Tönkreteheti Savariát a lignitbiznisz

Miközben az Európai Unióban a környezet védelme érdekében a megújuló energiaforrások kiaknázását támogatják, nálunk a belépés küszöbén idejétmúlt, korszerűtlen és gazdaságtalan szénerőmű megépítését tervezik az osztrák határ közelében. Ha a tiltakozások ellenére egy szűk gazdasági csoport érdeke érvényesül, Vas megyében egy Balaton nagyságú területen megszűnik az élet.

Még a hetvenes években hozott döntést pártunk és kormányunk arról, hogy a Vas megye területén található hatalmas, egymilliárd-kétszázezer tonnás lignitvagyont kiaknázza. S mivel a nagyszabású terv Ausztria Burgenland tartományát is érintette, éveken át tartó, kooperációs tárgyalások folytak a két ország között. Magyar részről 1980-ban Kapolyi László akkori nehézipari miniszterhelyettes írta alá azt a szándéknyilatkozatot, amely szerint 1988-ban futószalagon megindulhat a lignit szállítása Ausztriába, ahol majd a szénerőmű épül. Már a százhatvanmillió dolláros hitel tekintetében is előrehaladott tárgyalások folytak az akkori osztrák alkancellár és Faluvégi Lajos pénzügyminiszter között.
A terv szerencsére a fiókban maradt, a Vas megyei táj pedig a mai napig érintetlen. Domboldalain érik a szőlő, sajátos hangulatú falvaiban virágzik az élet és a turizmus. Csakhogy mindez újra veszélybe került, mivel a Nógrádszén Kft. bejelentette bányászati szándékát a területen, és pontosító fúrásokat akar végezni. Hogy a cég az engedélyt megkapja-e, arról bíróság dönt szeptember 4-én. Vas megye megúszta a szocialista iparosítást, most mégis ennek a réme fenyegeti, vélik a helybeliek.
Csermely András, Szombathely alpolgármestere elmondja, hogy a város önkormányzata éppen úgy tiltakozik, miként a közvetlenül érintett falvak lakói, hiszen egyrészt a környezetszennyezés, másrészt a várost övező táj rombolása a vasi megyeszékhelyre is hatással van.
– Mégis optimista vagyok, vagy talán naiv, de nem akarom elhinni, hogy ilyen mértékű lakossági tiltakozás ellenére ezt a tervet valaki megvalósítsa. Ez elképzelhetetlen. Képtelenségnek tartom azt is, hogy egy ilyen komoly ügyben az éppen eljáró bíró egy személyben döntsön. Úgy gondolom, itt nem lehet, és nem is lesz bánya – állítja határozottan.
Beleznay László, a Vas megyei közgyűlés alelnöke korántsem ilyen derűlátó, mivel nemrégiben a testület tudta nélkül egy országgyűlési határozat megszüntette a terület kulturális örökségvédelmét. Márpedig, ha ez nem áll fenn, akkor a bíróságnak jog szerint semmi oka arra, hogy elutasítsa a pontosító fúrásokra tett kérelmet. A települések pedig a védettség tudatában nem rendelkeztek a területrendezési terveikben a bányászati jog tilalmáról. Ha a bányatelek-fektetés megtörténik, s a fúrásokhoz a Nógrádszén felvonul, onnan már ki nem veri senki – vélekedik. – Pillanatnyilag se a városnak, se a megyének nincs a kezében fegyver. A bányászatot csak a helyi önkormányzatok akadályozhatják meg, ha módosítják a rendezési tervüket, de ehhez sok pénz kell. Három község helyett a megye állja a költségeket – teszi hozzá.
A lignit előfordulását a területen egyébként már az ötvenes években megerősítették, majd 1970 után ötszáz négyzetkilométerre kiterjedően háromszáz próbafúrást végeztek. Ennek értékelése alapján mintegy harminc-negyven négyzetkilométernyi – az osztrák határon is átnyúló – területen külfejtéssel négy-ötszáz millió tonna lignit termelhető ki. Az akkori szakvélemény szerint a toronyi lignit a nagyegyházi barnaszénhez képest a lényegesen kisebb fűtőértéke miatt, míg a bükkábrányi lignithez képest a nagyobb mélység és a több telep következtében csak nagyobb költséggel hasznosítható. Az 1977-ben íródott szakvélemény arra is kitér, hogy a gazdaságossági szempontokat figyelembe véve „a toronyi lignitbázis erőművi célú igénybevétele csak a bükkábrányi 2500 MW létesítését követően lehetne indokolt”.
