Hendikep

Jubilál a magyar lovasvilág, százötven éves a kisbéri ménes. Batthyány Kázmér elkobzott birtokán alapították 1853-ban, és Kádár János országlása idején dúlták széjjel végleg, 1961-ben. Innen indult a Kincsem, a Kisbér, az Imperiál – ők érték el mindmáig a legnagyobb sikereket. Mióta megszűnt a ménes, lovaink az európai pályákon sereghajtók csupán.

„Mert végül semmi sem marad,
csak az angyalok s a lovak.”
(Nemes Nagy Ágnes)

Július végén, amikor tapsok várhatók, ünnepi beszédek, és néhányan könnyezni fognak, szeretném, ha nem felejtenék, ami hatvanegyben történt. Mert vannak még tanúk. És élnek azok is, akik döntöttek arról, hogy Kisbért le kell radírozni a világ lovastérképéről. Nem érzelegtek, mint most fognak az ünneplők. Kíméletlenül szétdúltak mindent, pedig az már csak a maradéka volt annak, amit egész Európa csodált.
Láttam nemrég a televízióban Izinger Pált.
Ki kérdezte meg tőle az elmúlt tíz-húsz évben, miért tette? Mert ő tette. És utóbb, szűk körben, elismerte, hogy rosszul tette.
De ne vágjunk a dolgok elé! Menjünk sorjában, s először mondjuk fel a leckét, mint iskolában a jó tanuló, mert anélkül semmi nem érthető. Kérem, dőljenek hátra, és ígérjék meg, hogy nem ugrálnak fel olvasás közben, nem szorítják ökölbe a kezüket, és a fogukat sem csikorgatják, akkor sem, ha volna miért. Amennyiben mindenki jól ül, s van előtte kortyolnivaló, elkezdjük a leckét.
Szokás szerint történelmi lecke lesz.

---

---

---

---

---

---

---

---