Nem volt semmiféle ráhatásom annak a dossziénak a tartalmára, amely az iraki tömegpusztító fegyverek veszélyére figyelmeztetett – közölte a David Kelly fegyverszakértő halálának okait vizsgáló bizottság előtt kedden Alastair Campbell, a brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatási igazgatója, Tony Blair kormányfő első számú szóvivője.
A BBC rádió egyik riportere korábban azt állította: elsősorban Campbellnek tulajdonítható az, hogy a brit kormány eltúlozta az Irak jelentette veszélyt. A kormányzati dokumentum – amelyre hivatkozva London alátámasztotta az Irak elleni háború jogosságát – egyebek között arra figyelmeztetett: Bagdad negyvenöt percen belül képes tömegpusztító fegyver bevetésére.
Meghallgatásán Campbell elismerte, hogy részt vett azokon a találkozókon, amelyeken megvitatták a dosszié tartalmát, de tagadta, hogy ő javasolta volna annak „bombasztikusabbá” tételét. A szóvivő a dosszié tartalmáért a hírszerzés embereit tette felelőssé.
A mély politikai válságot okozó kérdésben egy felmérés erejéig a közvélemény is hangot kapott. Kiderült: a britek több mint fele nem hisz sem a kormánynak, sem a BCC-nek a David Kelly halála ügyében indított vizsgálattal kapcsolatban. Miközben a megkérdezettek ötvenkét százalékának nincs bizalma sem a kormány, sem a BBC iránt, harminchat százalékuk úgy vélekedik, hogy a közszolgálati rádió és tv megbízhatóbb, mint a kormányzat. A megkérdezettek fele gondolja úgy, hogy a brit kormány szándékosan tupírozta fel a Szaddám Huszein azóta eltávolított iraki elnök tömegpusztító fegyvereivel foglalkozó dosszié tartalmát, hogy ezzel is alátámassza az arab ország elleni katonai beavatkozást támogató álláspontját.
Megint a rezsicsökkentés eltörléséről beszél Magyar Péter szakértője















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!