A főnök pénze csőd esetén is biztosított

Soha nem gondoltam volna, hogy nyerni fogsz!” – horkant fel a telefonban Jean-René Fourtou, a Vivendi főnöke, amikor elődjét, Jean-Marie Messiert hívta. A francia–amerikai tulajdonú vállalatóriás feje majd’ szétrobbant a méregtől. Veszített. Egy amerikai bíróság ugyanis arra ítélte őt, pontosabban a céget, amelyet irányított, hogy – ahogyan a bírósági döntés fogalmaz – „azonnal” fizessen ki az eltávolított egykori Vivendi-vezérnek, Messier-nek húsz és fél millió eurót, mégpedig azért, mert a cég két vezetője egy esztendővel korábban ilyen értelmű szerződést kötött Messier-vel.
– Hogyan?! – horkant fel a hír nyilvánosságra kerülése után már nemcsak Fourtou, hanem a francia gazdasági élet nem egy szereplője is. Ennyi pénzt, kárpótlást, jutalmat Messier-nek, aki a Vivendit csaknem csődbe vitte, másfél év alatt 37 milliárd eurós veszteséget halmozott fel, s „áldásos” tevékenységének köszönhetően a Vivendi részvényei 2001 vége és 2002 tavasza között 85 százalékot veszítettek értékükből?! Több mint húszmillió eurót fialó paktum a megbuktatott üzletembernek?
Igaz, Jean-Marie Messier volt az, aki a Vivendi elődjét, a Générale des Eaux nevű francia vállalatot kihúzta a bajból, rendbe tette és felvirágoztatta. Ám Messier volt az is, aki a Générale des Eaux-ból Vivendivé alakult birodalmat – sokak szerint személyes megalomániája miatt – a világ második legnagyobb kommunikációs csoportjává akarta fejleszteni, mohón vásárolta fel egymás után a különböző vállalatokat és ezzel csaknem teljesen tönkretette az egész cégóriást. 2002 tavaszán az igazgatótanács el is távolította őt; csakhogy két vezető titokban még aláírt vele egy ilyen szép kis szerződést. Az ügylet néhány hónappal ezelőttig valóban rejtve is maradt, sőt, maga Messier írta azt önéletrajzi könyvében, hogy szupermenedzserként „csak” jó fizetést kap, munkaszerződésének semmiféle végkielégítési záradéka nincs arra az esetre, ha idő előtt távoznia kellene posztjáról; továbbá ő maga sem kíván, soha, semmikor, semmiféle anyagi igényt támasztani a Vivendivel szemben. Ehhez képest – leváltása után fél esztendővel – bírósághoz fordult, méghozzá amerikaihoz, mert az Egyesült Államok törvényei ilyen tekintetben tágabbak, több értelmezési lehetőséget nyújtanak. És Jean-Marie Messier meg is nyerte a pert, a Vivendi pedig – amely éppen megszabadulni próbál óriási adósság-állományától és egymás után adja el értékes vállalatait – fizetni fog. Igaz, a vállalat párizsi székhelyén, a Diadalív árnyékában lévő Vivendi-központban Fourtou-ék váltig azt mondogatják, hogy egyetlen krajcárt sem fizetnek majd ki Messier-nek, ám valójában ők is tudják: a tekintélyes summát, bizony, át kell utalni a volt csúcsmenedzsernek. Skandalum! – mennydörög most az utód, Jean-René Fourtou. Mélységesen erkölcstelen ügylet, kesereg a Vivendi egyik szakszervezeti vezetője és a kisebbségi részvényesek is megszólaltak: képviselőjük, Colette Neuville azt nyilatkozta a Nouvel Observateur című párizsi hetilapnak, ők mindent elkövetnek, hogy Messier egyetlen krajcárt se kapjon.
Óriási hát a felháborodás a hatszögű országban – az amerikai partnerek fütyülnek a francia Messier végkielégítésére –, ám ennek oka valószínűleg nem csupán Messier „potom” húsz és fél millió eurója. Ezzel az üggyel egyszerűen kicsordult a víz a pohárból.
Egyre-másra kerülnek ugyanis napvilágra a francia csúcsmenedzserek szupergázsijai és szuper-végkielégítései, amelyeket azok is fölvesznek, akik pedig csődbe vitték, vagy majdnem csődbe vitték az általuk menedzselt céget.
Pierre Bilger például több mint ötmillió euró végkielégítést vett fel, amikor távozott az Alstom elnöki székéből. „Tolvaj, börtönbe vele!” – kiáltozták az Alstom közgyűlésén a részvényesek és követelték a végkielégítés semmissé tételét. Az Alstom ugyanis csődközeli állapotban van, s most daraboltatik fel. Az Elf (az állami olajvállalat) pénzügyi igazgatója, Philippe Jaffré negyvenötmillió eurós végkielégítéssel távozott. Igaz, ő legalább nemcsak vitt, hanem hozott is pénzt a részvényesek konyhájára.
Mindazonáltal, a francia menedzserek némelyikének „szerénytelensége” szembetűnő. 2002 óta kötelező nyilvánosságra hozni és a részvényesek közgyűlésén bemutatandó jelentésben feltüntetni a béreiket és a különböző természetbeni juttatásaikat.
Mindenekelőtt az a meglepő, hogy francia földön milyen magasak a csúcsmenedzserek alapbérei: évente átlagosan két és fél millió eurót visznek haza, s ez csupán csak a fizetésük. Világszínvonalú béreket tudhatnak magukénak: jóval többet keresnek, mint brit vagy amerikai kollégáik. Legalábbis a brüsszeli székhelyű European Corporate Governance Institute tanulmánya szerint. Ám a legmeglepőbb tán nem is a kiugróan magas fizetés, hanem az ezzel korántsem arányos teljesítmény. Úgy tűnik, mintha a francia főnökök nem tartanák tiszteletben a kapitalizmus szabályait, mely kapitalizmusnak pedig a dicséretét s érdemeit zengik. Jócskán megemelik ugyanis a saját fizetésüket, miközben az általuk irányított vállalatok tőzsdei kurzusai rendre csökkennek. Az Alcatel, a France Telecom, az Orange és a Vivendi 2001-ben és 2002-ben együttesen 84,5 milliárd euró veszteséget gyűjtögetett össze; vezetőik azonban mindmáig a legjobban fizetett francia menedzserek, akiknek ráadásul még arra is volt/van gondjuk, hogy saját fizetésüket folyamatosan emeltessék.
A bökkenő az, írja az egyik francia lap, hogy a nagy cégek és vállalatbirodalmak főnökei úgy viselkednek, mintha a showbiznisz sztárjai volnának: csakhogy míg Johnny Hallyday képes megtölteni stadionokat és tonnaszámra eladni a lemezeit, addig a csúcsmenedzserek nemegyszer csak bajt hoznak cégeikre. S ráadásul önmaguk állapítják meg a saját fizetésüket. Pontosabban: hivatalosan az igazgatótanácsé a feladat, ám a tanács egy speciális bizottságra szokta átruházni e kínos munkát. E bizottságban pedig csaknem mindig a főnök által kiválasztott és neki lekötelezett emberek ülnek. „Ezek a bizottságok nem a szemtelen kérdezősködés színterei” – mondja a Renault főnöke, Louis Schweitzer. S nem habozik közhírré tenni azt sem, hogy Antoine Bernheim, a Lazard bankára, aki tulajdonképpen finanszírozza az LVMH-vezér, Bernard Arnault karrierjét, tagja ennek a javadalmazást megállapító bizottságnak, s mellette nem más ül, mint Jean Arnault. Aki pedig nem más, mint Bernard papája…