A tudománytörténetben kirajzolódik egy sajátos magyar jelenség, amelyet a következők jellemeznek: a népesség számához viszonyítva igen sok magyar tudós ért el kiemelkedő eredményeket a XX. századi természettudományban; ezek az eredmények a természettudományok markánsan újszerű ágaiban születtek; a kiemelkedő eredményeket nagyobbrészt külföldön érték el; kezdeti impulzusaik, szellemi alaptőkéjük mégis Magyarországról származott; külföldön élve többé-kevésbé laza, de jól definiálható csoportot alkottak, amelyet kiterjesztettek az itthon élő, kevésbé ismert tudósokra is.
Manapság a kutatók nagy része csoportoknak tulajdonítja a nagy eredményeket. Még a legnagyobb felfedezéseknek is csaknem minden eleme létezett már az eredmény megszületése előtt. A teljesítmény elsősorban annak a felismerését jelenti, hogy a meglévő részek egy korábban észre nem vett egész alkotóelemei. Hevesy György a kémiai analízis és a radioaktivitás terén számtalan, mások által létrehozott ismeretet mozgósított, amikor megtalálta a nyomjelzést, Wigner megértette a már kész matematikai csoportelméletet, és fölismerte kvantumfizikai alkalmazhatóságát.
A magyar tudósok egymással fenntartott szoros kapcsolataik révén önálló csoportként viselkedtek. Együttműködésüket szervezet nem szabályozta, laza, informális hálózatot alkottak. Ennek magva nem Magyarországon, hanem Berlinben alakult ki Polányival és Szilárddal a középpontban. Lényege a folytonos kommunikáció, a vitatkozás tudományos, politikai és köznapi ügyekről. Hogy ez Polányi laboratóriumában, Szilárd lakásán vagy éppen Einstein statisztikus mechanikai szemináriumán zajlott, az nem számított. Természetesek voltak ezek a kötetlen eszmecserék, hiszen ilyenkor pesti életüket folytatták, az informális körökbe szerveződés itteni szokását. Ilyen volt például a Galilei-kör, a Társadalomtudományi Társaság, a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesülete vagy Polányi édesanyjának híres értelmiségi szalonja. A társaságok, kávéházak pompás teret szolgáltattak a nagyban zajló világmegváltás, filozófia, politika, művészet, tudomány, üzlet, barátság és szerelem számára. Mi sem lehetett természetesebb a Zürichben tanuló Neumann-nak vagy a Lipcsében dolgozó Tellernek, a Breslauban doktoráló Kürtinek, mint az, hogy ha Berlinbe vetődött, csatlakozzon ott élő társaihoz, belépjen a „hálózatba”. A csoportnak belső koherenciát biztosított, hogy tagjai gondolkodásában számos közös vonás létezett. Ezek magyarországi gyökereikre vezethetők vissza.
A magyar tudósok tágas elméleti perspektívából közelítették meg a tudományos feladatokat, amit megkönnyített kiemelkedő matematikai képességük. Ez nemcsak Neumannra és a matematikusokra volt jellemző, hanem Wignerre, Tellerre, sőt a mérnököknél Kármánra és a közgazdász Harsányira is.
Az elméleti beállítottság mellett meglévő gyakorlatiasság összefüggött azzal, hogy a csoportból meglepően sokan végeztek kémiai stúdiumokat, illetve műszaki egyetemet. A kémia azért volt gyakorlatibb, mint a fizika, mert a kémiában már az ismeretek szintjén is összekapcsolódik a tisztán tudományos megközelítés az ipari, sőt az üzleti tevékenységgel. Éppen ez az oka annak, hogy a kiváló matematikus, spekulációra hajlamos fiatalok a kémiára adták fejüket. A magyar családok helyzetmegítélése azt sugallta, hogy tehetséges fiaikat a kémia vagy más gyakorlati (orvosi, mérnöki) területek felé irányítsák. Már a század elején kételkedtek Magyarország politikai, gazdasági jövőjében. Úgy gondolták, célszerű olyan fejben hordható tőkével rendelkezni, amely külföldön is hasznosítható: megélhetést is ad, de az intellektuális igényeket is kielégíti.
