Rádiófrekvenciát szerezni Magyarországon nem pályázat kérdése. 2001 októberében az Autóklub tulajdonában lévő, közlekedési információkat és zenét sugárzó rádióadóban meghatározó részesedést szerzett egy, a Dunaholding első embereként ismert Arató András vezette befektetői csoport, a Monográf Rt. (Arató egyébként igazgatósági tagja a MÁV Rt.-nek és annak a Dunaholdingnak az elnök-vezérigazgatója, amely tulajdonosa a Horn Gyula villáját építő Dom Rt.-nek.) A Monográf Rt. színrelépésekor – amely a rádió alaptőkéjét háromról 145 millió forintra emelte – sejteni lehetett, hogy a baloldal nemcsak a Magyar ATV-re telepszik rá, hanem rádiót is szerez magának. Furcsa, hogy mindehhez a jobboldali többségű, Körmendy-Ékes Judit vezette ORTT ügyesen asszisztált, és engedélyezte a rádió profilváltását.
Komlósi Gábor, a rádió akkori ügyvezetője (aki azóta az MTV Telesportjának főszerkesztő-helyettese lett) az arculatváltáskor kijelentette, hogy a zenei műsorok helyére közéleti műsorok lépnek, és nagy hangsúlyt kapnak a hírműsorok. A Klubrádió vezetősége a hírterület felelősének az Info Rádiótól érkező Bocskay Zsoltot nyerte meg. „Politikailag semleges lesz a műsor” – hangsúlyozta ekkor Komlósi.
Erre olyan neveknek kellett biztosítékul szolgálni, mint Forró Evelyn, Aczél Endre, Obersovszky Péter, Pikó András vagy az azóta kormányszóvivő-helyettessé előlépő Gulyás Erika. Az ismert műsorvezetőket a kitűnő anyagi lehetőségek is vonzhatták, mint Arató Andrástól tudjuk (Magyar Hírlap, 2003. április 29.): „…minőséget csakis minőségi emberekkel lehet elérni, és őket tisztességesen meg kell fizetni.” (Ez is okozhatja, hogy a Klubrádiónak havi tízmilliónál „lényegesen nagyobb” a vesztesége.)
A Magyar Rádiótól műsorával együtt ide igazolt a minőségi Bolgár György is, aki a rádió műsorvezetői-szerkesztői gárdájáról nyilatkozva megkérdőjelezhetetlenül és teljesen hitelt érdemlően jelentette ki a Stop! című internetes lapnak: „Zömünket érték politikai támadások, sokunkat el is bocsátottak már politikai okokból, azonban egyikünknek sincsenek olyan jellegű elkötelezettségei, amelyek megakadályoznák, hogy az újságírás etikai szabályai szerint működő pártatlan, független és tárgyilagos rádiót működtessünk.” Ezt leginkább a 2002-es választások előtti műsorok igazolták. A Klubrádió dolgozói óriási szakmai alázattal munkálkodtak az abszolút pártatlanság megvalósításán, nem kerülve az éles szellemi összecsapások közvetítését sem. Egymásra „uszítottak” olyan független értelmiségieket, mint Gerő András és a még függetlenebb Rév István, hogy vitatkozzanak pró és kontra a Terror Házáról, majd még azt a nem kis kockázatot is vállalták, hogy a MIÉP-ről szóló disputa az elfogulatlan Karsai László és a tárgyilagos Erős Ferenc részvételével szétfeszítheti a stúdiót.
Az elemi erejű vitákat a műsorkészítők nem akarták gyöngíteni az ügyek érintettjei vagy ellenvéleményt képviselő szakértők megszólaltatásával – nehogy a hallgatóság összezavarodjon –, inkább úgy válogatták a stúdióvendégeket, hogy az egyik balliberális legyen, míg a másik SZDSZ-szimpatizáns. Az pedig példaértékű lehet minden médiamunkásnak, ahogy a Klubrádió munkatársai az ideológiai falak szétrobbantásának jegyében megszólaltatták a Geszti Pétertől Lovasi Andrásig terjedő közélet szereplőit, mondanák el, mi a véleményük a Fidesz-kormány négy évéről. Ekkor sikerült olyan mondatokat kicsalni a meghatározó értelmiségiekből, mint hogy: „itt gyakorlatilag polgárjogot nyert »az erősebb kutya b…k« elv, (…) ez kormányzati szinten is elfogadottá vált” (Lovasi); vagy „…ezeknek – akik momentán valamilyen furcsa módon hatalomra kerültek. Újgazdagok, parvenük, műveletlenek, és pancsolnak a rájuk szakadt pénzben” (Péter Vladimir).
