Könyvesház

Gepidák mecénása
Móra Ferenc ezeregy élete
Kákonyi Péter

„A jövendő Móra Ferenc száz év múlva nagy zavarban lesz majd: hova tegye, hogyan osztályozza azt a tömérdek Móra Ferencet, aki itt alkotott és munkálkodott.” E sorokat a barát és írótárs Juhász Gyula vetette papírra Móra Ferenc ezeregy élete című írásában. Igaz, ami igaz, Móra sokoldalúsága és munkabírása meghökkentő: volt muzeológus, régész, könyvtáros, nyelvész, újságíró és persze mindenekelőtt szépíró, mégpedig a legolvasottabbak egyike.
A Nap Kiadó In memoriam sorozatának újabb kötete Ének a szegénységről címmel idézi az ezerarcú, ezeregy életű író emlékét.
Természetesen egyetlen jelentős alkotó esetében sem lehet rigorózusan különválasztani személyisége összetevőit. Köztudomású például, hogy a régész Móra, aki a Szeged környéki pusztában különféle kora középkori és honfoglalás kori sírokat és települések maradványait tárta fel, itt szerzett színes élményeit hogyan használta irodalmi művei anyagául.
Kosztolányi Dezső így ír róla: „Leginkább annak a műfajnak a mestere, melynek eredete távoli századokba nyúlik vissza irodalmunkban. Ezt a maga képére és hasonlatosságára alakította. Őseit a báró Apor Péterek, Eötvös Károlyok, Tóth Bélák között kell keresni, akik értették a módját annak, hogy minden apróság arannyá váljék, amihez hozzáérnek. Semmi alkalom se kicsiny ahhoz, hogy bölcsek, vonzók, talpraesettek legyünk…” Karinthy Frigyes pedig ekképp idézi alakját: „A személyes barátság révén is nagyon szeretem Mórát, és boldogan emlékszem vissza arra a néhány órára, amit az ő társaságában legutóbb a szegedi múzeumban könyvek és ásványok között töltöttem.” Ezután a nagy humorista felidézi egy sajtóhibás cikk címét, miszerint: Megfilmesítik Móra Ferenc ásításait (ásatásait helyett írták), majd hozzáteszi: „szerintem Móra ásításai mulatságosabbak, mint ha más szellemeskedik”.
Móra Ferenc, aki fiatalon hunyt el, érezte, hogy számtalan írói terve kibontakozását nemcsak elősegíti, de gátolja is az a tenger sok feladat, amely elől kitérni nem tudott. Három évvel halála előtt írta: „Megköt az a nagy ház, amelynek az életem nagyobb részét nekiadom, a könyvtár és a múzeum, az évi ezer akta, a számadások, a gepidák és a hunok… Szegednek Somogyi kanonok óta én vagyok a legnagyobb mecénása. Neki adtam a napjaimat és az éjszakáimat, leszoktam az alvásról… de néha bánt, hogy a nagy dolgaim megíratlanok maradnak.”
(In memoriam Móra Ferenc – Ének a szegénységről. Nap Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 2200 forint)

Igazságkeresők
Egy budai úrilány története
Balkó Ágnes

Lángh Júlia könyve – immár a harmadik a Magvető Kiadó gondozásában – ellentétes érzelmeket vált ki olvasójából, és ez aligha van ellenére a szerzőnek. Önéletrajz, önterápia, oknyomozás, eleven és hibátlannak tetsző múltidézés, könnyezni és megmosolyogni való, vehemens írásfolyam, amely egy pillanatra sem ereszti el olvasójának figyelmét.
Keresztény középosztálybeli úri család a budai hegyek tövében: a meghatározás a szerzőtől származik, és ezek a jelzők nem sok jót ígértek a megidézett ötvenes–hatvanas években, pedig a gyermekeket, bármilyen gyorsan eszméljenek is, védeni kell a külvilág megrázkódtatásaitól. A neveltetés eszköztára, az eszmény és értékrend óhatatlanul szöges ellentétben áll a család életébe egyre erőszakosabban beszüremkedő külvilággal, az iskola elvárásaival. Jeges félelem járja át a mindennapokat. A rendszer által fogcsikorgatva, de szaktudása okán foglalkoztatott, a szénellátásért felelős apa fejéhez pisztolycső szegeződik, népnevelők járnak ki-be az egyre kopárabb lakásban. A Szabad Európa Rádió nyújt is vigaszt meg nem is, a múlt társadalmi roncsait még váltig őrizné a rózsadombi társadalom.
A családtagok: a nézeteiben és szokásaiban rendíthetetlenül konzervatív nagymama, a konvenciók helyett a szív szavára hallgató, kivételesen érzékeny anya, a hallgatag, felelősségteljes, korai halálával a rendszer áldozatává lett apa, a keretekbe maradéktalanul beilleszkedő nővér és az eszmélésétől szellemi szabadságra törekvő majdani krónikás. E lázadó gyermek- és ifjúkorán át nyerhetünk bepillantást útkeresésébe. A külső és belső valóság leginkább a szilaj ifjúkorban távolodik el egymástól, a korai önállóság előbb a Bábszínház sokaknak menedéket nyújtó, egyszerre szellemi és kézműves műhelyében körvonalazódik, majd a középiskolában és az egyetemi évek alatt kristályosodik ki végérvényesen. Az élet fontos dolgai a politika és a szerelem lesznek, a szertartásos vasárnapokat elmossa a forradalom, a történelem. De a világ elvszerű elutasítása csak a közegnek szól, a családi kapcsolat szeretetteljes kötelékei azonban életreszólóan szilárdak és megbízhatók.
A személyes hangvétel különleges csengést ad a drámai történésekben bővelkedő kor- és kórelemzésnek, a rekvizitumok nosztalgiamentes megidézése és új keretbe illesztése izgalmas adalék a félmúlt elemzési kísérleteihez.
(Lángh Júlia: Egy budai úrilány. Magvető Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 1890 forint)

