Vagyonmustra nagyítóval?

Mi képezi a nemzeti vagyont? Mi minősül ma nemzeti vállalatnak? Kell-e szabályozni a külföldi tőke és a magántőke részvételét a gazdaságban? Szükség van-e magyar tulajdonú vállalatokra, és ha igen, akkor miért vannak hátrányban ezek a cégek a külföldi vállalatokkal, külföldi befektetőkkel szemben? A nemzeti vagyonnak mekkora hányadára van szükség ahhoz, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás után is meg tudjuk őrizni viszonylagos gazdasági önállóságunkat? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kíván értelmes, okos érvekkel válaszolni a 81 neves értelmiségi által létrehozott Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság.
– A nemzeti vagyon vizsgálata napjainkban is fontos, mert az ország valóságos helyzetéről így kaphatjuk meg a leghitelesebb képet, a legszélesebb körű leltárt – jelentette ki Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke mint alapító tag a társaság alakulóülésén. Elmondta, a nemzetközi szakirodalom szerint a nemzeti vagyon három fő összetevőből áll: úgynevezett újratermelhető javakból – termelőeszközöktől lakásokig, anyagi készletektől a szoftverekig –, nem újratermelhető javakból – természeti erőforrások, ásványi kincsek – és financiális vagyonból – idetartoznak a pénzügyi eszközök, devizatartalékok. Ha azonban a jegyzett tőkét vizsgáljuk, ezzel jobban nyomon követhetők a folyamatok. E mutató szerint a közösségi tulajdon aránya – ideértve állami és önkormányzati tulajdont is – az 1992-es 65 százalékról 2000-ig 28 százalékra csökkent, a külföldi tőke aránya tíz százalékról felugrott 34-re, a hazai magántőke pedig 24 százalékról 37-re nőtt. Ez a számsor főleg annak ismeretében elgondolkodtató, hogy a 28 százaléknyi közösségi tulajdon bruttó hozzáadott értékben csak 18 százalékot, a 34 százaléknyi külföldi jegyzett tőke 36 százalékot, a 37,3 százalék hazai magántőke pedig 45,6 százalékot produkál. 1972 óta most készül először nemzetivagyon-felmérés, körülbelül a háromnegyed részénél tartanak a munkának.
– Az inkább ideológiai, mint gazdasági kategória, hogy az állam rossz tulajdonos – fejtette ki Bod Péter Ákos tanszékvezető egyetemi tanár. Eredménnyel és veszteséggel, korrupt módon és becsületesen egyaránt lehet működtetni egy tulajdont, akár állami, akár nem. Az Európai Unió nem szereti az állami tulajdonú vállalatokat, mert azok általában nehezen illeszthetők monopóliumra hajló viselkedésükkel a határok nélküli Európába, és nem szeretik az állami nagyvállalatokat a multinacionális cégek sem, mert nem tudnak a területükre behatolni. A professzor szerint a kétfajta „nem szeretés” közül nekünk az uniós szempontokat kell komolyan venni. Ahogy ugyanis velünk szemben érvényesíteni akarják azt a szempontot, egy nemzeti vállalat ne szoríthasson ki a piacról más országból jövő vállalkozókat, nekünk az az érdekünk, hogy hosszú távon magyar vállalatok, vállalkozók is bejuthassanak másik ország állami szektorába. A valóságban persze jelenleg is az történik, hogy az állami szektor megpályáztatott megrendeléseit Hollandiában többnyire hollandok, Németországban németek nyerik, tehát a pálya egy kicsit mindig lejt a hazaiaknak, ezért nem kell szégyellni, ha a magyar állami beruházásokat magyar vállalatok nyerik. A Baross Gábor-társasággal kapcsolatban Bod Péter Ákos annak a véleményének adott hangot, hogy kell egy társaság, ahol stratégiai ügyekről lehet vitatkozni. Például arról, hogy mit lehet vagy mit nem lehet Magyarországon privatizálni, és mi minősíthető stratégiai ügynek, stratégiai ágazatnak. Valószínű, hogy Magyarországon a vasút már nem, az acélgyártás sem, a textilipar sem, de a telefónia igen, a biztosítási szektor, a bankszektor igen, és mindenekelőtt a humán tőke, az oktatásügy sorolandó a stratégiai szektorba.
A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság tehát egy szűk körű vezetőséget választva – elnök Bod Péter Ákos, ügyvezető elnök Pakucs János, társelnökök Halzl József, Papanek Gábor és Závodszky Péter – megalakult. Az egyesületi formában működő társaság célja az lesz, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje az állami tulajdonban lévő vállalatok, intézmények, különféle vagyontárgyak helyzetét, sorsát, emelje fel a szavát, ha olyan privatizációs kísérleteket tapasztal, amelyek szakmailag nem indokolhatók, rendszeresen tájékoztassa a közvéleményt a nemzeti vagyont érintő eseményekről, a tartós állami tulajdon esetleges megszüntetéséről vagy korlátozásáról, és kísérje figyelemmel az állami tulajdonból kikerülő vagyon sorsát.