A Klubrádió riportereinek szemét bizonyára elhomályosította a médiatörvény, fülükbe meg a panaszbizottság mantraként duruzsolta a szakma etikai szabályait, ezért tompultak el érzékszerveik annyira, hogy egyetlenegy olyan embert sem tudtak soha megszólaltatni, aki ne érezte volna rendkívül rosszul magát a polgári kormány négy éve alatt. Nem akadtak olyan emberre sem, aki örült volna a Nemzeti Színház felépülésének, esetleg ne borzasztotta volna el a Terror Háza egyoldalúsága, ne öntötte volna el szívét jeges rémület a szélsőjobb előretörését látva. A rádió pártatlanságát és zsinórmértékül szolgáló tárgyilagosságát fokozták Mihancsik Zsófia műsorvezető olyan, egyáltalán nem manipulatív közlései, mint hogy 1998–2002 között a Magyar Igazság és Élet Pártja is kormányon volt (Hétzáró, 2002. március 17.), vagy az, hogy ő bizony kimenne tüntetni, ha a Fidesz – győzelme esetén – koalíciós tárgyalásokat kezdene a MIÉP-pel (Hétzáró, 2002. május 5.).
Már ekkor valószínűsíthető volt, hogy Mihancsik Zsófiáról a közeljövőben nem fognak elnevezni polgári kört, viszont a Klubrádió és az MSZP–SZDSZ-kormány közt meglesz a közös hullámhossz.
Medgyessy Péter miniszterelnök is így gondolhatta ezt, mert 2003. március 15-én Szabad Sajtó Díjjal jutalmazta az adót, annak „a demokratikus nyilvánosság megerősítéséért, a hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatásban végzett munkájáért”.
Majd a Klubrádió ez év júliusában a Voltfólió kuratóriumának döntése értelmében elnyerte Az év rádiója címet, bizonyára olyan csöppet sem hamis nosztalgiát ébresztő műsorai miatt, mint az Acélsodrony vagy Az addig jó, míg Kádár él, amelyben legutóbb (2003. augusztus 26.) Pikó András úgy emlékezett meg a régi harcosról, Marosán György elvtársról, hogy azért szerették az emberek, mert „jó szónok volt”; Berecz Jánosról pedig hogy ő volt a 80-as évek „sztárpolitikusa”. De az elsöprő sikerhez hozzájárult a paksi romák kitelepítéséről szóló riportjáért 2002-ben a Másság Alapítvány Tolerancia-díjával jutalmazott Orosz József is, a kitűnő bagdadi tudósító, aki Kovács László külügyminiszter személyes közbenjárására kijutott ugyan Irakba, ám kollégái Budapestről e-mailben küldték neki a háborús híreket, hogy tudósításaiban valami konkrétumot is tudjon mondani. (Oroszról még csak annyit, szerkesztői munkássága hűen tükrözi azt a tendenciát, amelynek célja az MSZP-s botrányok elmaszatolása: a 7-es stúdió augusztus 31-i műsorában a K&H-botrányt illetően már nem „brókerügyről” beszélt, hanem következetesen „Szász-ügyet” emlegetett.)
De a dicsőséglistáról kihagyhatatlan a rádió vezéralakja és „megbeszélő embere”, Bolgár György, aki legutóbb az emberi jogok napja alkalmából vehetett át kitüntetést Bárándy Péter igazságügy-minisztertől.
