Rezeda Kázmérral a Pesti Anna-bálban

Rezeda Kázmér úr délutáni sziesztája után fölébredt, és merengve emlékezett a régi füredi bálokra. Akkor még nem bocsátott az Isten ilyen hév nyarakat a Kárpát-medencére, májustól szeptemberig. Kedve se volt lekocsikázni a Balatonig, mert hát a Nap kegyetlenül szórja ibolyántúli sugarait. Maradt hát Pesten, de a vigalom így sem kerülte el; hallotta, itt is megrendezik már az örök Annák bálját. És nem akárhol! A Gundel étterem kertjében. Ó, a jó öreg Gundel Károly! Akinél ínyencebb falatokat széles Pest-Budán nemigen lehetett volna fogyasztani. Vagy mondjuk így, Pesten, mert a budai Kéhli-vendéglőt, otthonos fészkünket bizony ne sértsük meg – morfondírozott Rezeda Kázmér, miközben magára öltötte fekete malaclopó köpenyegét, fölvette kopottas cilinderét. Aztán fiákkert hívott, hogy a Gundelhez vigye.
Hűűű! Ezek a platánok, de megnőttek, s a gesztenyefának is öles dereka lett, hajdan, boldogult úrfikorában bizony még csenevészek voltak. Karéjban a virágokkal ékített asztalok, középütt a táncparkett, azaz dehogy parkett, talán márvány lenne? Az asztalok mellett delnők, dámák, s titkon a királynői Anna címre áhítozó sudár leányzók, gavallérjaik oldalán. Nagyot aludhattam, gondolja Kázmér, és meresztgeti a szemét. A lányok, a lányok, a lányok angyalok, szebbek tán mint egykoron voltak, de – mi tagadás – ledérebbek is: többet mutatnak keblükből, vállukból, vádlijukból, és – ó, Irgalom atyja, ne hagyj el! – formás combjukból, mint amennyit báli öltözékük eltakar. A rózsaszín, a habos fehér, a tűzpiros, a mályvaszín, az almazöld ruhaköltemények kavarognak a báli kavalkádban, s né, ott, valami csillámló ezüst, mintha csupa flitter volna. Ez lenne az új módi? És bizony, bizony jóval karcsúbbak a Rezeda úr ifjúságát mámorító hölgyeknél. Pedig szépség dolgában azokat sem lehetett éppen elmarasztalni. Csak hát testesebbek voltak, bögyösebbek, teltkarcsúak, ezeknek már a fűző sem hiányzik…
De a férfiak? Hát azok nem sokat adnak magukra. Bezzeg jó Ferencz Jóska idején, egy-egy füredi bálban, nem ültek volna ingujjra vetkőzve a terített asztal mellé, és még kevésbé szimpla nyári öltönyben. Cilinder, kesztyű és sétapálca nélkül? Ugyan kérem! O tempora, o mores!
Rezeda úr elhelyezkedik a számára kijelölt helyen, épp jókor, mert a bál fővédnöke, Jókai Anna mondókájába kezd. Úristen, a Móricz oldalági leszármazottja volna? És maga is írónő? No, holnap utánajárunk ennek. Hallga, épp a szép emlékeket emlegeti: csak köze lehet hát Móriczhoz, ő sem volt képes szabadulni az emlékeitől, dús fantáziája is ezeket színezte ki. Azt mondja, „semmit sem érdemes gyűjteni, csak a szép emlékeket, mert a tárgyak amúgy is veszendőbe mennek…” Ez a bál is szép emlék leend – teszi hozzá magában Rezeda úr Jókai Anna köszöntőjéhez.
Aztán kapkodni kezdi a fejét, jól hall-é? „Éjjel az omnibusz tetején…” – zeng föl a jól ismert sláger –, még mindig itt tartanak? Omnibusz, aztán a várom a Nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll… Mintha nem lenne már ott a Nemzeti?… Szegény Rezedának összekavarodik fejében az ifjúsága, férfikora, öregkora – és föltámadásának pillanata a XXI. század elején.