Az ezüstkirály sípja
Mesék Móricz Zsigmondtól
Malonyai

– Meséljek a zöld disznóról? – kérdezte visszatérően nagyapám.
– Mesélj! – vágtam rá persze azonnal.
– Nem azt mondtam, hogy mesélj, hanem hogy meséljek-e a zöld disznóról – pontosított az öreg. Újra kértem, hogy meséljen, ő megint mondta a magáét. Így társalogtunk egy ideig.
Hogy van-e egyáltalán meséje a zöld disznónak, azt nem tudtam, és nem is érdekelt, a játék volt a lényeg. Pedig létezik története – Móricz Zsigmond jóvoltából.
Nem mondhatnám, hogy felemelő, boldog álomba ringató történet, mint ahogy a kötetben szereplő többi mese sem oldja föl a feszültséget a boldog vég ígéretével. Ami persze nem jelenti azt, hogy nélkülözik a tanulságot. A műfaj megszokott hősei – királyok, királykisasszonyok, szegénylegények, cigány purdék – küzdenek meg a sorssal oldalról oldalra, mégis a keserűség az úr a sorok között. A valóság. Mert a szereplők, bújjanak akármelyik klasszikus mesefigura bőrébe, körülményeik, tetteik révén mindennapi figurák. Igyekeznek egyről a kettőre jutni, aztán vagy révbe érnek, vagy nem. Ha nem adatik meg nekik a boldogulás, akkor magukban kereshetik a hibát, ha megtalálják, ami után kutatnak, hosszasan, keményen, sebeket adva és kapva kell megküzdeniük álmukért.
Ami pedig a zöld disznó meséjét illeti, talán jobb is, hogy nem hallhattam. Ha nagyapám ismerte volna a kalmár legkisebb lányának esetét a mocskos, maszatos, kancsal, borgőzös állattal, és még el is meséli, aligha lett volna nyugodtabb az álmom.
Nem mintha Jancsi és Juliska történetéből nem lehetne kasszasikert hozó rémfilmet forgatni.
(Móricz Zsigmond: Az ezüstkirály sípja. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 2480 forint)

Egyetemi élet és világháború
Viczián János monográfiája
Hanthy

A Diákélet és diákegyesületek a budapesti egyetemeken, 1914–1919 című kiadványt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára adta közre. Tudományos mű ez, amolyan hasznos és nélkülözhetetlen segédanyag, amely nélkül jó lelkiismerettel nem készülhetne lexikon, történeti monográfia a korról és a témáról. „A szakirodalomban a magyar társadalmi élet figyelemre alig méltatott formái az egyetemi és főiskolai diákegyesületek. Ezeket egy-egy tanintézet hallgatói alakították diákjóléti, művelődési-önképző, hitbuzgalmi, sportot vagy szórakozást biztosító jelleggel” – írja bevezetőjében a szerző, Viczián János, aki lankadatlan szorgalommal és kitartással gyűjtögette össze levéltárak maradványaiból e kötet anyagát.
Az egyesületi élet, a civil társadalom e fontos szelete iránt engesztelhetetlen haragot táplált a magát demokratikusnak valló, ám minden egyéni és csoportos kezdeményezést üldöző kommunista rendszer. Ezért válhattak ellenséggé az irattárak anyagai: meg kellett semmisíteni mindent, ami a múltra emlékeztetett. Ismerjük: a múltat végképp eltörölni… Mindenestül. Jó és hasznos hagyományaival, hagyatékával együtt.
Viczián János makacs ember. Megkísérli kibogozni a kibogozhatatlant, összegereblyézni a romokból a múltat. Jegyzőkönyveket olvas, iratokat kotor elő a levéltárak mélyéről, évkönyveket, egyetemi kiadványokat böngész végig, elolvassa az egyetemek történetét, a még föllelhető iskolai lapokat, a korszak napilapjait. Így áll össze végeredményben egy háborús időszak diákéletének képe, amelyből megtudhatjuk, miként kezdődött el a nők egyetemi oktatása, hogyan bántak a hadba vonult diákokkal, milyen volt a szemeszter az őszirózsás forradalom és a kommün idején. Igazán mozgalmas öt esztendő. Forrongó világ az egyetemek kapuján kívül és belül. Viczián persze nem történelmi lektűrt ír, hanem szigorú tudományos szabályok szerinti monográfiát, alapos függelékkel, mert tudja, hogy ez a könyv nemcsak az egyetemek és főiskolák történetének földolgozói számára lesz egyszer nélkülözhetetlen, hanem az életrajzgyűjtemények és a szakkönyvek írói számára is. A könyv a Felsőoktatás-történeti Kiadványok új sorozatának második darabjaként jelent meg.
(Viczián János: Diákélet és diákegyesületek a budapesti egyetemeken, 1914–1919. Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Budapest, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Találkozások az ördögrájával
Fotóalbum a nagy kékségről
Szikszai Péter