Külföldön a magyar tudósok bevándorlókként jelentős versenyhátrányban voltak a helyben nevelkedettekkel szemben. Számukra a modern tudományterületek a nyíltabb verseny lehetőségét kínálták. A csoport tagjai tehát a modern szakterületeken (radiokémia, biokémia, röntgen-szerkezetvizsgálat, kvantummechanika, magfizika stb.) érték el legfontosabb eredményeiket. Ezek példátlanul gyors fejlődése óriási versenyt idézett elő. A fellendülő területek mindig több lehetőséget kínálnak az új eredmény elérésére, mint a klasszikus diszciplínák, így hamar lehetett tudományos hírnevet szerezni, és esélyt egy jó állásra az erősen hierarchizált német tudományos rendszerben, később Amerikában.
Többen értek el kiemelkedő sikereket szakmájuk igen különböző ágazataiban, kivált a matematikusok és a fizikusok. A vegyész Hevesy elsőrangú eredményeket mutatott föl szervetlen kémiában, fizikai kémiában, analitikában, geokémiában. Polányi foglalkozott kolloidikával, közgazdaságtannal, röntgenkrisztallográfiával, reakciókinetikával. Sokan szakterületüktől távoli tudományágakban is igen eredményesnek bizonyultak: például Szilárd a biológiában, Hevesy az orvostudományban. Többen vonzódtak különféle művészetekhez.
Szinte minden intellektuális probléma megoldása iránt szenvedélyesen érdeklődtek a magyar csoport tudósai. Pólya és Lakatos magát a problémamegoldást fő kutatási témái közé sorolta. De ha minden probléma érdekes, a fontosságuk szerinti sorrendbe kell állítani őket. A sorrend meghatározása filozófiai, világnézeti elkötelezettség függvénye. Lénárd, Wigner, Teller vagy Szent-Györgyi a saját szakmájával kapcsolatban fogalmazott meg filozófiai reflexiót. Gábor Dénes, Orowan (Orován Egon), Szilárd és Szent-Györgyi a társadalom jövőjét fürkészte nem kevés aggodalommal. Pólya és Harsányi komoly filozófiai stúdiumok után fogott filozófiai munkásságba. Polányi és Lakatos viszont az aktív filozofálás felé fordult, és kiemelkedő eredményeket ért el műveivel. Többségük a tudomány és a tudósok társadalomirányító szerepét hangoztatták. Szerintük a tudomány eszközeivel minden probléma elvben megoldható.
Ez a sokoldalúsággal és filozofálási hajlandósággal összefüggő vonás tette közismertté a csoport több tagját a széles publikum előtt is. De csak a politizálási igényük volt közös, a nézeteik nem. Igaz, Lénárdot és Lakatos bizonyos korszakát kivéve minden tagot jellemzett a totalitarizmusellenesség, ami a legmarkánsabban a második világháború alatti tevékenységükben nyilvánult meg.
A sokoldalúság, az igény minden probléma megoldására, a világmegváltó filozofálás és a szaktudósoknál szokatlanul intenzív politikai aktivitás jellegzetes magyar értelmiségi tulajdonság. A modernség és a sokoldalú műveltség még a konzervatív családokban vagy személyek számára is természetes követelmény, sőt életmód volt a századforduló Magyarországán, főként Budapesten. Ez összefüggött Budapest látványos fejlődésével és modern szellemi életével, a mozgalmas és igényes sajtóval, a kávéházakban folyó politikai vitákkal, a léhaság és komolyság, vicc és elmélyültség keverékével, azzal a nyitott, frivol világgal, amelyet a kozmopolita metropolis teremtett.
Három, önmagában is bonyolult történeti folyamat összjátékával magyarázhatjuk a magyar tudós zsenik sikereit. Míg a század elején éppen az iparhoz való közelsége miatt a kémia volt a vezető tudomány, ezt a szerepet fokozatosan átvetette a fizika, majd a biológia. Közben mindhárom diszciplína gyökeresen átalakult. A fizika elszakadt a mechanikai szemléletmódtól: a műszerek működését, az eredmények értelmezését, az adatok értékelését és egész gondolatrendszerét egyre inkább csak az absztrakt matematika nyelvén tudta kifejezni. A kiemelkedő elméleti készség, a kiváló matematikai tudás és képesség egyenesen kitárta a csak nagyon kevés tudós számára befogadható új gondolatokra nyíló kaput. Ez a tudománytörténeti környezet és a merőben új ágazatok születésekor támadó versengés otthonos helyzetet teremtett a magyarok számára.
