Aktív külföldi befektetők

Zelei Béla
2003. 08. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tízmilliárd forintot meghaladó értékben kötöttek üzleteket a keddi tőzsdei kereskedésben a brókerek annak ellenére, hogy a hetet kettészelő nemzeti ünnepünk miatt a fél ország szerdáig, a másik fele pedig szerdától szabadságolta magát. A Budapesti Értéktőzsde forgalmának 70-80 százalékát biztosító külföldi befektetőket mindez nem zavarta: elsősorban az OTP papírjait keresték, de mind a négy vezető részvény drágult. Az emelkedés mértékét tekintve a húszezer forinthoz közelítő Richter volt a sztár, de ötmilliárd forint feletti forgalmával az OTP bizonyult a leglikvidebbnek. Ezúttal a likviditás szerint középmezőnybe sorolt papírok is erősödtek. A hazai befektetők távolmaradását jelezte, hogy ezúttal a vesztesek listáját két olyan papír vezette, amely iránt nem várható külföldi érdeklődés. A Forrás törzsrészvényei 4,3 százalékkal, a kárpótlási jegyek 3,6 százalékkal értékelődtek le kedden.
Az európai indexek közül a párizsi CAC tudott javulni, de az emelkedés mértéke – egyharmad százalék – messze elmaradt a BUX 2,3 százalékos növekedésétől. A frankfurti DAX 0,1 százalékkal, a londoni FTSE 100-as index fél százalékkal süllyedt. Amerikában emelkedtek az irányadó indexek. A hagyományos iparági részvények adataiból számított Dow Jones 0,2 százalékkal, a Nasdaq Composite 1,2 százalékkal erősödött.
Európában a dollár erősödése táplálta a befektetők vételi kedvét, idehaza a forint euróval szembeni erősödése keltett figyelmet. A lebegtetési sáv erős oldalán, 7,7 százalékról a bankközi piac zárásáig 8,3 százalékig erősödött a nemzeti valutánk árfolyama. A napközbeni kilengések után egy euró 259 forintot ért kedden.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.