A válság kormánya

Jelenleg Magyarországon van kormány, és van válság, de ez nem jelenti azt, hogy a hagyományos értelemben vett kormányválság lenne. Ne ringassuk magunkat illúziókba: a kormány parlamenti többséggel rendelkezik, amely változatlanul kiáll mellette, a koalíció együtt van, az utóbbi hetekben kitört kisebb lázongások nemhogy a miniszterelnök helyzetét nem ingatták meg, hanem még a pénzügyminisztériumi szóvivő leváltását sem tudták elérni (legfeljebb azt, hogy ezentúl a helyettese szerepel majd a nyilvánosság előtt). Hiába, a pénz hatalma az MSZP felett nagyon erős.
A szocialisták népszerűségének visszaesése az előző hónapokban persze nem múlt el nyom nélkül a párt és holdudvara felett. A következő választás azonban még messze van, s addig sok mindenben bízhatnak: a megmaradt állami vagyontárgyak privatizációjával szerzett pénzből ismét lehet kicsit osztogatni, előbb-utóbb majdcsak megkezdődik a világgazdaságban valamiféle fellendülés – és Ron Werber már bevált kommunikációs technikája is hozhat megint eredményeket. Egyébként is, a kormányzó pártok népszerűségének csökkenése szinte törvényszerű a választásokat követő egy év alatt. Medgyessy Péter pedig sokat átélt már eddigi életében: volt felelős minisztériumi vezető a Kádár-rendszer idején, közben titkosrendőr, majd miután miniszterelnök lett, kiderült elhallgatott múltja, de mindezt megúszta. S akkor még nem szóltunk arról, hogy miket láthatott-hallhatott, tapasztalhatott üzleti tevékenysége során és baráti környezetében (Gresham-lobbizás, Mudura-ügy stb.). Medgyessy minden bizonnyal igen edzett ember, nehéz elképzelni olyan botrányt körülötte, amely visszavonulásra bírhatná. Az MSZP-ben egyébként is hagyomány, hogy a botrányt kavaró ügyeket belső leszámolásra használják fel. A Tocsik-ügy körül például igazából maga Horn Gyula kavart nagy port azáltal, hogy néhány emberét kapásból leváltotta – egyes vélemények szerint ezzel a neki kényelmetlenné váló üzletemberlobbit akarta figyelmeztetni (azóta is szóvá teszi néha, hogy túl sok a pénzember a párt körül). Ugyanakkor villaépítési ügye miatt Hornnak a szeme se rebbent, és egy idő után el is ült a dolog. Személyes népszerűsége persze megsínylette ezeket az ügyeket, de pártjának választási eredményeit ez nem zavarta. A Tocsik-ügyhöz hasonlóan jártak el a korábbi kancelláriaminiszter, Kiss Elemér esetében, akit korrupciós szerződései miatt napokon belül kirúgtak, míg egy-két minisztertársa – sőt maga a miniszterelnök is – ma is a helyén van nagyságrendekkel súlyosabb sikkasztási-pénzmosási botrányok után.
Medgyessyt máshonnan fenyegeti veszély. A minap az SZDSZ-es Eörsi Mátyás hozta ország-világ tudomására, hogy pártja mindenképpen ragaszkodik a 2002-ben már megszavazott adócsökkentéshez. S hogy nem csupán néhány százaléknyi adó a tét, hanem ennél lényegesen többről van szó, Eörsi a következőképpen magyarázza meg: „A fő kérdés az SZDSZ számára az, hogy miként tudna kisebb koalíciós partnerként egy új kormányzati gazdaságpolitikát elérni, ha tetszik, kikényszeríteni.” Erre Eörsi doktor szerint egyedül az adócsökkentés lehet alkalmas, mert ezzel lehet megértetni az MSZP-sekkel, hogy ígérgetések és osztogatások helyett jobban oda kell figyelni, mire költik az adófizetők pénzét, s hogy a koalíciós kormányzásért az MSZP-nek is viselnie kell a felelősséget. Eörsi cikke s a benne megjelenő határozott, sőt követelő hangsúly az SZDSZ részéről alighanem lényeges változást jelez a kormány hátterét képező nagytőkés-bankár-befektetői érdekcsoportban. Medgyessy, aki ennek a csoportnak az előretolt embereként lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje, kormányfőként olyan hatalomra tett szert, hogy legutóbb a pártelnök helyett már ő maga képviselte az MSZP-t a baloldali pártok Angliában megrendezett nemzetközi tanácskozásán, holott nem is tagja a pártnak. Az SZDSZ lekezelése (a tavalyi küldöttgyűlésén például az