Bár last-minute úttal egyelőre nem lehet eljutni az Ausztrália közelében lévő Nagy-korallzátonyra, alapos szervezéssel turistaként is megcsodálhatjuk a víz alatti világot. Miután megérkezünk Sydneybe, induljunk tovább a jelzésen északnak, Pápua Új-Guinea felé, ha sietünk, néhány száz kilométer után Port Douglasban elérjük a katamaránjáratot, amely az Agincourt-zátonynál tesz le bennünket. A pontonhídnál balra szálljunk be egy alumíniumcsónakba, majd a korallszirteknél ereszkedjünk a vízbe – persze ne felejtsük el felvenni a búvárruhát!
Bár ilyen könnyű volna! Mielőtt azonban nekikeserednénk, gondoljunk arra, hogy James Cook kapitány, a Nagy-korallzátony felfedezője 1770-ben csupán kezdetleges teleszkóp segítségével pillanthatott a tenger mélyére, és a korallzátony kiterjedését csak hajójának árbockosarából szemlélhette.
Ma már a búvárturisták is jóval többet láthatnak a nagy felfedezőnél a szirtek csodálatos élővilágából, de a National Geographic könyvének segítségével még azok is megismerhetik a Hatos-zátonyt vagy a Cod Hole vidékét, akik nem vállalkoznak a távoli utazásra.
A kötet David Doubilet fotóira épül, aki 25 éve látogatja a Nagy-korallzátonyt. A szerző – nagyon helyesen – nem akarja leírni a leírhatatlant, hagyja beszélni képeit. Ennek ellenére biztosan lesz a könyvnek olyan olvasója, akit érdekelt volna még néhány érdekes történet Duobilet stílusában a tisztogatóhalak filmezésének nehézségeiről vagy az ördögrájával való véletlen találkozásról. Így marad a korallokra való rácsodálkozás, a néhol egy képcsőhibás Colorstar színvilágát idéző tengeri élőlények fölötti ámulat és a kétkedés, hogy „ilyen állat pedig nincs”. A felvételek azonban bizonyítják a tengeri herkentyűk világában nem jártas olvasónak és a búvárzsebkönyveken nevelkedetteknek is, hogy a púposfejű ajakoshal nemcsak létezik, hanem immár azt is megállapíthatjuk, hogy igen bárgyú állatnak tűnik – amolyan „vizesnyolcas”. A barracuda viszont egyszerűen nagyképű, a papagájhal pedig valóban hasonlít madár rokonára – bár nem tud beszélni. Az óriás csillagcsigák spanyol táncosnőkre emlékeztetik az embert, igaz, a mozgáskultúrájuk igen szegényes. A fotók jól dokumentálják a szövegből kibontakozó narancssárga bohóchalak és a tengerirózsa ambivalens viszonyát. De ott vannak a nagy kékség képei repülőről, a tengerfenékről, amelyek igazán fantasztikussá teszik az albumot. Mit mondjunk? Ilyet a Duna Tv akváriumában biztosan nem láttak.
(David Doubilet: A Nagy-korallzátony. Geographia Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 7500 forint)

Fókusz Könyváruház
Szépirodalmi sikerlista

1. Coelho, Paulo: Az alkimista – Athenaeum 2000 1690 Ft
2. Vámos Miklós: Sánta kutya – Ab Ovo 2300 Ft
3. Márai Sándor: Füveskönyv – Helikon 1380 Ft
4. Lawrence, Leslie L.: A vérfarkasok kastélyában – Gesta Kiadó 1198 Ft
5. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – Helikon 1400 Ft
6. Janikovszky Éva: De szép ez az élet! – Móra Könyvkiadó 1390 Ft
7. Janikovszky Éva: Felnőtteknek írtam – Móra Könyvkiadó 1390 Ft
8. Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora – Magvető 2490 Ft
9. Mátéffy Éva: Ruby – Ulpius-ház 2480 Ft
10. Kertész Imre: Sorstalanság – Magvető 1990 Ft