Tisztátalanságok

-Szigetvilág-

Woynarovich Elek

2003. 07. 18. 22:00

Erős képzelet szüli az okokat
(Montaigne)

Egyre gyakrabban hangzik el, hogy új századunk legfontosabb nyersanyaga az édesvíz, a leginkább nélkülözött tápláléka pedig az egészséges, tiszta ivóvíz lesz. Az tiszta víz már ma is számos fejlődő, de néhány fejlett országban is sokak által nélkülözött, hiányzó táplálék. A miniszterelnök bejelentése szerint hazánkban mintegy 2,5 millió lakos ivóvize egészségtelen. Ötven évvel ezelőtt, amikor egy kutató a legfontosabb emberi tápláléknak nevezte az ivóvizet, hitetlenkedve elmosolyodtunk rajta. Akkor még a falusi gémes- és kerekeskútjainkból, legtöbb patakunkból, a Tiszából, Dunából, Balatonból – egészségünk veszélyeztetése nélkül – lehetett inni. Én például gémeskútvízen nőttem fel. Mára már nem ajánlott, hogy ezekből a vizekből szomjunkat oltsuk.
Bizonyító látványosságnak mutatta be a tévé, amikor a Balaton tisztaságáért felelős miniszter a tó közepéből merített vizet ivott: íme, tavunk vizével nincs baj, az már iható. Ugyanakkor a halászok, akik nap nap után dolgoztak a tavon, demizsonban vitték magukkal az otthoni ivóvizet. Bár az újabban elfogadott, érvényes vízminőségi szabvány szerint „megfelelők”, sőt „tiszták” a felszíni vizeink, közvetlen fogyasztásra azonban nem ajánlottak. A talaj szennyeződése következtében hagyományos kútjaink vize kimondottan egészségkárosító hatású.
A vizekkel, vizek életével foglalkozó szakember – ha valóban az – két alapigazságot szögezhet le:
1. Vizeinket közvetlenül vagy közvetve, akarva-akaratlanul, hanyagságból vagy nemtörődömségből mi, emberek szennyezzük. A gyárak, üzemek úgy-ahogy tisztított, használt vizei, a települések, városok szennyvizei „tisztítottan” vagy anélkül, a háztartások, az állattartás, a mezőgazdaság vegyi anyagokkal terhelt, a csapadékkal bemosott anyagai, a vízi üdülés hulladékai végeredményben mind felszíni vizeinkben kötnek ki. Ezek a szennyezett vizek leszivárognak a talaj rétegvizeibe, és idővel eljuthatnak a ma kiváló ivóvizet szolgáltató karsztvizeinkbe is. A gyárak, közösségek víz- és talajszennyezési „szokásait” gyökeresen meg kell változtatni.
2. A víz önmagát nem tisztítja meg. Ez a folyamat a vízi élőlények, élőlénycsoportok más-más típusú szervesanyag-felvételén, áthasonításán, felhasználásán, továbbá felhalmozásán, megtartásán keresztül, az élőlények mennyiségétől függően, szervezetük minőségének korlátai között megy végbe. A vizek tisztulásának folyamatában minden vízi élőlény – a baktériumoktól az algákon és alsóbbrendű állatokon át a halakig, a magasabb rendű vízi és mocsári növényekig bezárólag – a maga módján részt vesz. Vizeink tisztítását a benne életműködést kifejtő élőlények végzik.
Felszíni vizeink tisztulása és tisztasága vízi környezetünk védelmének elodázhatatlan, megoldandó feladata. Mivel a szennyezés szinte folyamatos, a tisztítást sem lehet a felénél abbahagyni. Hazánk sajátossága, hogy a vizek tisztulásában derekasan részt vevő halak, meghonosodott halfajok, feltételezett „környezetféltés” okán, ki vannak tiltva vizeinkből. A halak vízminőség-javító, hasznos tevékenységét, szerepvállalását – elfogadható indok nélkül – nem kívánja a hivatalos környezetvédelem igénybe venni. A vízügy 1950-től kitagadta működése köréből a halakat. Később pedig ügyes fogással magához szippantotta a környezetvédelmet. Ma az – enyhén szólva – gyengélkedő vízi környezetvédelem a minden szempontból hasznos halak hathatós „segítsége” nélkül próbálja a vizek már elrontott minőségét javítani.
