Csalódott érdekvédők

A kezdeti elégedettség a visszájára fordulhat, ha a kormány eddig ismert elképzelései valósulnak meg jövőre a közszférában – mondta lapunknak adott interjújában Szabó Endre. A közszektor nyolcszázezer munkavállalóját képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke szerint ha a szakszervezetek nem tudnak stratégiát kidolgozni a globalizáció okozta kedvezőtlen jelenségekkel szemben, aligha lesznek képesek megfelelni a kihívásoknak.

A tavalyi közalkalmazotti béremelés jelentősége vitathatatlan, nem érzik-e mégis úgy, hogy mindez inkább választási eszköz volt az MSZP kezében? Hiszen ma már ezt az intézkedést, illetve a közalkalmazottak létszámát nevezik meg a gazdaság rossz állapotának okaként, és egyre erősödnek azok a hangok, amelyek több százezres létszámleépítést követelnek.
– A start jó volt, ennek bizonyítéka a közalkalmazotti kör átlagosan ötvenszázalékos tavalyi béremelése, az előző ciklus alatti köztisztviselői béremelés fennmaradó részének kifizetése. Megalakult az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács, illetve fennmaradt a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa. Hivatalba lépésének tizedik napján járt nálunk Medgyessy Péter, később aláírtunk a kormánnyal egy együttműködési megállapodást. A kormány ekkor még azt mondta, hogy a nevezett lépések csak a kezdetet jelentik. Mostanában viszont egyre hangosabbá vált az a vélemény, hogy a gazdaság állapotáért a közszféra bérei és létszáma a felelős. Egyesek kétszázezres, mások ötven-hetven ezres létszámcsökkentést sürgetnek. Igaz, ezek elsősorban a versenyszféra berkeiben jelentek meg, de a létszámkérdés ma már megjelent a kormányzati kommunikációban is. Mint ahogyan a bérekkel kapcsolatban az, hogy legfeljebb a szinten tartás jöhet szóba, ráadásul, hogy ennek bérköltségét részben a természetes létszámfogyással kellene kigazdálkodni. A kormányzati kommunikációból kikerült a bérfelzárkóztatás kérdése, miközben a közalkalmazottak az idén, az áthúzódó juttatáson kívül semmiféle béremelésben nem részesültek.
– Éppen ezért nem érzik úgy, hogy végső soron eszközként használták önöket? Hiszen kissé felemás dolog, hogy valaki részesült egy nagymértékű béremelésben, majd évekig semmiben, közben hat az infláció, emelkednek az árak, sőt végül a korábbi béremelésére hivatkozva bocsátják el?
– Ez tipikus Magyar Nemzet-es logika. Ha nem sikerül ezeknél kedvezőbb pozíciókat elérni, akkor félő, hogy a kezdeti elégedettség a visszájára fordul a közszférában. Fontos körülmény viszont, hogy a jelenlegi kormány vállalja azon reformok elindítását, amelyeket a megelőző kormányok nem. Ilyen az egészségügy modernizációja, a kórháztörvény vagy az egységes közszolgálati kerettörvény. Ezek a kérdések érdeksérelmekkel járnak, amelyek megterhelték a viszonyunkat a kormánnyal, hiszen köztudomású, hogy nem támogattuk a kórháztörvény ma már hatályos változatát. Nem azzal volt bajunk, hogy tőkét vonjunk be az egészségügybe, hanem azzal, hogy vajon az elfogadott megoldás-e az egyedüli formája a tőkebevonásnak? Vitánk van a közoktatási és a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban is.
– Ha már itt tartunk: az MSZP és a szakszervezetek legfőbb kritikája az Orbán-kormánnyal szemben éppen az volt, hogy nem működteti a szociális párbeszéd intézményrendszerét. Önökkel az elmúlt másfél évben egyetlenegyszer sem egyeztettek a közszféra hivatalos érdekegyeztető fórumain. Mit gondol erről?
– Ami a közszféra érdekegyeztetését illeti: elégedetlenek, sőt csalódottak vagyunk, mivel ezeket a fórumokat valóban nem működteti a kormány. Nem tudjuk elfogadni azt a kormányzati gyakorlatot, hogy a közszférát sajátosan érintő kérdésekről csak a versenyszféra érdekképviseleteit is tömörítő Országos Érdekegyezető Tanácsban tárgyaljunk.
– Hogyan mondtak véleményt ezekről az életbe vágóan fontos ügyekről?
– Plenárisan csak az OÉT-ban mondhattuk el a véleményünket.
– De hát ez abszurdum. Miért nem tiltakoztak – mint azt korábban akár külföldön is tették –, hogy a kormány semmibe veszi az érdekegyeztetést?