A Klubrádió tárgyilagosságáról, függetlenségéről és toleranciájáról szóló örömódában csupán egyetlen fals hang rontja az összhatást, mégpedig az ORTT honlapján olvasható tavalyi elemzés. A Krónika pont délben című hírműsort 2002. július 15–21. között vizsgálva az ORTT megállapította, hogy a hírszerkesztők a napi történések öszszeállításakor általában betartották a sokoldalúság irányelvét; hiányosságok a (politikai) pártatlanság területén jelentkeztek, általában a nagyobb kormánypárt javára (míg a Fidesz képviselői egy alkalommal sem jutottak szóhoz a műsorban) (!).
A Klubrádió más műsorairól az elemzés megjegyzi, hogy az egyes hírek tárgyalásakor „a műsorok szerkesztői, összeállítói tendenciózusan, döntő mértékben semleges és kormánypárti képviselőkkel (állami tisztségviselőkkel, hivatalnokokkal) készített interjúkat szerkesztettek műsorba a kérdéskörök kapcsán. A műsorok elsősorban a kormánypártok, ezen belül leginkább az MSZP képviselőit szólaltatták meg. A parlamenti ellenzéki pártok közül kizárólag az MDF szószólói fejthették ki saját hangon mondandójukat az egyes témák kapcsán”.
A dolgozat Bolgár György és a hallgatók műsoráról, a Megbeszéljük-ről pedig kacagtató eufemizmussal állapítja meg:
„Bolgár György bármennyire is igyekezett semleges és tárgyilagos maradni (sic!), a betelefonálókkal folytatott beszélgetéseiben időnként (sic!) olyan megjegyzéseket tett, illetve egyes elfogult megnyilatkozásokat kommentár nélkül hagyott, amelyek pártszimpátiáját sejtették (sic!).”
Ejnye-bejnye. De legalább igyekszik. Kolléganői azonban már nem annyira. Az azóta megszűnt 168 óra című műsorban Szegvári Katalin, aki a Havas Henrik-féle Budapesti Média Intézet tanára is, riportját még a balra húzó – mint azt az idézett elemzés finomkodó kifejezései is jelzik – ORTT is különösen elfogultnak tartotta, és megállapította, hogy az több ponton megsértette a médiatörvényt.
Szegvári ugyan már nem hallható a Klubrádió hullámhosszán, az utána maradó űrt Mihancsik Zsófia tölti ki. Az ORTT panaszbizottsága 2003. július 20-i adását marasztalta el elfogultság miatt, de ennek nem lévén foganatja, a riporter továbbra sem a kérdező szerepét tölti be műsoraiban. 2003. augusztus 31-i műsorában Kéri László felvetésére – miszerint (az MSZP-nek) a fideszes politikára fideszes politikával kell válaszolnia – a műsorvezető azt mondta: „Ellenszenves.”
Valóban az. A tárgyilagosság eme újabb bizonyítéka után már nem meglepő, hogy a korrektség a kulturális műsorokban is jelentkezik. Körülbelül ennyire: egy másik műsorvezető a 2003. augusztus 3-i műsorban Tom Jones popénekesről azt állította, hogy rasszista – a nyakában hordott feszületre utalva –, pedig a megfeszített Krisztust „artistának” nevezte. Az ORTT panaszbizottsága emiatt is elmarasztalta a rádiót.
A Vasárnapi Újság elleni ORTT-hadjárat analógiájára most joggal lehetne elvárni, hogy a testület a Klubrádiót is vizsgálja, ennek ellenére nem kezdeményezett vizsgálatot a rádió ellen. Ehelyett a Műsor-szolgáltatási Alapon keresztül több millió forintnyi közpénzzel támogatja, ráadásul a Regionális sporthírek esetében – egyes jogi vélemények szerint – törvénytelenül. Lapunk már korábban is hírt adott arról, hogy a testület a médiatörvénnyel („A hírműsorszám és az időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszám nem támogatható”) és saját elvi állásfoglalásával („sporthírek sem támogatható”) is ellentétesen, csak ennek a műsornak az elkészítéséhez hárommillió forinttal járult hozzá. Hajdu István a Demokrata 2003. augusztus 28-i számában azt nyilatkozta, hogy „mivel nem kereskedelmi jellegű szponzorációról van szó, jogilag nem támadható a műsorok támogatása”. A médiatörvény szerint azonban támogatásnak minősül az is, ha a műsorszolgáltató pénzbeli hozzájárulásért a támogatóról alkotott képet, illetve annak tevékenységét népszerűsíti, a Klubrádió pedig – egyedülálló módon – a műsora előtt és utána is bemondja az ORTT mint támogató intézmény nevét, vagyis népszerűsíti. Ez így már a támogatás kategóriájába esik, amit a törvény ilyen műsorok esetében nem engedélyez. Ráadásul a testületnek fel kellene hívnia a műsorszolgáltatót a jogsértő magatartás megszüntetésére.
