Üvegzsebesek

Gyurcsány Ferenc zseniálisan képviselte cége érdekeit, amikor tízéves részletfizetési kedvezménnyel kihasított magának egy jókora vízparti ingatlant a balatonőszödi kormányüdülőből. Ennél nagyobb eredményt csak akkor könyvelt el a cége, amikor a kormányzat visszabérelte tőle a vízparti villát. Gyurcsány cége kiadási oldalon, költségként könyvelte a lízingdíjnak nevezett kamatmentes hitelek törlesztésére fordított pénzt, és bevételként az üdülőért kapott bérleti díjat. De legalább sportszerűen elismeri: 70-80 millió forintot hoz neki a konyhára a kilenc éve nyélbeütött üzlet.
Gyurcsány szerint ez a privatizációs ügylet szokványos volt az eredeti tőkefelhalmozás első éveiben. Gyurcsány szerint ilyen módon szerezhették az első milliókat, százmilliókat, később milliárdokat azok, akik közel voltak a tűzhöz. A hajdúszoboszlói egykori párttitkár, Medgyessy Péter barátja érdekében még tovább is fejlesztették a technikát. Az innovatív megoldás lényege: egy tőkeerős állami cég belép a kedvezményezett kft.-be, tőkét emel, a hitelképessé tett céget kistafírozzák állami hitellel, adókedvezménnyel kedveskednek neki, ellátják állami megrendeléssel, majd az állami cég nevetséges áron kiszáll az üzletből.
Igaza van Gyurcsánynak, szokványosak voltak e megoldások, és talán nem is sértették a törvényt. Csak az erkölcsöt.
Amikor Gyurcsány előbújt Medgyessy háta mögül, és kormányzati tényezővé vált, felhánytorgattuk neki, hogy az anyósa elnökölte állami bank hiteléből szerezte meg a Mosonmagyaróvári Timföldgyárat is. A miniszter ismét sportszerű volt, nem mutogatott a zavarosban milliárdossá lett társaira, nem vágta a képünkbe, hogy ezt a privatizációs technikát az MDF-es Széles Gábortól leste el.
Amikor a szakszervezeti üdülővagyont az üvegzsebű szakszervezeti vezetők szemhunyása mellett zabrálták, amikor a munkások érdekvédői a parlamenti széksorokból, képviselői fizetéssel az üvegzsebükben szemlélték a tömeges elbocsátásokat, sokan váltak milliárdossá az állami vállalatok romhalmazain a végkiárusítások, a felszámolások során. Pedig a termelőgépek, ingatlanok kótyavetyéjéből sokszor az elbocsátott dolgozók végkielégítésére se futotta. Ezekből az elbocsátott dolgozókból alakult ki aztán a kényszervállalkozók százezres tábora, amelyre több figyelmet fordít az APEH, mint a vecsési számlagyárra vagy a gyaníthatóan magyar állampolgárok tulajdonában lévő off-shore cégek szerepére a honi gazdasági életben.
Többéves cégbírósági kutakodásaim tapasztalata alapján állítom: egyetlen kényszervállalkozásban sem találtam tulajdonosként eddig egyetlen adóparadicsomba bejegyzett céget sem, amely szakmai, befektetési vagy adókikerülési tanácsokkal látná el a társaságot. Ilyen – adófizetési kötelezettség alóli kibújást segítő – off-shore cégeket csak ama honi milliárdosainkat kitermelő cégcsoportokban találtam, mint amilyen az MSZP közeli Altus-, Wallis-, Bankár- vagy Arago-csoport.
Könnyen belátható: az Országgyűlés bizonyára nem így képzelte a közteherviselést. Ideje hát, hogy üvegzsebes kormányüdülő-tulajdonos Gyurcsányék példamutatása alapján a munkásosztály is a paradicsomba, de legalábbis adóparadicsomba menjen. Egy budapesti tanácsadó cég közreműködésével – akár csoportosan is – igen gyorsan be lehet jegyezni egy off-shore céget például Luxemburgba. Egy budapesti képviselettel megoldható a munkabér megkímélése az adóhatóságtól – törvényesen.
És akkor jöhet az adónyilvántartást kopíroztató László Csaba pénzügyminiszter a szocialista közpénzügyekben üvegszemű Keller Lászlóval meg az APEH-hal együtt. Valóban üvegzsebet találnak majd, üresen. Adóparadicsomi állapot lesz. A luxemburgi adóra váltó polgárok zsebében több pénz marad. És kibérelhetik akár Gyurcsány nyaralóját is.
Talán akkor politikusaink átveszik még egyszer az igazságos közteherviselésről meg a társadalmi normákról tanultakat.