– Több ízben kezdeményeztünk, levelet írtunk a miniszterelnöknek, amire még nem kaptunk választ. Noha épp a közeljövőben ülnek össze a nevezett fórumok, ez nem feledtetheti az előző egy évet. Éppen ezért azt javasoljuk a kormánynak, hogy a közszférát érintő ügyekben ne csak a törvénytervezeteket, hanem a döntésre váró kormányrendeleteket is hozza a fórumok elé.
– Miért van az, hogy kisebb ágazati szakszervezetek, szakmai és politikai szervezetek nemtetszésük kifejezésén túl a gyakorlatban is megpróbálnak tenni valamit a kifogásoltak ellen? Például többen fordultak Alkotmánybírósághoz a kórháztörvény miatt.
– Konföderációs szinten ezek az ügyek más dimenzióban jelennek meg. Az egészségügy témájában a SZEF-hez tartozó Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nagyon kemény kritikával illette a törvényt. A kritika irányultságával a SZEF is egyetértett, és támogató nyilatkozatot tett. A közoktatási törvénnyel kapcsolatban pedig a Pedagógusok Szakszervezete is kifejezte aggodalmát. Bonyolult, hogy egy konföderáció mikor, miben lép, hiszen belül is vannak érdekfeszültségek. A SZEF főként a közszféra egészét érintő ügyekben tud megnyilvánulni.
– Százhatvanezer egészségügyi dolgozó közalkalmazotti státusa van veszélyben, a tanárokat ötszáz órányi pluszmunkára lehet kötelezni, tömeges létszámleépítésről lehet tartani a közszférában. Hol van az Orbán-kormány alatti szakszervezeti éberség és hang? Milyen viszonyban vannak a jelenlegi kormánnyal? A nehéz anyagi helyzetben lévő szakszervezetek függnek-e esetleg a kormánytól?
– A kérdést két részre lehet bontani. A napi kapcsolatokra, amelyek általánosságban véve normálisak, noha bizonyos tárcákat illetően vannak kifogásaink. Az intézményes részről pedig már beszéltünk. Van-e függőség? Ami a SZEF-et illeti, ilyenfajta függőségi érzet nem létezik. Európában a kormányok különböző módokon segítik a szakszervezetek tevékenységét, egyes országokban például ez normatív módon történik. Nálunk a szakszervezetek ilyenfajta támogatása rendkívül szolid mértékű és csak az uniós csatlakozással összefüggő célokra használható fel.
– Jövő év május elsejétől uniós tagok leszünk. A szakszervezetek, így önök sem fogalmaztak meg követeléseket, feltételeket akkor, amikor aláírták a csatlakozást támogató nyilatkozatot. Mit tudna mondani egy közalkalmazottnak, mi vár rá a csatlakozás után?
– Bízom abban, hogy a gazdaság mai állapota javulni fog, így megvalósulnak a csatlakozáshoz fűzött remények. Ez az életkörülmények gyorsabb javulását kellene hogy jelentse. Mivel a SZEF-ben döntően szellemi és értelmiségi dolgozók vannak, remélem, hogy ezen a téren is kiszélesednek a lehetőségek. Végül azt remélem, hogy a körülmények javulásával visszakerül a kormányzati szótárba a bérfelzárkóztatás ügye.
– Talán megegyezhetünk abban, hogy a csatlakozásnak az egyszerű emberek jólétét kellene szolgálnia, akik a rendszerváltást – egyesekkel szemben – veszteségként élték meg. Megtettek-e mindent a munkavállalókért és el tudnak-e számolni ebbéli felelősségükkel a szakszervezetek?
– Elégedettségre nincs okunk, sajnos ezt igazolja, hogy a legutóbbi felmérések szerint a társadalmi szervezetek népszerűségi listáján az utolsó helyet szereztük meg. Viszont szégyenkeznünk sem kell. Nem hagyhatók figyelmen kívül a rendszerváltás óta eltelt időszak eseményei. Egy gyökeres társadalmi és gazdasági átrendeződés következett be, teljesen új szituációkkal találták magukat szemben a szakszervezetek, amelyeknek jelentős szerepük volt abban, hogy ezek a folyamatok nem jártak társadalmi robbanással. Az emberek egy része viszont elfordult a szakszervezetektől, puhánynak érezve azokat. Remélem, hogy a tapasztalatokat összegezve tudunk tevékenykedni a csatlakozás kapcsán is. A szakszervezetek jelenlegi készültségi foka sem hazai, sem nemzetközi környezetben nem elégséges. A szakszervezeti mozgalom nem tudott még hiteles stratégiát kidolgozni a globalizáció okozta kedvezőtlen jelenségekkel szemben. Ha a szakszervezetek nem tudnak egy ilyen programot felmutatni, nem lesznek képesek megfelelni a kihívásoknak.