A vizek „öntisztulása” tulajdonképpen téves megnevezés, mert nem a víz – a H2O – tisztítja meg magát, hanem a vízben mint közegben élő szervezetek végzik el az elbontható, élettelen szerves anyag tisztulását, „eltüntetését”. Az organogén szennyező anyag a vízben élő szervezetek biológiai tevékenysége következtében átalakul élő szerves anyaggá, és ebből az élő szerves anyagból származó szervetlen anyagcseretermékké, nevezetesen szén-, nitrogén- és foszforvegyületté. Ezek a szervetlen vegyületek a vízben ionizálódva az ott élő növények fotoszintéziséhez nélkülözhetetlen „növényi tápanyagok”. Az elbontásnak ezt az első szakaszát oxigén jelenlétében – enzimek segítségével – aerob baktériumok végzik. Az elbontás feltétele a környezetben elérhető oldott oxigén mennyisége. Az elbontás sebességét a víz hőmérséklete határozza meg. Az elbontást végző baktériumok már a szennyvízzel jönnek, vagy már a befogadó közegben vannak, ha az nem tartalmaz mérgező, baktériumölő (bactericid) vagy ezeknek az elbontó tevékenységet fékező anyagokat, vegyületeket. A bomlóképes, élettelen szerves anyag „eltűnése”, helyesebben mondva átalakulása, „a víz látszattisztulása” technikai szempontból nézve be is fejeződött.
Az elbontási folyamat zsákutcáját jelenti az, ha nincs molekuláris oxigén a közegben és az aerob baktériumok tevékenysége tökéletlen elbontást, rothadó iszapot és káros gázképződést eredményez.
A baktériumok által elvégzett tisztulás eredményeként két „termék” maradt a vízben: a baktérium-biomassza és ennek a biomasszának a szervetlen anyagcseretermékei (szén-, nitrogén, foszforvegyületek), melyek a növények tápanyagai.
A felszíni vizek többé-kevésbé zárt életteret alkotnak, ahol a biológiai jelenségek, folyamatok egymásra sokkal közvetlenebbül fejtik ki hatásukat, mint a szárazföld élettereiben. Minden élőlénycsoport szerves anyagból életfenntartó energiát termel, használ fel. A rövid élettartamú, korlátozott növekedésű szervezetek saját testükben és szaporodással – fajuk biomasszájában – élő szerves anyagot tárolnak. A baktérium-biomassza igen rövid élettartamú. Viszont igen magas fehérjetartalmú táplálék, melyre sok szűréssel és ülepítéssel táplálkozó egysejtű és többsejtű alsóbbrendű állat alapozza életét, szaporodását. A legtöbb alsóbbrendű vízinövény korlátolt növekedésű, tehát az eredményes fotoszintézisre szaporodással válaszol, a faj biomasszája gyarapodik. Az alsóbbrendű állatok is osztódással, arányos peteképzéssel, tehát potenciális biomassza-növeléssel reagálnak a testfenntartás szükségletén felüli, áthasonított táplálékra.
Minden élőlény a testében felhalmozott szerves anyagból elsősorban életfenntartó energiát állít elő, ami a valóságban is az élő szerves anyag „eltűnését”, energiává való átalakulását jelenti.
A víz minősége szempontjából nem közömbös az, hogy meddig élnek és milyen méretűek az élő szerves anyagot testükben felhalmozó szervezetek. Megjegyzendő, hogy minden alsóbbrendű élőlény biomassza-túlszaporodása vízminőségrontó tényező. De ugyanez áll a hínárra és a nem használt mocsári növényzetre is.
Az ember által hasznosítható halak növekedése a táplálék minőségétől és mennyiségétől, a megszerzésére fordított energia felhasználásától függ. Gazdasági szempontból pedig az is fontos, hogy a halak az ember számára táplálékot állítanak elő az alsóbbrendű, rövid élettartamú élőlényekből, ami egyébként hasznosítatlanul veszendőbe menne.
