Milosevics semmire sem emlékszik

Megsárgult kép őrzi annak emlékét, amikor Milorad Lukovics Legija, a hírhedt vörös sapkások parancsnoka 1997-ben jelentést tett a kulai laktanyába látogató Milosevicsnek. Csak így tovább, Lukovics! – a szerb vezető ezekkel a szavakkal fogadta a tisztelgést, és régi ismerősként üdvözölte a szalutáló tisztet. A háborúkat megjárt különleges alakulat – Milosevicset körülrajongó – tagjai között voltak Sztambolics volt szerb elnök gyilkosai – már megkezdődött ellenük az eljárás –, de ott szolgált Zoran Djindjics szerb miniszterelnök gyilkosa is, akinek a minap adták át a vádiratot.

Bárki, aki ismeri a rejtélyes múltú „katonaembereket”, azonosíthatta az újból bemutatott felvételeken. Hogy a felsorolt gyilkosságokon kívül még mit követtek el, csak találgatni lehet. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a gyilkosok parancsnokát nevén szólítja Milosevics, s további sikeres munkát kíván neki. Legijának azóta nem sikerült a nyomára jutni, mintha a föld nyelte volna el.
Öt évvel e hírhedt kulai találkozó után az időközben a scheveningeni fogdába költöző Milosevics levelében azt állítja, hogy Legijával sohasem találkozott, akkor látta életében először, amikor az 2001. március 31-én a különleges alakulatok különítményének élén megérkezett letartóztatására. Aki annak a találkozónak a tanúja volt, ugyancsak megerősítheti, hogy a párbeszéd nem vadidegenek között folyt.

A fentiek csak azért érdemelnek említést, mert a felvételek újbóli közlésével az egész ország színe előtt mutatták be, hogy mennyire lehet hitelt adni a nemrégiben még istenített vezér szavainak. Milosevics változatlanul szemrebbenés nélkül hazudik – szóban és írásban egyaránt.

Alighanem sok víznek kell még lefolynia a Drinán, amíg a szerb társadalom kétkedőbb fele is felismeri, hogy mennyi rosszat kapott attól a politikától, amelyet Milosevics neve fémjelez. S hosszú időnek kell még eltelnie, amíg ráébrednek, hogy mit követtek el e politika – vagy ahogyan Milosevicsék mondták, a nemzeti érdekek – nevében. Kijózanítólag hatnak a tanúvallomások – köztük a srebrenicai mészárlást leíró Drazsen Erdemovicsé –, amelyek még az edzett szerb közvéleményt is megdöbbentették.

Vegyük például a B–1054-es számú védett tanúnak a minap elhangzott vallomását. Egy bizonyos Milan Lukics osztaga 1992 nyarán Boszniában egy házba kényszerített mintegy hetven, falujukból elűzött mozlim nőt, gyereket és öreget, majd rájuk gyújtották az épületet. A támadók voltaképpen elevenen megégették áldozataikat. Ketten azonban túlélték a szörnyűséget. Egyikük egy most Hágában tanúskodó hölgy, a másik a fia, aki akkor 12 éves volt. Az anya az ablakon át menekült, ám először a fiát dobta ki. A közeli patak medrében bújtak meg, és folyamatosan hallották a sikoltozást. Családjának hat tagja lelte akkor halálát, az anya a meneküléskor a fiát is elvesztette, s csak hat évvel később találta meg. Addig azt sem tudta, hogy életben maradt-e.
A B–1054 elmondta, hogy mielőtt bekísérték az olajjal lelocsolt helyiségekbe, mindenüktől megfosztották őket. Maguknak kellett egy terítőre kirakniuk értékeiket. „Kétezer márkát és aranyat adtam át. A fegyveresek aztán két fiatal lányt kiválasztottak közülünk, akik később feldúlva, megrettenve tértek vissza hozzánk.” Hogy mi történt velük, sohasem mesélhették el.

Miután a tanú befejezte vallomását, Milosevics kérdései következtek. A vádlott nem kis cinizmussal az iránt érdeklődött, hogy a tanú tudja-e, ki döntötte le a híres szerb író, Ivo Andrics szobrát. Miután Richard May bíró figyelmeztette a védelmét maga ellátó Milosevicset, hogy ennek semmi köze az ártatlan civilek megégetéséhez, a vádlott csak annyit válaszolt, hogy Szerbiának sincs köze az eseményhez. Ám közben meg is kérdőjelezte a vallomás hitelességét. Hogyan lehetséges – tette fel a kérdést az egykori vezér –, hogy erről annak idején senki sem tudott, hiszen Bosznia nincs a világ végén.

A hágai ügyészségnek még 60 munkanap áll rendelkezésre felsorakoztatni a bizonyítékokat a vádlott bűnösségére. Még mintegy száz tanú jelenik meg a bírák előtt. Eddig a vád 216 tanúját hallgatták meg. Az év végéig kellene befejeződnie a bizonyítóeljárásnak, majd rövid szünet után a vádlott kap alkalmat, hogy beidéztesse a védelem tanúit. Az ítéletre tehát még várni kell. A legjobb esetben is csak valamikor 2006-ban hoz majd döntést a bírói tanács. Remélhetőleg addigra Milosevicshez, Seseljhez és a volt rezsim sok más Scheveningenbe küldött tisztségviselőjéhez csatlakozik Karadzsics, Mladics – és talán Legija is. A találkozó biztosan ismét megható lesz.