Szabadjegy a múltba

Az emberek kedvelik a változatosságot, mert színesebbé teszi az életüket. Nagyon sokan ennek hatására szervezik nyaralásaikat is: a tavalyi tengerpartot hegyvidékre cserélik, vagy múzeumok látogatására fordítják szabad idejüket. Minden változatnak megvan a maga szépsége, haszna. Ősszel és télen az ember inkább múzeumokat, képtárakat látogat, míg nyáron szívesebben tölti szabad idejét a vizek partján vagy a hegyi fenyvesek között.
Aztán eljön egyszer az az idő, amikor elfárad, és a nemzetközi vonatok és repülőjáratok helyett egyszerűen csak az időgépet választja, és ilyenkor száguldani kezd visszafelé a múltba. Olcsó utazás és tökéletes kényelem: hátradől a karosszékében, behunyja a szemét, és máris az emlékezés gőzmozdonya repíti a múltba.
Ezeknek az utazásoknak nincs menetrendjük, nem kell bőröndöt cipelni, pénzbe se kerülnek, és rendkívül gyorsan a helyszínre repül az ember. Aztán végigmegy azon a macskaköves utcán, ahogy harminc vagy ötven évvel ezelőtt, köszönget jobbra-balra, megemeli a kalapját, régi hangfoszlányokat hall, ó, mily nagyszerű zene! Zongora szól? Megáll egy ablak alatt, elképzeli, hogyan röpdös a kedves keze a billentyűk fölött. Mi is volt a neve? Tompa fájdalmat érez a szívében, miközben a Für Elise hangjai kísérik. Lám, már a nevét is elfelejtette. Csak azt tudja: szőke volt.
Ki merre, hova tart? Ismertem egy idős aszszonyt, aki mindennap elsétált a Városliget egyik padjához, leült és várakozott. Itt adott egyszer találkát a fiúnak, aki elment a háborúba és nem jött vissza. De azért jó így rá várakozni. Erőt kap ettől a várakozástól, és százféle változatban elképzeli a beszélgetést, ami sosem hangzott el közöttük, csak a szívében fogalmazódott és érett meg.
Fél órácskát elüldögél ott a padon így egyedül, aztán nagyot sóhajt és hazaindul. Már ötven esztendeje férjhez ment, két gyereket nevelt fel, de azért titokban eljár arra a régi találkára. Mert elmúlt életének ez volt a legszebb pillanata, és jó rá visszagondolni, felidézni.
Az idősebbek már így barangolják be a múltat, az emlékeket idézgetve.
Hipp-hopp, máris repít bennünket az időgép. Engem ki a bácskai tanyavilágba, szikes legelőkre, ahol nyári szünidőben a teheneket terelgettem. Még a nevüket is tudom a régi, tarka teheneknek, az egyiket Borcsának, a másikat Zsófinak hívták. Asszonyneveket kaptak a gazdától, a nagyapától, aki nekem is kiadta a nyári vakációra járó bért, mint a béreseknek. A kútnak szőke, hűs vize volt, egy kissé édeskés, a hajnalok pirosak voltak, az esték meg tele mesével rablóbandákról, amelyek talán még mindig a tanyák közelében settenkednek, s egy éjszaka majd bekopognak az ablakon. Ha visszagondolok ezekre az éjszakákra, melyeket egy durva takaró alatt töltöttem, még most is libabőrös leszek.
Az is előfordult már velem, hogy negyvenéves távollét után visszatértem egy régi városba, ahová emlékek színes szalagja kötött. Aztán döbbenten megálltam a főtéren. Hiányzott egy ház a régiek közül. Vagy eltűnt egy fasor. Csak nekem tűnt fel. A helybéliek észre sem vették.
Egyszer, emlékszem, a fiamnak meséltem szülőfalum nagy legelőjéről, a csordakútról meg a zúgó nyárfasorról. A fiam megkérdezte: Milyen fasor? Mert ott már nincs fasor, tapasztaltam később. Úgy éreztem magam, mint akit becsaptak, megrövidítettek, mint akinek az álmait lopták el. Mert az a nyárfasor az enyém volt. Hozzám tartozott. Anélkül már a nagy legelőnek sincs varázsa s értelme.
Elképzelem néha, mi lenne, ha valaki egy utazási irodát nyitna, amely lehetővé tenné a filléres kirándulásokat vissza, a gyermekkorba. Hová szeretne utazni, kedves néném? Múzeumokra kíváncsi? Képtárak remekeire? Üzletekre, nagy áruházakra? Mi nem visszük ilyen helyekre. Éttermek terített asztalai sem várják. Hanem a kis sárga ház kapuja, amelyik előtt annyiszor álldogált. Emlékszik még? Visszamehet oda, ahol az első csókot kapta. Bemehet annak a néma mozinak az ajtaján, ahol szerelmes filmeket vetítettek.
Állok a régi, nagy parasztház udvarán, a mama kiált, engem hív. Fánkot sütött. Baracklekvárt csorgatunk rá az apámmal. A toronyban megszólal a déli harangszó.
Ide kérek egy szabadjegyet. A régi udvart szeretném még egyszer látni.