A halak, elsősorban a nagyra növő, békés halak közvetlen és a ragadozó halak közvetett vízminőség-javító szerepe – optimális népességsűrűséget feltételezve – döntő jelentőségű. Az elbontható, organogén (élőlénytől származó), élettelen szerves anyag a legtöbb esetben oldott, szennyvíz formájában vagy csapadékvízzel jut a felszíni vizekbe. Itt baktériumos elbontás következtében mindenképpen jól vagy jobban táplálttá teszi (eutrofizálja) a vízi életteret. Az eutrofizáló hatás az állóvizek, tavak esetében a helyszínen, folyóvizek esetében valahol lejjebb mutatkozik meg. A békés halak biológiai és egyben környezeti (környezetvédelmi) javító hatásait a következőkben foglalhatjuk össze: az alsóbbrendű, rövid életű, veszendőbe menő szervezetekből értékes emberi táplálékot termelnek; gyorsítják a víz anyag- és energiaforgását; a halak jelentős testfenntartó energiát használnak fel, amit élő és élettelen, megemésztett és áthasonított táplálékból nyernek; a halak a testfenntartáson túl az áthasonított szerves vegyületeket növekedésre, testtömegük gyarapítására használják fel. (Természetesen ebből időnként – de nem automatikusan, mint az alsóbbrendű szervezetek – szaporodnak is; a halak a lélegzés és emésztés hulladékait, amit az algák és az elbontó baktériumok hasznosíthatnak, jól elosztják a víztérben, ezzel nem okozhatnak súlyosabb szennyezést, mint azoknak az állatoknak az ürüléke, amiket megettek; a halak jelzik, ha a víz oxigéntartalma csökken vagy elfogyott, de reagálnak más anyagcseretermék felszaporodására is; a halak megbetegedéssel, pusztulással vagy eltűnésükkel jelzik, hogy valami nincs rendben a víz minőségével; mindezeken túl a halaknak – mint egészséges emberi tápláléknak – jelentős szerepet adhatunk. Ésszerű gazdálkodással az ingyen termelődő haltáplálék nagymértékben kihasználható az ember javára.
A hal elnevezés sok, alaktani és élettani szempontból igen különböző, fajt takar, melyek táplálékuk, valamint a táplálkozás helye és módja szerint kapcsolódnak a víz élővilágához. A halak tápláléka és táplálkozásmódja határozza meg a vízi környezetben betöltött biológiai, környezetváltoztató szerepüket is. A táplálék megszerzésének módja szerint a legősibb és általában az ivadékra, valamint kistestű halfajokra jellemző a táplálék egyenkénti összekapkodása. Ez a táplálkozási mód sok energiát igényel. Az összekapkodott, alsóbbrendű állatok alig fedezik a keresésre, megfogásukra fordított energiát.
A megfelelő szűrőberendezéssel és sajátos szűrőmechanizmussal bíró halfajok a lélegzővízzel a szájukba jutott, lebegő táplálékot szűrik ki, tehát a lélegzésre fordított energiával megszerzik a táplálékot is. Így igen „olcsón”, az eutrof vizekben jelentős hatásfokkal növelhetik testtömegüket. A szűrő halfajoknak a legnagyobb lehet a vízoszlopban lebegő élővilágra és ezen keresztül a víz minőségére gyakorolt hatása, ha ilyen halfajok megfelelő sűrűségben lehetnek jelen az adott vízben.
A turkáló és a felületeket saraboló halfajok, melyeknek a szája erre a táplálkozási módra alakult, az iszapból túrják ki táplálékukat, illetőleg sarabolják le a tárgyak felületén képződött, élő bevonatot.
A táplálkozás szempontjából különlegesen érdekesek és fontosak a vizek életében a magasabb rendű növényekkel táplálkozó halfajok, melyek a sekély vizek elmocsarasodását képesek lefékezni.
A világ különböző édesvízrendszereiben igen kevés hatásosan szűrő és magasabb rendű növényevő halfaj alakult ki. Ezért ezek legfontosabb fajait ma már csaknem minden földrészen, a haltermelő országok alkalmas vizeiben meghonosították. Minden halfaj, de főként a szűrő és növényevő halfajok – ha megfelelően telepítik és hatásosan kifogják őket – jelentős biológiai szerepet tölthetnek be az eutrofizálódás fékezésével és a víz minőségének javításával.