Újabb három választókerület felmérései mutatnak Fidesz-előnyt a Tiszával szemben. A Mandiner által megszerzett adatok közül kiemelkedően érdekes, hogy míg a tiszás politológusok Takács Péter körzetét billegőnek próbálják beállítani, addig a számok azt mutatják, hogy több mint 20 százalékponttal vezet a Fidesz. A portál emlékeztetett, hogy a múlt héten Orbán Viktor Navracsics Tibor mellett kampányolt a Veszprém vármegyei 3-as körzetben, amikor azt mondta, magabiztosan vezet a Fidesz az ország ezen részén. Hasonló a helyzet egy borsodi, egy nógrádi és egy Pest vármegyei választókerületben is.

Baján stabil a Fidesz
Bács-Kiskun vármegyei 6-os számú körzetben (Baja és környéke), ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek:
- 42 százaléka a Fidesz–KDNP-re,
- 32 százalék a Tiszára,
- 8 százaléka a Mi Hazánkra,
- 2 százaléka a Demokratikus Koalícióra,
- 2 százaléka a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra,
- 1 százalék egyéb létező pártra szavazna.
- A választók 8 százaléka bizonytalan,
- míg 5 százalék nem mondta meg, kire voksolna.

Magyar Péter ebben a körzetben kedden tartott gyűlést, miközben jól láthatóan ez a választókerület egyáltalán nem csatatér választókerület, magabiztosan vezet a Fidesz.
Hatalmas az előny Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei 3-as számú körzetben (Kisvárda és környéke), ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek:
- 53 százaléka a Fidesz–KDNP-re,
- 27 százalék a Tiszára,
- 4 százaléka a Mi Hazánkra,
- 2 százaléka a Demokratikus Koalícióra,
- 2 százaléka a Magyar Kétfarkú Kutyapártra,
- 1 százaléka a Jobbikra,
- 1 százalék egyéb létező pártra szavazna.
- A választók 5 százaléka bizonytalan,
- míg 5 százalék nem mondta meg, kire voksolna.

Tehát a fideszes Seszták Miklós körzetében nagyon magabiztos előnnyel vezetnek a kormánypártok.
Takács Péter választókerületében a Tisza nagyon lemaradt
A Veszprém vármegyei 4-es számú körzetről (Pápa és környéke), ahol Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár indul, azt terjesztik a tiszások, hogy billegőnek számít. Azonban ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek:
- 48 százaléka a Fidesz–KDNP-re,
- 26 százalék a Tiszára,
- 4 százaléka a Mi Hazánkra,
- 4 százaléka a Demokratikus Koalícióra,
- 2 százaléka a Magyar Kétfarkú Kutyapártra,
- 1 százalék egyéb létező pártra szavazna.
- A választók 12 százaléka bizonytalan,
- míg 3 százalék nem mondta meg, kire voksolna.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!