A modern tudomány másik jellegzetessége, hogy egyre növekvő szerepet játszik a gyakorlatban: kezdetben főként az iparban, majd a mezőgazdaságban, később egyre több területen. Az elektrotechnikából és a szerves vegyiparból kiinduló folyamat a bennünket foglalkoztató időszak során az atombomba elkészítésében kulminált. Mára szinte minden jelentősebb piaci siker az áruban foglalt tudás értékétől függ. Márpedig a magyar tudósok gyakorlatiasan is tudtak gondolkodni. Legalábbis ezt mutatják az atombomba előállítása terén elért eredmények, Szent-Györgyi C-vitaminja, Hevesy radioaktív nyomjelzése, Neumann számítógépe, Gábor Dénes holográfiája vagy Kármán szuperszonikus repülői.
Sokan a magyarországi iskolák kiválóságából vezetik le a magyar tudósok sikereit. Valójában ezek a gimnáziumok annyira mégsem voltak jók, hogy megmagyarázzák a jelenséget. A gondolkodásbeli sajátosságok általánosabb vonásokat mutattak, hogysem valamely szaktárgy iskolai oktatásához lennének köthetők.
Nem látszik kielégítő magyarázatnak az sem, hogy a jelenséget a zsidó szellemi hagyománnyal magyarázzuk csupán azért, mert a csoport tagjainak többsége történetesen zsidó volt. A magyar jelenség szerintem nem csupán a zsidóság, hanem a magyarországi polgári középosztály történetével hozható összefüggésbe. Erre az osztályra hárult a XIX. században szükségessé váló modernizáció számtalan gazdasági és jogi feladata. Ám ez az osztály nem a hagyományos magyar (nemesi vagy paraszti) osztályokból verbuválódott. A fokozatosan liberalizálódó gazdasági és jogi lehetőségeket megragadták a nem hagyományos magyar osztályokhoz tartozók: zsidók, németek, szerbek, horvátok stb. Ők váltak néhány évtized alatt a társadalmi élet legdinamikusabb szereplőivé. Tehát nem a zsidó vallási hagyomány vagy az ennek tulajdonított speciális gondolkodásmód rejlik a jelenség mögött, hanem a társadalmi hierarchián nagy energiával fölfelé mozgó, szekularizált vagy szekularizálódó, a magyarsághoz asszimilált vagy asszimilálódó középosztály mentalitása. Ehhez járult az ösztönző többkultúrájúság, a társadalmi, gazdasági fellendülés, az élénk kulturális háttér és a családi, iskolai és iskolán kívüli neveltetés.
A tudománytörténeti magyar jelenség lényeges eleme a külföldi érvényesülés. A tudósok Magyarországon aligha láttak volna neki az atombomba kifejlesztésének vagy a számítógép gyártásának. Aligha találkoztak volna olyan feladatokkal, amelyek egyszerre hozták volna mozgásba a felsorolt intellektuális vonásokat. Márpedig a sikerek alapvető eleme volt, hogy a Magyarországról hozott szellemi muníciót korszakos feladatok megoldására használhassák fel. Az elvándorlás juttatta a tehetségeket a centrumba, azaz a kiemelkedő kutatási eredményekhez szükséges anyagi, emberi és intézményi feltételek közé.
A magyarországi kultúra óriási eredménye, hogy sikerült olyan tudósokat produkálnia, akik a centrumban is meghatározó szerepet tudtak betölteni. A magyar jelenség egyik komponense, a hálózatképzés fontos tanulságot rejt magában. Amikor a magyarországi tudósközösség egyértelmű veszteségnek tekinti, hogy legnagyobb tehetségei elvándorolnak, érdemes lenne mérlegelnie annak jelentőségét is, hogy az elvándorlás nyomában kiépülő hálózat a legközvetlenebb csatornán keresztül juttathatja haza a külországokban képződött tudást, a szervezeti és szemléleti mintákat, s tág teret nyit a centrumhoz fűződő, ezer előnyt nyújtó tudományos kapcsolatoknak.
A fenti szöveg a szeptember 15-én elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
Az előadás megtekinthető szeptember 21-én (vasárnap) 13.25-től az MTV-n, valamint 23.55-től az M 2-n.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása szeptember 22-én 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!