Sírkőmosók

Harminckét esztendő a pályán, ezalatt megannyi opera-előadás és koncert, közülük kétszáznál is több jótékony célú. Operát rendez, tanít és fesztivált szervez. Hinné valaki, hogy húsz éve nem készült idehaza lemeze? Legyen ez a mások gondja. Ő csak megy előre, merthogy a Kos jegyében született.

Ön nemzetközi hírű művész, akit jól ismernek a Metropolitan Operában és a vezető európai dalszínházakban. Koncertpódiumon, színpadon sokat foglalkoztatott énekes, növendékei által tisztelt tanár. Néhány hete politikai állásfoglalásával ország-világ előtt elkötelezte magát a jobboldal mellett. Miért érezte, hogy ezt kell tennie?
– Kérdésével a Fidesz májusi szövetséggé alakulására céloz, de valójában már tavaly áprilisban ott ültem a Kossuth téren a dobogón, azóta köztudott, hogy melyik oldalon állok – egyébként nem szeretem ezt a meghatározást. Elismerem: vannak dolgok, amelyeket vállalni tudok és vannak, amiket nem. Az Orbán-kormány alatt Magyarországon kialakulóban volt egy minden valamirevaló nemzetet erőssé tevő, nemcsak pénztárcájában, hanem szellemiségében, kultúrájában is megerősödött, nemzeti öntudattal rendelkező polgárság.
– A „vesztes oldalon” álló művészeket, közszereplőket nagyon meg tudja hurcolni a sajtó.
– Nem lehet vesztes az az oldal, amelyik jószerivel az ország felét jelenti. Egy választást el lehet veszíteni, kérdés azonban, hogy mik voltak az okai? Kevesebb volt netán a szimpatizáns? Kilencvenöt százalékos részvételi arány mellett is ez lett volna az eredmény? Nem tudni. Azt viszont tudni lehet, hogy a polgári oldal irtózatos szellemi, emberi és gazdasági erő. Szeretnék végre olyan országban élni, ahol a kollégáim nem kérdezik meg tőlem: félek-e. Ez abszurdum! Amerikában bizonyosan nem kérdi meg a republikánus a másikat, hogy fél-e.
– Akkor kijelenthetjük: ez természetes tendencia, hozzátartozik a demokrácia nevű társadalmi játékhoz.
– Hogyne. Arról nem beszélve, hogy mint magánember és mint művész ugyanazt csinálom már harminc éve. Kikérem magamnak, hogy engem bárki rosszabb embernek gondoljon, mint ezelőtt húsz évvel, amikor még nem tudta, hol állok. Miféle morál, miféle emberség az ilyen?
– Aki ismeri önt közelebbről, de az is, aki nem, tudja, hogy következetesen küzd azért, amit vállal. Ez most is „benne van a csomagban”?
– Benne. De nem az ügy miatt. Én ugyanúgy kiálltam a kollégáimmal való viszony, a tanítás, a gyereknevelés és más, akár apró dolgok ügyében is. Túlságosan beleivódik vérlemezkéinkbe a politika; túlságosan átszövi a kultúrát is. Ne szeressem a kollégámat, mert ő a baloldalra szavazott? Ha ő Medgyessyre szavazott, hát most ott van neki Medgyessy. Ám van, aki energiája nyolcvan százalékát arra fordítja, hogy milyen blikkfangosan sértse meg a másikat. Mindennek alapja a kommunikáció. Amikor az emberek már nem tudnak egymással szót váltani, bekövetkeznek a tragédiák. Máskülönben is elviselhetetlen állapotok uralkodnak. Énekes kollégám nyaranta sírkövet mos egy temetőben, hogy el tudja tartani a családját. Ugyanakkor vannak, akik orrhangon, selypítve és pöszögve havonta milliókat keresnek a közszolgálati tévében. Tisztességes ez? Az értékek devalvációját ugye nem kell ecsetelnem?