Hajdu a Demokratában augusztus 28-án megjelent interjújában arról beszélt, hogy az ORTT összesen 9,6 millió forinttal támogatja a rádiót, de ez nem felel meg a valóságnak, mert a testület július 2-i határozata szerint a Klubrádió további 6,75 milliót nyert Megbeszéljük az uniót című műsora elkészítéséhez. Kérdés, ha az ORTT ennyi közpénzt ad egy kereskedelmi rádiónak, akkor végre betartatja-e vele a médiatörvényt, és kötelezi-e az adót a kiegyensúlyozott, sokoldalú tájékoztatásra – mint ahogyan azt egyébként is tennie kellene? Vagy hétmillió forintos támogatásáért csak balliberális szakértők mondják el a kormány álláspontját az unióról? És bizonyára az Informatikai és Hírközlési Minisztérium is egy tárgyilagos internethíradó elkészítéséhez ítélt meg a rádiónak 4,5 millió forintot (a rádióknak megállapított legnagyobb összeget), és a pártatlanságáról nevezetes Soros Alapítvány is biztosan azért támogatja 14 millió forinttal a Klubrádió négy műsorát – köztük a rádió parlamenti magazinját –, hogy azokat a médiatörvénynek megfelelően szerkesszék, mert a korrekt rádiót hallgatják sokan.
A Klubrádió azonban mégsem népszerű, és ezen a több tíz milliós anyagi segítség sem segít. Az induláskor beharangozott nagy sztárok – Mester Ákos, Bölcs István, Vitray Tamás – már rég nem dolgoznak a rádiónál. Helyettük műsoraikkal együtt érkeztek viszont a korábbi Est FM riporterei – akik közül néhányan már a köztelevízióba is beszivárogtak –, tehetségüket a Sziget TV című produkcióban mutatták meg a nézőknek Csiszár Jenő oldalán. A Klubrádió szerkesztősége hallhatóan ötlethiányban szenved, műsoraik nagy része a Kossuth rádióra hajaz: Krónika pont délben, Megbeszéljük – ami miatt egyébként a Magyar Rádió pert is indított. A tulajdonosok két év alatt négy ügyvezetőt „használtak el”, köztük Simkó Jánost, aki ma már a Kormányzati Kommunikációs Központ helyettes államtitkára. Bár a médiamitológia szerint „rengetegen telefonálnak be a műsorba”, és szinte minden budapestinek van olyan ismerőse, aki már legalább egyszer hallgatott Klubrádiót, az adatok azt mutatják, hogy a csatorna egy részben állami pénzen fenntartott rétegrádió baloldali szavazóknak. Nagyon érdekes, hogy a mindenre elszánt hirdetőket a gyér hallgatottság nem zavarja, a Klubrádióban bőven van reklám és támogatás is, különös módon még állami cégek is szponzorálnak műsorokat, mint a Magyar Villamos Művek Rt., az Állami Autópálya Kezelő Rt. és a Szerencsejáték Rt. (Csoda, hogy a balliberális lapok eddig ezt még nem tették szóvá.)
A Szonda Ipsos felmérése szerint (a Budapest vonzáskörzetében 2,5 millió ember számára fogható) Az év rádiójának átlag napi elérése 2003 júniusában jóval 100 ezer fő alatt volt – körülbelül ennyien szokták nézni a Budapest TV-n az adáshibát is. E népszerűtlenség mélységesen sajnálni való, mert – úgy látszik – az emberek vagy a Bolgár–Mihancsik-féle minőséget nem kedvelik, vagy a baloldali-liberális tárgyilagosságot. Esetleg most rosszabbul érzik magukat, mint a polgári kormány idején.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