A pincér érteti meg véle, hogy nosztalgiashow zajlik az Anna-bálon Siménfalvi Ágota, Kékkovács Mara, Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor jóvoltából. Show, hát az meg mi? És mi van a kezükben? Miért énekelnek abba a fura csöves gömbbe? Hogyan? Méghogy „kihangosítás”? Istenem, a jó Blaha Lujzának anélkül is betöltötte a hangja a teret… De jól is mozognak ezek a karcsú énekesnők, énekesek! Hát anno, a terebélyes asszonyságoknak bizony nem ment ilyen könnyen.
Rezeda Kázmér minden idegszálát most a vacsora köti le. Hát ez igazi békebeli. Igen, még a nagy háború előtt költöttek el ilyen gazdag és ínyenc vacsorákat a báli népek. S ez annál is különlegesebb. Meg sem fekszi a gyomrot, amit nem lehetett elmondani a monarchiabéli szép idők ünnepi kosztjáról. Nem is hallott ilyen étkekről, hogy libamájterrin hagymalekvárral, sültpaprikaleves vagy zöldséges pulykagalantin. De töltött ököruszály bikavérmártással, fácánmelle Széchenyi-módra? Az már igen, lám-lám tudják még, mi a jó. Kalla Kálmán, a séf, mondják, világversenyeken nyert aranyérmet. Hát már ebben a műfajban is versenyt hirdetnek? Rezeda úrnak nincs nagyon ideje ezen töprengeni, ínyét jobbnál jobb ízek ingerlik, s kénytelen eldönteni, régi kedvencei sem győznék a vetélkedést Kalla úr főztjével. Jobb ez, mint a míder nélküli dámák látványa.
Aztán pipára gyújt, komótosan pöfékel, és nézelődik, amikor már a báli sereg a Bohém Ragtime Band muzsikájára ropja, színes kavalkád a „táncparketten”, üvöltő zene a platánok alatt. Micsoda? Kidobja, visszarántja, feje fölött átdobja, lába között áthúzza? Micsoda tánc ez? Csak a fiatalok járják így, s még ők is szuszogva. Rock and roll, jelentette be a zenekar „szóvivője”, na, ezt érdemes volt kivárni, talán a cirkuszban lehetett volna ilyen akrobatikát látni, nem az Anna-bálokon, tátja száját, és morgolódik Rezeda úr.
Izzik a hangulat javában, mikor bejelentik, a zsűri kiválasztotta a bálkirálylányt és társait. A királylány: Lovász Anna, az Örök Anna: Péter Bencze Anikó, a bálkirálynő: Homoki Anita. Lám, ez a kor is terem szépségeket, bólogat elismerően Rezeda. Aztán összeráncolja a homlokát, Charme-királyt is választottak, nézze meg az ember, őt, Rezedát, annyi békebeli delnő titkos gavallérját, álomlovagját mellőzve, bizony másra szavazott a zsűri: kifogástalan föllépésű, el kell ismernie: a maga korában is „snájdig” ősz férfiú veszi át a hollóházi kancsót, rajta a hét vezér kerámiafestményével. Nemes Géza, a Kolos Richárd-középiskola tisztességben megőszült igazgatója az. Úgy táncol nejével, mint egy Nizsinszkij.
A Gundel Művészeti Díjak tavaszi átadásakor nem lehetett jelen a filmoperatőr Ragályi Elemér, a Magma XXI. Kft. igazgatója, Pálmai Tamás, mindkét rendezvény szervezője, most átnyújtja a világhírű művésznek a díjat.
A ligeti fák – mintegy helyeslően – feketén bólintgatnak, a zene újra fölcsendül, és Rezeda Kázmér, amilyen váratlanul jött, éppúgy oson el e „békeidőt” idéző, nosztalgikus mulatságról, hogy visszasettenkedjék Krúdy regényének sárgult lapjaira, ahonnan egy kis kései kalandra előbújt.