Kreónok jönnek, Kreónok mennek

Nemrégiben előkerestem és újra elolvastam Bradbury klasszikus regényét, a Fahrenheit 451° című sci-fit. Egy rádiós beszélgetés indított erre, melyben oktatási miniszterünk valami olyasmit mondott, hogy a nem is távoli jövőben a kisdiákok meg fognak szabadulni a túlsúlyos iskolatáskáktól, csak valami mobiltelefonhoz hasonló izét kell zsebre vágniuk, aztán az iskolában bedugják a központi lyukba, és már folyik is beléjük a tudomány.

Bradbury egy olyan világról ír, ahol az embereknek már nem lesz szükségük könyvekre, sőt azok birtoklása egyenesen büntetendő. A hatalom szerint untig elég a tájékozódáshoz, ismeretszerzéshez a szobák falát több oldalról lefedő képernyő, amely egész nap ontja a felülről szabályozható tudnivalókat. Ebben a világban a tűzoltók nem tüzet oltanak, hanem lángszóróval, pontosan 451 Fahrenheit-fokon, könyörtelenül megsemmisítenek mindent, ami nyomtatott. De él pár ember rejtőzködve, akik életük kockáztatásával kívülről megtanulják a világirodalom remekeit, hogy egyszer majd átadhassák az utókornak.

Már sikerült megnyugtatnom magam, hogy nem minden sci-fi válik valóra, mikor újra rádiót hallgattam. Azt mondta egy „szakember”, hogy az elmaradott térségek iskoláiban már a most következő tanévben a kisiskolásoknak géppel fogják tanítani az alaptantárgyakat: matematikát, fizikát, kémiát és – nem tévedés – az irodalmat. Azt is hozzátette még, hogy lesz azért ott pedagógus is, ő fogja a gépekbe bedugni a dugót.

A műsor után Bradbury mellett eszembe jutottak azok a hajdan volt tanáraim, akiktől gépek nélkül is rengeteget kaptam: tudást, emberséget, szeretetet. Az 50-es évek közepén a frissen államosított pápai református gimnázium tanári kara akkor még többségében a régiekből állt. Rácz Pista bácsi, aki úgy tudta belénk tölteni a latint, hogy még ma is fújom a memoritereket, pedig nem is tartoztam az eminensek közé. Vásárhelyi tanár úr, akinél még a gyengébbek is értették a fizikát. És a felejthetetlen Lázár tanár úr, Lazi bácsi mély emberi bölcsességgel pontosan tudta, mikor próbálunk puskázni, de azt mondta, hogy a kémiatételek kimásolása a könyvből a tenyerünkbe, majd onnan a táblára már azt jelenti, hogy háromszor is elolvastuk azt a fránya képletet, hát csak megragad valami a fejünkben. Korántsem teljes a lista, de azért megemlítem még egy másik iskolából dr. M. Á. irodalomtanáromat. Gépe nem volt, csak krétája és a tudása. Tőle olyan útravalót kaptam, amit egész életemben használtam, mikor én álltam a katedrán: minden irodalmi alkotást lehet úgy tanítani, hogy felkeltsük a tanulók érdeklődését, csak meg kell találni benne azt a gondolatot, amely legyőzi az időt, évszázadok, évezredek múlva is hordoz aktualitást.

Mert Kreónok jönnek, és Kreónok mennek, kormányok, oktatási miniszterek is jönnek és mennek. Rendeleteik, törvényeik velük együtt tűnnek el a süllyesztőben, de az örök törvény, amit Antigoné vall, megmarad.

A régi művekben ma is érvényes gondolatokat, hasonlóságokat felfedezni egyébként izgalmas játék. Tavaly például a választások után újra elolvastam Orwell Állatfarmját.

Pongrácz Judit, ny. tanár, Budapest