Múltba nyúló ellentétek Irakban

Kirkuk térségében immár ismételten robbantak ki zavargások a minap a helyi türkmének és kurdok között, miután a szunnita kurdok eltávolították a várostól körülbelül ötven kilométerre lévő Duz Khurmatu síita zarándokhelyről Ali Reza imám ereklyéit.

Irak lakosságának mintegy 25 százaléka kurd, akik a perzsával rokon indoeurópai nyelven beszélnek, s a méd birodalom óta a térség őslakói. A türkmének esetén az etnikai elnevezés azt jelenti, hogy nem azonosak a törökökkel, és nem oszmán, hanem szeldzsuk eredetűek vagy még régebbiek. Feltehetően az azerbajdzsániakkal egy időben váltak ki a nyugatra vonuló oguz törzsek közül. A XI. század óta folyamatosan említik arab források, hogy Észak-Irakban türkmén közösségek élnek. Az azerbajdzsániakhoz hasonlóan síiták, törzseik részt vettek a qizilbas mozgalomban, majd a XVI. század legelején a Szafavida perzsiai állam megalapításában.
Nyugati központjuk Tel Afar város, a Tigris folyó és a török határ között. Moszul nemcsak a türkméneknek, de az oszmán törököknek is régi központja, akik itt együttesen a lakosság mintegy 40 százalékát alkotják. A városban továbbá nagyszámú kurd, arab, örmény és nesztoriánus szír él, a környező olajmezőkre arabokat telepítettek. A város hovatartozása vitát képezett az Oszmán Birodalom felbomlását követően Irakot igazgató britek és a kemáli Törökország között, amelyben csak 1923-ban döntött a Népszövetség Irak javára.
A török határtól Arbilig nyugat-keleti irányban helyezkednek el a türkmének települései. Sajátos központjuk Arbil, ahol a lakosság túlnyomó többsége kurd. Kirkukban a türkmének a lakosság 40–45 százalékát alkotják, ahol a fellegvárba elzárkózva élnek.
A kurdok és a türkmének között ádáz gyűlölet feszül, amelyet a kurdokat megosztó, a térséget uraló hatalmak mindig jól kihasználtak. Az Oszmán Birodalom törökségükre apellált, a perzsa pedig síita hitükre és arra a tényre, hogy hét qizilbas törzsük hozta létre a Szafavida Birodalmat. A britek a kurd nacionalista törekvések megakadályozására a türkménekből, örményekből és szírekből, asszírokból gyarmati segédrendőrségeket szerveztek. Az 1927-es, Szulajmanija térségében kibontakozott nagy kurd nemzeti felkelést is az újonnan felállított türkmén milíciákkal verették le.
A kurdok az ez év tavaszán Szaddám Huszein megdöntésére indított háborúban igyekeztek semlegesek maradni. Ugyanakkor a törökök félnek szomszédságukban a kurd autonómia megerősödésétől. Ügynökeik és katonáik titokban régóta benn vannak Észak-Irakban. Lehet, hogy ők szítják a közelmúltban kirobbant ellentéteket, azt indikálva, hogy a zavargások eszkalálódásával az amerikaiak vonuljanak be ebbe a térségbe is, és vegyék ki az irányítást a kurdok kezéből. Ugyanakkor az azerbajdzsániakkal rokon, síita iraki türkmének Iránra – ahol rokon törzseik a lakosság jelentős hányadát alkotják, s melynek történelméhez ezer szál köti őket – úgy tekintenek, mint szellemi központjukra. Iránnak is érdeke, hogy ne legyen nyugalom Észak-Irakban, és ma még nem lehet tudni, hogy az iráni héják az iráni államiságra nézve is robbanásveszélyes két lőporos hordó közül – a kurd vagy az azerbajdzsáni (vagyis Irakban türkmén) – melyiket gyújtogatják. Mindenesetre Iránnak alapvető érdeke, hogy Észak-Irakban új front nyíljon, amely leköti az amerikaiakat és aggasztja a törököket. Annál is inkább, mivel az amerikaiak egy másik bizonytalan iráni tartománnyal, Szisztánnal azonos lakosságú Beludzsisztánban végeznek a pakisztáni hatóságokkal közösen műveleteket, és Irakból ide irányították át, s új táborokkal látták el az iráni rezsim ellen küzdő, Mudzsahedin-e Khalq szervezet korábban Szaddám által is támogatott gerilláit. Irán viszont Hekmatiar és az al-Kaida révén Beludzsisztánban a Karzai-kormány ellen újra szervezkedő tálibok megerősödését nézi jó szemmel, kinyitva határait és nem- csak a fegyver-, de még a kábítószer-transzfert is elnézve, amely ellen korábban oly ádáz küzdelmet folytatott. Törökország és Irán érdeke itt találkozik. A törökök ellenpólusként szeretnék a türkméneket a kurdok ellen, míg a harapófogóba került Irán érdeke, hogy sem Irakban, sem Afganisztánban ne legyen rend, és az Egyesült Államok katonai ereje több fronton lekötözve maradjon.
A szerző orientológus