Most azonban egészen más a helyzet: a bükkábrányi lelőhely lassan kimerül, új terület után kell nézni. Leporolták tehát a huszonöt évvel ezelőtti terveket. A légszennyező erőmű jókora hitellel épülhetett volna meg Ausztriában, akkori árakon számolva a legjobb esetben is legalább negyven-negyvenöt milliárd forintra becsülték a beruházás hiteligényét. Az elképzelés most is hasonló, éppen csak az nem valószínű, hogy az osztrákok ma is támogatják az ötletet. Sőt a sajtóban megjelent nyilatkozatok alapján Burgenland hallani sem akar egy ilyen környezetszennyező vállalkozásról. Különösen nem akkor, amikor szomszédaink már sokkal inkább a nap-, a szél- és a bioenergia hasznosításának az elterjesztésén fáradoznak. Érdekes a hatalmas vállalkozásba fogó Nógrádszén Kft. tulajdonosi háttere is. A cégiratok tanúsága szerint a kft. negyvenmilliós tőkéjéből húszat jegyez egy Rudolf és Hande nevű, ciprusi off-shore cég, amely mögött a titokzatos Hande Mecbure Cezer és Rudolf Alexander Halada állnak. Hárommillióval szállt be az üzletbe a Black Diamonds Kft.-t alapító Nagy Oszkár és kiskorú gyermeke, a további tizenhétmillió tulajdonosáról nem tudni semmit. Mindemellett egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy a bányaterületen nagy értékű és mennyiségű kerámiaagyag, valamint sóder is található, amely az alelnök szerint legalább akkora haszonnal kecsegtet, mint a lignit.
Szombathely előző polgármestere, Szabó Gábor szerint 2003-ban egy lignitre épülő erőmű ötlete elég morbid, amikor egy német céggel már előrehaladott tárgyalások folytak a szélenergia hasznosításáról.
– Szombathelyen vagy a szél fúj, vagy harangoznak – teszi hozzá magyarázatképpen, mivel Vas megye széltérképén éppen a Pinka-fennsík, vagyis a bányának kiszemelt terület a leghuzatosabb. Így kézenfekvő volna a környezetbarát, sokkal kisebb költségigényű, a számítások szerint nyolc év alatt megtérülő energiaforrás hasznosítása a térségben. A szomszédos megyékben már zajlik is a szélerőparkok létesítése.
A Greenpeace sem hagyta szó nélkül azt, ami Vas megyében készül. Frank Petri szóvivő szerint a lignitre épülő erőmű a környezetre nézve olyan, mintha az ember lángszóróval próbálna erdőtüzet megfékezni.
Az egyik veszélyeztetett község Narda. Polgármestere, Horváth Sándor a Savaria Múzeum igazgatója, muzeológus, így talán az ő rémülete a legnagyobb. Ismer minden követ, sírhelyet, műemléket és még feltáratlan, a föld mélyén rejtőző kincset a környéken. Fáradhatatlanul gyűjti az adatokat, telefonál, nyilatkozik, igyekszik világgá kürtölni a környékbeliek felháborodását.
Térképvázlatokat tesz az asztalra. Az egyik a hetvenes években tervezett bányaterületet mutatja az osztrák határtól Nárai községig. Az akkori vezetők két falu elbontását is tervezték, és a Pinka folyó elterelése is szükségszerű lett volna, de néhány közlekedési út is útban volt. A mai térkép sem sokat változott, csak az uniós jogszabályok tiltják a falurombolást, ezért a bányamezők széle a községek határáig nyúlna.