– Kodály és tanítványai azért tudtak eredményeket elérni, mert évtizedekre előre gondolkodtak…
– Sőt azért is tudták a stratégiát továbbadni, mert anno annak mentén nőttek fel; nem a plazakultúrában és nem a sok esetben drogot terjesztő diszkókban. A világ eltolódott a pénz mindenhatósága felé, a habzsolás irányába. Pedig…
– Ha az értéktisztelők összefognak, lassan, de biztosan előrelendíthető az ügy. Erről is szólnak némely fesztiválok. Például a Linum, amelyet ön kezdeményezett Nagykovácsiban, a lakóhelyén.
– Még csak épült a házunk, amikor egy-két koncertet adtam a templomban. Észrevettem az ottaniak affinitását. Aztán felfedeztem, hogy milyen sok kitűnő művész él ott. Nem lehetett nem élni a lehetőséggel. Az idén negyedszer rendezzük meg a mi kis falunkban a művészeti fesztivált. Nem sok pénzből, ámde nagyon lelkesen.
– Egyesek szerint sok a fesztivál. Mintha nem erre az erjedésre vártunk volna. A kultúrával összefüggésben mit tart a médiáról?
– A kiművelt emberfőket nem lehet az orruknál fogva vezetni. A vezethető buták tömegeit igen. Ezen az oldalon, ahová tartozónak érzem magam, nemcsak szellemi, hanem gazdasági erő is összpontosul. Komoly pénzeket lehetne összeszedni egy olyan médiumra, amelyben a néphülyítés helyett másról van szó. Hogy hogyan, ahhoz nem értek. Abban tudok segíteni, hogy miként lehet az emberekkel megízleltetni az értéket. Persze, mondjuk, befizethetnénk a jobboldal pénzéből, ki-ki amennyit tud havonta, és abból csinálhatnánk egy nem kompromittálható, szakmailag kitűnő televíziós fórumot. De miért kellene ezt tennünk, amikor ott van egy közszolgálati televíziónk, amelynek törvény szerinti kötelessége mindannyiunkat korrektül informálni, nívósan szórakoztatni, nevelni?
– A szenny, ami írásban naponta megjelenik, teljesen megtépázta a sajtó becsületét.
– Rossz minőségű emberek pénzért mindenre hajlandók, bármit kiteregetnek. Amíg van vásárlóerő, ez ellen küzdeni reménytelen. Ahogy mondtam, ki kell nevelni az agyakat… Látta a valóságshow-kban a szekrények polcait? Egyetlen könyv nincs ott. Mit sugall ez a tanulatlannak? Nincs is könyv a világon, ne olvass, menj vásárolni, te gyengeelméjű! Pongónak lemeze jelent meg. Van rá szellemileg alultáplált réteg, amelyik megveszi. Velem a rádió ezelőtt tizennégy évvel készített felvételt. Utoljára húsz évvel ezelőtt Ferencsikkel adták ki egy bakelitlemezemet.
– Az Operában hogyan érzi magát?
– Évadonként tíz előadást énekelek. Én választottam Petrovics Emil igazgatása alatt, hogy szabadúszó leszek. Úgy éreztem, hogy baj lesz a színházban. És lőn. A tíz előadás persze kevés a szakmai színvonal tartásához, ahhoz évi harminc kellene. Egy ilyen intézménynek, amely egy templom, az életem, gazdájának kell lennie a lelkeinknek, mindenkiének, aki benne dolgozik. A színház lelke a művész, akit időnként meg kell simogatni. Jelenleg működik a színház, de működhetne jobban is. Volnának ötleteim. De munkám enélkül is van bőven: hívnak koncertekre, tanítok a Zeneakadémián, ősztől pedig igazgatom a nagykovácsi zeneiskolát.
– Éreztem, hogy tartogat még valamit a tarsolyában. Miért vállalta?
– A hosszú távú befektetés miatt. A vágyam az, hogy az a kétszázhetven gyerek, aki ott tanul, szellemi jómódban nőjön fel. A Linum Juniort is azért rendezzük meg az idén a fesztiválon, hogy a művészettel foglalkozó gyerek érezze: fontos az, hogy ő ügyes a versmondásban, a gitározásban. Ez az egyetlen fegyverünk: hogy ezután Mozartot hallgasson, s ne iszapzenét.