A mulandóság tapasztalata

Minden pillanatban újjászületni. Negyedóránként újrakezdeni az életet, réveteg belenyugvással, újból és újból tapasztalatot szerezni a létről, az elmúlásról, amely számodra nem létezik. Mert nincs memóriád, nincsenek emlékeid, szerfölött súlytalanul lebegsz – a Novo amnéziás főhőse időtlenül él. Kik belébotlanak, ezt szeretik benne.

Fintorokat mosollyá változtatni, bánatosan keserű vígjátékot írni, az iróniát marékkal a mondatokba szórni – mint mondja, ilyesmi töltötte meg az író, Christophe Honoré alkotással töltött hónapjait. A Novo francia rendezője, Jean-Pierre Limosin Honorét bízta meg az irodalmi alap megírásával, aki saját lelki válságának rezdüléseit, önmarcangolását: a haragot és a bosszút, a fájdalmat és a keserűséget, a lágyságot és a megbocsátást főzte, keverte bele a műbe, hadd forrjon egységes egésszé a bukott szívek szilánktengere.

Mindennek a magvát a súlytalanul sodródó, memóriazavarodott férfi köznapjai adják. Graham, aki egy baleset miatti sokk következtében elvesztette emlékeit, mindöszsze tíz percen keresztül képes viszszaemlékezni arra, ami körülvette; csak megy, tájékozódik, ismerkedik mindennap újra ugyanazzal az utcával, emberrel. Nem törődik saját létezésével, együgyű beletörődéssel bólint rá mindenre, amibe a különös köznapok kényszerítik. Szeretik, használják a nők. Nemcsak, mert nincsenek régről felbuzgó emlékei, nincsenek hegedetlen sebei, de azért is, mert ők sem, senki sem válik Graham életének részévé. Vágycseppek festik meg a tízpercenként újraélt pirkadatot, az erotika íze járja át a folyamatos jelent. A nők, akik Grahamet megszerzik, az elmúlás érzetétől, a megszokás nyomorúságától és a furdaló lelkiismerettől mentes testiséggel ölelkeznek. Használják, hogy aztán eltűnhessenek, és mindig újszerűként jöhessenek vissza jóképű, lebegő áldozatukhoz, akinek mindennap a kezdet napja, minden alkalom az első.

Akkor aztán eljön Irene. A gyönyörű, szeretetéhes nő, hogy szerelemből felajánlja Grahamnek: visszaszerzi a lét súlyát, a mulandóság tapasztalatát. Mindazok, akiknek csak eszköz a lebegő férfi, meg akarják akadályozni a kibontakozó szerelmet, de a lassan viszszatérő emlékek hatására Graham megérzi a súly bizsergető terhét, rájön, hogy véget kell vetni a bárgyúságnak. Felbukkan a feleség és a gyermek, átéljük a baleset pillanatát, hiszen a múlt ismerete szükséges. „Mert annak köszönhettünk minden szükséges tapasztalatot, a legbénítóbb tapasztalatot is, a mulandóságét. Az elvesztett idő miatt érzett fájdalomnak egyetlen gyógyszere van: értelmét ismerni annak az időnek” – írja Siegfrid Lenz Honismereti gyűjtemény című hömpölygő regényében.
Tengerparton ér minket a film vége. Szél fúj, hideg éjszaka van, amikor a gyermek megtalálja, és Novónak nevezi apját minden észszerűségtől mentesen, Graham felismeri őt, végre híd ível jelen és múlt között. A férfi megérzi, el kell szakadnia múltbéli feleségétől, hogy szabadon szerethesse azt, akinek visszanyert életét köszönheti. Emlékezetét visszanyerve most már szándékosan felejti el múltját, hogy új életet kezdhessen. Szerelme a jövőbe ível.