– A többit majd elintézik a gépek. A zaj, a por elüldözi innen az embereket – vélelmezi a polgármester, aki kész bányaszakemberré képezte ki magát felháborodásában. – Pornóapáti és Felsőcsatár területén akarnak pontosító fúrást végezni. Ha erre engedélyt kapnak, úgy nyithatnak bányát, hogy nem kell versenyeztetni. A helybeliek meg azt sem tudják, mikor adták ki az engedélyt. Újabb rajzokon temérdek kisebb és nagyobb, különböző színű pötty és karika jelzi, hol vannak ókori, római kori és középkori feltárt és feltáratlan régészeti emlékek. Egy fekete vonalka a Katonák útját mutatja. Burg felé ezen közlekedtek a rómaiak, s itt szállították a híres, zöldes színű csatári követ a város és a villák építéséhez. Az érintett települések – Pornóapáti, Narda, Horvátlövő, Vaskeresztes, Felsőcsatár, Dozmat, Torony, Sé, Nárai, Perenye, de tágabb értelemben Ják és Bozsok is – mindegyike az őskortól lakott volt, s ennek számtalan nyomát megtaláljuk. A római korból nagy jelentőségű emlék a Savaria vízellátását biztosító, az Arany-patakot követő vezeték, amelynek csak bizonyos részeit sikerült eddig feltárni Sénél és Búcsúnál. A sé–malomi dűlő őskori, európai hírű, újkőkori és rézkori település nyomait rejti, régészetileg védett lelőhely. De mindez csak egy kevéske ízelítő a sok csodából, amelytől a néprajzkutatók, a muzeológusok, a régészek kincsesbányát, a befektetők meg csak lignitbányát látnak Savaria romantikus dombvidékére tekintve.
Horváth Sándor nemcsak a holtakra és élettelen tárgyakra, az élőkre is gondol: komoly tanulmányok készültek a térség gazdag növény- és állatvilágáról. A listaszerű felsorolásból kiderül, hogy a védett állatok között csak madárból százhuszonöt honos a vidék erdeiben és mezőin, s még tizenötfajta fokozottan védett is akad. Ezenkívül még tucatnyi ritka bogár, kétéltű, hüllő- és emlősfaj él a vidéken.
A megyeszékhelyet elhagyva az út bal oldalát kell figyelnünk: ki tudja, meddig gyönyörködhetünk a dimbes-dombos tájban. Narda felé tartva megállunk Toronynál, ahol Joó Imre polgármester megmutatja a köztérre kiállított s a közelben évekkel ezelőtt bezárt bánya utolsó csilléjét. – Amikor a még megmaradt vájatszakaszt is végleg lezártuk, ezt a csillét még kimentettük. Rendbe hozattuk, és most itt áll; s remélem, errefelé soha többet nem lesz bányászat – mosolyog bizakodva.
Narda egyáltalán nem hasonlít semmilyen más hazai településre, de még a környéken is különleges. És nem csupán azért, mert Árpád-kori földvárral és középkori templommal dicsekedhet. A község főutcáján az előkerteket nem csúfítják kerítések, az út két oldalát összefüggő pázsit szegélyezi, amelyet formásra nyírt bokrok és gondozott tuják díszítenek. A szomszédos Felsőcsatárra érve a borpincék és présházak hamisítatlan borvidékre utalnak. Ám a muzeológus a község határában egy dombra mutat.
– Itt különleges, középkori halomsírokat találtunk. A dombon túl azok a fák már Ausztriához tartoznak.

Goják Sándor fogadója a vas-hegyi borút egyik fontos állomása. Ám Goják úr nem csak a házi készítésű szalámikról, kolbászokról, sonkákról és egyéb, fatálon kínált finomságokról, különleges, saját pincéjéből származó borairól híres. Pár éve, a fogadója fölötti dombon, az értékes szőlőtőkék szomszédságában, egy tisztáson létrehozta a Vasfüggöny Múzeumot. Fényképeken és tárgyi emlékeken kívül egy valamikori határőrtorony kicsinyített mását is megépíttette, és ma már csak jó játék átkelni az „aknásított” határsávon. A dombtetőn szépen felújított, XVIII. század eleji, huszártornyos kápolna, természetesen csatári kőből készült lábazattal. És lenyűgöző a kilátás a környékre, az apró településekre, az elmaradhatatlan templomtornyokra. Innen szemlélve már nem térkép e táj. Szívet melengető a látvány. Az emberi pusztításnak semmi nyoma, a gondosan művelt földeket erdők foltjai tarkítják. És ahogy errefelé mindig, most is fütyül a szél, illatos, friss levegőt hoz magával. De meddig? Horváth Sándor Narda felé tereli tekintetünket.
