Egy igen, egy nem

Határozott válaszok születtek a hét végi európai referendumokon. Míg vasárnap az észtek 67 százaléka tette le voksát országa európai uniós csatlakozása mellett, addig a svédek 56,1 százaléka utasította el, hogy a koronát 2006-tól az euró váltsa fel. Egyik eredmény sem meglepő. A kicsiny balti államban ugyanis már hetekkel a népszavazás előtt borítékolni lehetett a szavazás végkimenetelét, hiszen a közvélemény-kutatások egyértelműen a bővítéspártiak határozott előretörését jelezték. Észtországban a vitáknak, az érvek és ellenérvek (nemegyszer) súlyos ütköztetésének köszönhető az is, hogy a hagyományosan EU-szkeptikusnak elkönyvelt honpolgárok 63 százaléka járult az urnákhoz – öt százalékkal többen, mint például a tavalyi parlamenti választásokon. (Ha az észt példa ragadós lesz, és vasárnap a lettek hasonló arányban jelennek majd meg a szavazóhelyiségekben, akkor Magyarország a maga 45,62 százalékával a demokrácia eme próbáján a tagjelöltek közül a legrosszabb bizonyítványt állítja ki magáról.) Nem csoda hát, ha Tallinnban tegnap örömünnepet ültek a politikusok. Arnold Rüütel államfő ugyanis még a népszavazás előestéjén is arra figyelmeztetett, hogy kimaradása esetén Észtország végleg elszigetelődne a Baltikumban.

Az észt referendum eredménye tehát, mondhatni, az ottani politikusok diadala is egyben, nem úgy Svédországban, ahol elemzők a politikai elit – és főként Göran Persson kormányfő – kudarcaként értelmezik az euró elutasítását. A munkanélküliség növekedésétől, az elszabaduló áraktól és a jóléti rendszer megroppanásától tartó szavazókra ugyanis nem hatottak a politikusok, a szakszervezetek és a gazdaság szereplőinek érvei, és az eurózóna országainak makrogazdasági mutatói sem adtak túl sok okot a bizalomra.

A vasárnapi népszavazásra árnyékot vetett az európárti kampány vezéralakjaként ismert külügyminiszter, Anna Lindh tragikus halála, bár a tények azt mutatják, hogy a merénylet – ellentétben a korábbi kommentárokkal – alapvetően nem befolyásolta a szavazás eredményét. A népszerű szociáldemokrata politikus elvesztése a szó szoros értelmében sokkolta a svédeket, akiket azonban a tragédia sem térített el attól, hogy nemet mondjanak az euróra. Mindazonáltal a svéd társadalom győzelme is egyben, hogy a hétköznapi terrorral dacolva, és főként nem engedve annak, Svédországban mégis megrendezték a népszavazást az uniós fizetőeszköz bevezetéséről – mutatnak rá megfigyelők.
Az eredmény persze az, ami, és a békát – tetszik, nem tetszik – mindenkinek le kell nyelnie, Stockholmban éppúgy, mint Brüsszelben. Európa vezetői tegnap sorra fejezték ki sajnálkozásukat a svédországi nem miatt, és a „szégyen”, a „tragédia” és az „arcul- csapás” csak néhány a vasárnapi eredményt kommentáló kifejezések közül. Még Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke – bár nem zárta ki a szorosabb együttműködést a svédekkel – is azt válaszolta arra kérdésre: Svédország ezek után veszít-e befolyásából az Európai Unión belül, hogy „kétségkívül igen”. Nincsenek ezzel másképp maguk a svéd véleményformálók sem, akik úgy vélték, hogy egyesülési folyamatában az EU nem fog a svédekre várni, és az európai integráció nélkülük folytatódik tovább.

Akárhogy is legyen, Svédország döntött, az unió döntéshozói pedig – ha fogcsikorgatva is – kénytelenek tudomásul venni az eredményt. Már csak azért is, mert az Európai Unió demokratikus játékszabályai értelmében – s ezt itthon is jó lenne már megtanulni – ki-ki dönthet, választhat, szavazhat és leszavazhat tetszése, ízlése és érdekei szerint. Igaz, a következményeket minden esetben vállalni kell.