha az előző tíz év IMF által sürgetett reformjai stabilizálták a gazdaságot, azok hatására jelentősen nőtt a munkanélküliség is, amit az előző elnök, Fernando Cardoso privatizációt szorgalmazó politikája tovább súlyosbított. Így nem csoda, hogy a tavaly megválasztott szocialista elnök, Luiz da Silva választási kampányában kiemelt szerepet kapott a tizenhét százalékos munkanélküliség csökkentése.
Kocsis Máté elárulta, mi lesz az újévi fogadalma + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!