– Ott akarják felépíteni az erőművet, arra lenne az egyik külszíni mező, ahonnan futószalag szállítaná a lignitet. A szél meg a port. Az utakon nehézgépjárművek dübörögnének, és pár éven belül csak egy nagy, kivájt lyuk tátongana ennek a tájnak a helyén – mutatja be szemléletesen a nem kívánt esetleges jövőt.
Goják úr harminc éve nősült erre a vidékre; otthonra lelt, szereti ezt a tájat, a szőlőt, s most már a fogadóját is. Az eldugott kis falucska még eldugottabb, a nádtetős, fapados, „csak” hidegtállal szolgáló fogadóba mintha az égből pottyannának a vendégek. Soha nem üres a ház.
– Ha ezt a bányát megcsinálják, szedem a sátorfámat, és elmegyek innen – vonja meg a vállát Sándor úr.
– Dehogy mész! – rivall rá kedvesen a szomszéd falu, Narda polgármestere. Nem lesz itt bánya, arról teszünk.
És ehhez kétség sem férhet, hiszen a civil szervezetek már eddig is hallatták hangjukat. Az egykori szombathelyi polgármesterről elnevezett Éhen Gyula Kör, a Szövetség Szombathelyért Egyesület, a Polgári Összefogás Szombathelyért szervezett eddig spontán tiltakozásokat, de a napokban megalakult a Vasi Lignitszelídítők Egyesülete is, amelynek szinte napról napra megduplázódik a tagsága. Gombás Endre önkormányzati képviselő, tanácsnok, a Szövetség Szombathelyért Egyesület elnöke roppant elszánt, s már nemigen hisz senkinek.
– Nem olyan régen itt járt Csehák Judit egészségügyi miniszter, aki itt találkozott osztrák kolléganőjével. Lehetőségünk volt megkérdezni tőle, hogy a magyar kormánynak mi az állásfoglalása ebben az ügyben, akar-e lignitbányát és szénerőművet Vas megyében. A miniszter számított a kérdésre, és határozottan közölte, hogy a kormánynak nincsenek ilyen szándékai – meséli. – Márpedig anélkül ekkora beruházást végrehajtani, ilyen mérhetetlen hitelt felvenni képtelenség. Hát kíváncsi leszek, ki mond igazat.
Mindenesetre augusztus 30-án már a részben a különböző civil szervezetek tagjaiból a lignitbánya ellen létrejött egyesület szervezi az első tiltakozó megmozdulást a nardai focipályán. A tervek szerint a vidékről származó tudósokat is meghívnak, különböző szakemberek tartanak majd előadást a lignitkitermelés, a külszíni fejtés, a szénerőművek okozta környezeti ártalmakról, a kitermelés után hátrahagyott, soha be nem gyógyuló tájsebről, a beláthatatlan következményekről. A Vas Megyei Közgyűlés pedig ezen a napon szintén Nardán tart rendkívüli ülést, amelyre meghívják a terület parlamenti képviselőit, és törvénymódosításra tesznek javaslatot: azt szeretnék elérni, hogy állítsák vissza a vidék kulturális örökségvédelmét. Sokan jönnek Burgenlandból is, hogy együtt emeljék fel szavukat egy olyan terv ellen, amely sem a természeti értékekre, sem az ott élő emberek egészségére és lakókörnyezetére nincs tekintettel.
– Az európai uniós csatlakozás idején ennek a bányanyitásnak különös üzenete volna. Elárulná, merre is tart Magyarország – állapítja meg Gombás Endre.