Délvidéki kérdőjelek

Szociográfia és publicisztika kategóriában Matuska Márton újságíró kapta az idén a Magyar Írók Szövetsége Az Év Könyve díját Három mártírunk című kötetéért. A szerző három délvidéki mártír életét dolgozta fel.
– Sokan foglalkozunk ezzel a témával, s némi elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy létezése kezd tudatosodni az egyetemes magyar gondolkodásban – mondja Matuska Márton. – Az a puszta tény, hogy az egykori titói belügyi titkosszolgálat által végzett becslés szerint mintegy húszezer délvidéki magyart mészároltak le, már éppen elég lett volna lelki megnyomorításunkra. Tetézte ezt, hogy nekünk azokat a napokat felszabadulásunk napjaiként kellett ünnepelnünk.
– Gondolom, ez motiválta, hogy feldolgozza az 1944-ben történt véres leszámolásokat.
– Nyolcévesként átéltem a tragédiát Temerinben, amikor a falu férfilakosságát megtizedelték. Több mint kétszázötvenen tűntek el a negyvennégy őszén rendezett razziában. Több évtizedes terepjárás után, az útjaimon szerzett bizalmas értesülések összegzéseként, sejteni kezdtem, hogy a vérengzés nem egy-két helységre korlátozódott. Azt azonban nem hittem volna, hogy méretei akkorák legyenek, mint amekkorát ma már bizonyítani is tudunk.
– Mit tud a magyar, illetve a szerb közvélemény ezekről a tragédiákról?
– Még mindig keveset. A délvidéki magyarság szinte teljes polgári vezető rétegét likvidálták. Kivégeztek mintegy harminc papot, köztük egy püspököt, Gachal Jánost, aki azóta is a torontálvásárhelyi (Debelyacsa) temető árkában porlad. Még Németh Pétert, a helybeli magyar kommunista párttitkárt is likvidálták, aki saját és családja sorsán keresztül megtapasztalta Gachal püspök emberi kvalitásait, s aki a sok intés ellenére addig kereste, hova lett a püspök, míg egy éjjel őt is lelőtték.
– Kérem, beszéljen könyve hőseiről.
– Egyikük a Csurogon likvidált Dupp Bálint, a németből lett magyar, aki – értsük szó szerint! – jó pásztorhoz híven meghalt a nyájáért a nyáj tetemes részével együtt. Csurogon vele egy időben mintegy ötszáz embert likvidáltak, a többieket elüldözték a faluból, mindenükből kiforgatva. Ma még élnek a leszármazottakból Vancouvertől Brisbane-ig, Stockholmtól Fokvárosig, csak éppen Csurogon nem. A másik mártír az Újvidéken, valószínűleg 1947-ben kivégzett Nagy Győző, aki a két háború közötti időben az újvidéki magyarság anyagi ügyeit gondozta zseniális pénzügyi szakértelmével. A könyv harmadik mártírja egy temerini születésű, ágrólszakadt szegény ember fia, Sörös Imre, aki addig mentette a magyarságát, hogy a végén 1958-ban Budapesten Kádárék felakasztották. Az 1944-es magyarirtást a titói történetírás nem létezőnek tekintette, a szerb közvéleménnyel el akarták feledtetni. Majdnem sikerült.
– Mit lehet tudni az újvidéki razziáról?
– Újvidéken kétszer volt razzia: 1942-ben és ’44-ben. Mindkettőt azonos módon szervezték: különbség csak abban található, ahogyan utólag kezelték.
– A magyar kormány még Kállay miniszterelnöksége alatt elítélte az újvidéki események résztvevőit. Ez szerb részről a mai napig nem történt meg. Mi ennek az oka?
– Nincs kényszerítő erő. Tudtommal a magyar kormány ebben az ügyben nem fordult még Belgrádhoz. Többek között ez az oka annak, hogy Újvidéken tizenháromszor kellett keresztet állítanunk a negyvennégyben kivégzettek emlékére. A tavaly elhelyezett – eddig még – a helyén maradt. Azt sem tudtuk elérni, hogy a Makovecz Imre által tervezett emléktorony felállításával legalább a községi képviselő-testület foglalkozzon.
– A tartományi kormány bizottságot hozott létre, mely az atrocitásokat hivatott dokumentálni. Felkérték, hogy vegyen részt a munkában?
– Közvetve felkértek, fél évvel a bizottság felállítása után. Az eredményt majd meglátjuk…
– Reök Andor és Deák Leó néhai főispánok ártatlanságát egyre több dokumentum támasztja alá. Véleménye szerint mikor lehet részükre igazságot szolgáltatni, kimondani a rehabilitációjukat?
– Ők is mártírok. Abba a kategóriába tartoznak, amelyikbe Szombathelyi Ferenc. Ennyi év után végre tisztázódnia kell, hogy a velük kivégzettek közül ki és mennyiben volt felelős a negyvenkettes razziáért. Mert a magyar vezetésnek abban csakugyan szerepe volt.
– Megítélése szerint mikor tud majd ezekről az eseményekről részrehajlás nélkül, kizárólag tudományos alapú értékelést hozni az utókor?
– Eljött az ideje. Ősszel a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság nemzetközi konferenciát szervez, amelynek célja, hogy tisztázzuk, amit lehet.