MSZP-t senki nem képviselte), önálló akarat nélküli koalíciós partnerré sülylyesztése szintén ennek a nagy hatalmú gazdasági érdekcsoportnak a két párt (és a kormány) feletti, Medgyessy által gyakorolt, korlátlan hatalmát jelezte. Az MSZP-hez közel álló értelmiség azonban kezdettől fogva nem kedvelte Medgyessyt, s a kormány népszerűség-megtartó gazdasági intézkedéseivel elégedetlen balliberális közgazdászok is egyre több kritikát fogalmaztak meg vele szemben. Nyilván jól látták, hogy a kormány képtelen a gazdaság egyre fokozódó gondjain úrrá lenni, sőt ellentmondásos, kapkodó intézkedéseivel inkább súlyosbítja azokat, s a kormányfő – személyes népszerűsége, a kormány osztogató politikája ellenére – egyre kevésbé képes a következő választások megnyeréséhez elegendő támogatottságot szerezni az MSZP-nek. Ezt az érdekcsoportot a Pannonplast-ügy s a vele kapcsolatos brókerbotrány kapcsán minden bizonnyal érzékeny anyagi és presztízsveszteség érte, ami türelmetlenségét tovább fokozza. Az MSZP-nek és parlamenti frakciójának megfelelő irányú befolyásolása (a szükségesnek tartott népszerűtlen intézkedések elfogadására való rábírása) ilyen körülmények között láthatóan igen nehéz. Feltehetőleg ezért értékelődött fel az eddig jelentéktelenségre ítélt koalíciós partner, az SZDSZ, amelyen belül a liberális elvekhez ragaszkodó szárny eleve partnerként kínálkozott, s amely a szűkös parlamenti többség következtében akár – a jelek szerint kezelhetetlennek bizonyuló – Medgyessyvel szemben is felhasználható. Az adócsökkentési elképzeléseihez ragaszkodó SZDSZ-en keresztül tehát minden bizonnyal ez az érdekcsoport üzent Medgyessynek és kormányának. Leváltani azonban semmiképpen nem akarják, ennek igen rossz lenne az üzenete, s ha lenne helyette jobb, akkor eleve nem lehetett volna már miniszterelnök-jelölt sem. Az SZDSZ megbuktathatná ugyan a kormányt, de minek: egy új választás során könnyen kieshetne a parlamentből (a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok ellentmondásosak, a jobboldali szimpátiával éppen nem vádolható Szonda Ipsosnál például az SZDSZ változatlanul két százalékon áll). A Fidesz újbóli hatalomra kerülése pedig minden más változatnál nagyságrendekkel rosszabb fejlemény lenne nekik.
A sajtó szerepe a kormányzatot érintő botrányok esetében sajátos. 1994 után a sajtó részletesen taglalt minden ilyen ügyet, a Tocsik-ügytől Horn villaépítési ügyéig. Mára azonban új helyzet állt elő: a Magyar Nemzet a tényfeltárásban vezető szerepet játszik, amit Medgyessy állambiztonsági múltjától kezdve a mostani brókerpénzmosási ügyig sok minden jelez, s a gazdasági sajtó (Figyelő, HVG) esetenként ráerősít. Egy-egy jól megválasztott ügy száraz, tényszerű leírása esetenként nagyságrendekkel többet ér, mint egy sor akármilyen publicisztika vagy kommentár.
Mire számíthatunk hát a következő hónapokban?
Semmi jóra. A kormányzati politika eredményesebbé válása szinte elképzelhetetlen, ennek lehetőségét a múlt évben végrehajtott osztogatás egy-két évre mindenképpen kizárja, utána pedig az EU-csatlakozás esetleges kedvezőtlen következményeivel kell majd szembenézni. A Medgyessy-kormány mögött álló gazdasági-pénzügyi lobbit a brókerbotrány mindenképpen zavarja, és kedvezőtlenül érintik a gazdaság válságjelenségei is. Személyi változások helyett azonban Medgyessyék kormányszinten minden bizonnyal a kivárást, a további ígérgetést, (félre)magyarázkodást, pártszinten pedig kétségtelenül hamarosan az erős ellentámadást fogják választani (ennek jelei máris érzékelhetők). Ha még fél évvel a választások előtt (azaz várhatóan 2005 második felében) is rosszul vagy a jelenleginél is rosszabbul fognak állni, akkor esetleg valami mást találnak ki – de hogy mit, azt ma még valószínűleg ők sem tudják. Akkorra azonban a jobboldali sajtó (jelesül a Magyar Nemzet) helyett már a jobboldali politikusoknak kell a helyzet magaslatára emelkedniük.

A szerző közgazdász